Nem történt érdemi előrelépés abban a nyomozásban, mely egy angol cég magyarországi igazgatója ellen folyik, aki októberben agyonszúrta kislányát és feleségét
Megtisztelőnek, izgatónak nevezte a kihívást Urbányi István pro-licences edző, akit a Maldív-szigetek labdarúgó szövetsége két évre alkalmaz szövetségi kapitányként. A korábban Újpesten dolgozó szakember a jövő hét elején utazik Maléba.
Elérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bojkottfelhívása a Városházát: a Fidesz-frakció vezetője nem jutott hozzá a Magyar Hírlaphoz. Azt kérdi a liberális főpolgármestertől: hol a sajtószabadság?
Egy élményfürdőben szimuláltak repülőbalesetet Budapesten. A bemutató jól sikerült, hiszen a medencébe senki nem fulladt bele, mindenkit kimentettek. A Malév dolgozói ugyanakkor ebben a hónapban megint nem kapják meg időben a fizetésüket. Március 20-ig és két részletben jutnak csak hozzá – szól az ígéret. Még jó, hogy a vízimentést nem így végzik a cégnél.
Újabb negatív rekordot döntött a forint: az árfolyam 317,45 forint/euróig jutott kora délelőtt. Tíz órakor 315,75 -ön állt a jegyzés, a svájci frankot 215,90-en, dollár árfolyama az eurónak a dollárral szembeni látványos erősödése miatt 248,50 forinton volt.
Próbáljuk meg újra! – alig akad olyan szerelmi szakítás, amelynek során ne hangozna el az egyik fél szájából ez a mondat. De vajon felmelegíthetők-e a széthullott kapcsolatok, vagy az efféle történetek csupán a giccses hollywoodi filmekben végződnek happy enddel? Ennek jártunk utána az alábbiakban Jamnik Judit mentálhigiénés szakemberrel, párkapcsolati terapeutával.
A vizsgálat azt is kimutatja, hogy a vízszint esése nem a klímaváltozás, hanem inkább a területen élő emberek egyre növekvő vízfelhasználásának eredménye
Úristen! – kiáltott fel Sztojkó Melinda, amikor kinyitott egy ananász konzervet kunszigeti otthonában. A gyümölcskockák tetején ugyanis egy 4-5 cm hosszúságú gekko feküdt. Az ananászt nyolc hónappal ezelőtt Thaiföldön töltötték a fémdobozba, és feltehetően az egzotikus állat is akkor került bele.
Az állástalan nők száma 22 millióra emelkedhet; egy tanulmány szerint a válság különösen a fejlődő országokban élő, gyakorta csak élelemért munkára kényszerített női munkások helyzetét nehezíti
London — Soha nem látott felvételek kerültek elő minden idők két legjelentősebb pop- rock zenekaráról. Az örök rivális két brit banda, a Beatles és a Rolling Stones amerikai turnéja alatt kattogtatta el a filmet közös turnémenedzserük, Bob Bonis, aki aztán a csaknem 3000, felbecsülhetetlen értékű fotót bepakolta egy hatalmas zacskóba.
E hétvégén mégis bajnoki találkozót játszhatnak a kaposvári Mézga Focisuli fiataljai. Mint megírtuk, a tinédzserek öltözőjét rablók kifosztották, mezgarnitúrák, cipők, negyven labda tűnt el. Cikkünk nyomán négy nap alatt felajánlások jóvoltából több, mint kétmillió forint értékű sportfelszerelés érkezik Kaposvárra.
A BKV vezetősége egy százalékkal, 5 százalékra emelte bérfejlesztési ajánlatát, ezért a szakszervezetek is csökkentették követelésüket egy százalékkal, 6 százalékra