Vágó Istvánnál betelt a pohár: nem kapott kedvére való műsort, ezért tíz év után távozik az RTL Klub-tól. A legnépszerűbb magyar tévés majdnem egy évig elhúzódó tárgyalások után hozta meg döntését. A Bors úgy tudja, hogy a kvízmester máris dúskálhat az ajánlatokban.
Öt nyomorúságos esztendő után újra turnézik Britney Spears. Az énekesnő két gyereket szült, majd férje elhagyta, drog és szexfüggő lett, hajától és gátlásaitól is megszabadult. Kislányból hamvasságát vesztett őrjöngő beteg lett. Sorozatunk negyedik részéből kiderül: milyen kétségbeesetten próbálta megtartani Kevin Federline-t és miért született fogyatékosan második kisfia.
Az éjszakai lövöldözős, gumi-csikorgatós autós üldözésből még megszökött a profi autótolvaj a rendőrök elől Budapesten, de nappal igazi baleknak bizonyult, hiszen visszament a tetthelyre, ahol a zsaruk kényelmesen rácsattintották csuklójára a bilincset. A most kutyaütőnek bizonyult férfi korábban igazi menekülőművész volt: többször tört borsot már a nyomozók orra alá.
Felháborítónak tartja Raffael Sándor barátnője, hogy sokan párját tartják Marian Cozma gyilkosának. A fiatal nő állítja: biztos, hogy nem szerelme követte el a bűncselekményt, már csak azért sem, mert ő maga is súlyosan megsérült a Patrióta bárban történt verekedés során. Mindemellett a Borsnak azt is cáfolja, hogy szökni akartak a gyilkosság másnapján, mint mondja, ők csak a szokásos üzleti…
Dundika úgy döntött, babát akar. A playmate és férje máris gőzerővel dolgozik a gyermekáldáson. A párocska biztosra megy a kicsi nemét illetően, ezért csak akkor szeretkeznek, amikor a Hold a megfelelő jegyben áll.
Több mint két hét kényszerpihenő után Gönczi Gábor ismét munkába állt. A Fókusz műsorvezetője mandulaműtéten esett át, s mivel a beavatkozás felnőtteknél komoly veszélyekkel járhat, Gönczi szigorúan betartotta az orvosi utasításokat. Így a televíziós két teljes napig csak írásban kommunikálhatott feleségével, Csillával.
Fábry Sándor pénzt gyűjt Gyurcsány Ferenc számára. A showman megsajnálta a miniszterelnököt, aki vagyonnyilatkozata szerint csupán egy ötven négyzetméteres pápai társasházi lakással bír, melyben ráadásul édesanyja él.
Harlem és Budapest között lassan már nem lesz különbség: már a nagydarab férfiak sem érezhetik magukat biztonságban a sötét utcán. A közel két méteres Zsoltot egy szál cigaretta miatt késelte meg két fiatalember. A szúrás csak egy centivel kerülte el a szívét.
Igencsak kikerekedett Remete László szeme, amikor kézhez kapta egyhavi villanyszámláját: a szolgáltató 214 millió forintos tartozást állapított meg nála. Amikor reklamált, azt a választ kapta, az óra csere után rosszul adták meg az óraállásokat. Ezt nem kellett kifizetnie, de a napokban újra kopogtattak, ezúttal a végrehajtók, egy - állítólag - ki nem fizetett gázszámla miatt.
Mesteremberek serege lepte el Rátgéber László moszkvai lakását, melyben egy csőtörés következményeként egy időre a víz lett az úr. Csák Magdolna, a kosárlabda-edző felesége éppen síelni indult volna a gyerekekkel, amikor ömleni kezdett a falakból a víz…
BUDAPEST — Íme az évtized tévés átigazolása! Egy éven át várt önálló műsorra a csatorna nagyágyúja, aki tegnap végül azzal zárta a hónapok óta folyó tárgyalássorozatot, hogy 10 év után inkább elköszön tőlük.
Fülét - farkát behúzza, mikor egy ismerőse a fergeteges szexuális életéről mesél? Úgy érzi, az ön erotikus élete meg sem közelíti azt, amiről a szóbeszéd úgy tartja, hogy "kielégítő"? A párkapcsolatok legizgalmasabb tevékenységét több mítosz is körüllengi. Ezek egy része pedig úgy állítja be a tökéletes szexet, mintha az csak a kiválasztottak számára lenne elérhető. Ezekről a mítoszokról azért…
Nem utazott el a kajak-kenu válogatott sevillai edzőtáborába Kozmann György. A világbajnok és olimpiai bronzérmes kenus, a fiatalon elhunyt Kolonics György egykori párostársa tartja magát ahhoz az elképzeléshez, hogy idén már kevesebb időt fordít az élsportra. Inkább tanul, amit egyre jobban élvez.
Egyre több részlet lát napvilágot Orbán Viktor válságkezelő programjáról. Ebből az derül ki például, hogy megőrzi a 13. havi nyugdíjat, ugyanakkor reálértéken befagyasztaná az időskori juttatásokat, nem vezetne be ingatlanadót és 10 százalékkal csökkentené a tb-járulékot és az szja-t.
Nem érti, hogy miért követik egymást a bajok az életében, mikor ön mindig csak jót tett másokkal? Vagy minden pillanatban azt várja, mikor csap be a ménkű a tökéletes életébe, mert tudja, hogy rengeteg stiklije miatt nem érdemli meg az a sok jót az élettől, ami az ölébe hullott? Szinte mindegy, hogy ki miben hisz, az "egyszer mindenért megkapod a jussod" érzés egyszer mindenkinél felüti a fejét.…
A legújabb ebőrület Japánból érkezett, Németországon át jutott el hazánkba: egyre több kutyatartó festeti be kedvence szőrét, és lakkoztatja színesre karmait.
Visszatérhet az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságba (NHL) minden idők egyik legjobb játékosa, a cseh Jaromír Jagr. A jelenleg Oroszországban, az omszki Avangardban hokizó 37 éves klasszis a nyártól az Edmonton Oilersben folytathatja pályafutását.
Puhulni látszik a február közepén bejelentett Gyurcsány féle adócsomag, pedig alig egy hete, a miniszterelnök még a korábbinál is szigorúbb intézkedéseket is elképzelhetőnek tartott. A Bors által megkérdezett szakértő szerint továbbra sem elegendőek az intézkedések, ráadásul engedett a kormány.
A jövő év elejéig meghosszabbították Michael Jackson eredetileg csak idén nyárra tervezett londoni koncertsorozatát, amelynek jegyeit máris fontezrekért árulják az üzérek.
Néhány évvel ezelőtt még szörnyülködve figyeltük a külföldi híreket, melyek a drogfogyasztókról és az iskolák környékén különféle káros anyagokat árusító emberek szóltak. Ezek a problémák ma már hazánkban is mindennapossá váltak. Akik segíteni szeretnének azoknak, akik elcsábultak a tiltott szereknek, az első feladatuk, hogy felismerjék a fogyasztás jeleit. Csütörtökönként megjelenő sorozatunkban…
BUDAPEST — Íme az évtized tévés átigazolása! Egy éven át várt önálló műsorra a csatorna nagyágyúja, aki tegnap végül azzal zárta a hónapok óta folyó tárgyalássorozatot, hogy 10 év után inkább elköszön tőlük.
Csak rájuk kell nézni és minden világossá válik! Legalábbis ezt mondják Skóciában a glasgow–i egyetem pszichológusai, akik szerint egy emberi arc rengeteget elárul a személyiségről. Ám csak a nőknél. Vajon miért? A Bors is kíváncsi volt, ezért megszerveztünk egy tesztet. Az eredmény meglepő lett.
Vissza kellett lépnie a nevezéstől a Kid's Choice Awardsra (KCA) jelölt Chris Brownnak. Az R&B-énekes részvétele ellen petícióval tiltakoztak több ezren, mert brutálisan bántalmazta barátnőjét, Rihannát pár hete.
Egy emberként küzdenek a magyar zenészek, hogy a hazai rádiók ne csak külföldi zenéket játszanak. A muzsikusok, többek között Zorán, Dopeman és Pély Barna, hangfelvételben tiltakoznak, melyet a rádiókon kívül elküldenek az érintett politikusoknak is.
Áll a bál Franciaországban: a válság közepén Nicolas Sarkozy francia elnök egyetlen hétvége alatt 15 millió forintot költött el egy kis mexikóinapfürdőzésért. Ráadásul Sarkoék el akarták titkolni a luxuskiruccanást, de újságírók lebuktatták őket. Az Elyseé-palotában most azzal mentegetőznek: biztonsági okokból hallgattak a luxushétvégéről.
BUDAPEST – Kovács Ágnes (27) párbajra hívta Kammerer Zoltánt (31). Az olimpiai bajnok úszó a szintén ötkarikás aranyérmes kajakossal méri össze tudását, semleges sportágban, futásban.
Balszerencsés volt kedden a Göppignen elleni kézilabda-bajnoki találkozón Mocsai Tamás, a német Lemgo légiósa. A válogatott 30 éves játékosának lövés közben „betámasztottak”, emiatt nagyot esett, beütötte tarkóját a padlóba. Három percig eszméletlen volt. Az első orvosi vizsgálat nem utal nagyobb bajra, ám kérdés, hogy jobb kezének eltört mutatóujját meg kell-e műteni.
Hatodszor ejtette át Fekete Pákót a Kész átverés stábja. A didikirály Bárdosi Sándorral fotózásra volt hivatalos, ahol pókokkal pózoltak a kamera előtt.
Szemműtétet és összeköltözést hiúsított meg rossz válaszával az RTL Klub A Széf című műsorának két versenyzője. Melinda és Péter markát 14 millió forint ütötte volna volna, ha ne hibázik.
Negyvenhat év után újra a Broadwayn játszik Jane Fonda. A hetvenegy esztendős dívát, aki egy súlyos betegséggel küzdő zenetanárnőt játszik, állva ünnepelte a közönség, a kritikusok pedig ódákat zengtek ragyogó alakításáról.
Rebecca Loos akkor lett ismert, amikor 2004-ben kiderült, hogy David Beckham személyi asszisztenseként egyben a futballista szeretője is volt. Az óriási botrányból végül jól jött ki a pénzéhes nő, sztoriját több lapnak is eladta, fontmilliókat keresett az orális szexen alapuló kapcsolattal.
Még nincsenek egyévesek a legkisebb Jolie-Pitt gyerekek, de édesanyjuk már szeretne ismét teherbe esni. Angelina Jolie az étkezésben találta meg vágya beteljesülésének kulcsát: speciális étrendet követ.
Chris Brown egy neves, gyermekek szavazatai alapján kiosztott díj jelöltjei között volt, a szülők azonban nem nyugodtak bele, hogy a kicsik egy testi sértéssel vádolt énekesért rajonganak, ezért aláírást kezdtek gyűjteni, hogy megakadályozzák Brown fellépését.
A Cool Live műsorában Dragóner Attila, a Ferencváros labdarúgó csapatának hátvédje a Puskás Öcsi bácsival kapcsolatos élményeit mesélte el a műsor nézőinek. Attila - aki egyébként 1993-ban Puskás Ferenc-díjat is kapott - azon szerencsések közé tartozik, akik személyesen is ismerhették a Nemzet Sportolóját.
Jade Goody leghőbb vágya teljesült, mikor megtudta: orvosai hazaengedik meghalni. A rákbeteg valósághős szeretné utolsó napjait fiaival és újdonsült férjével tölteni, akivel múlt hónapban kötött esküvőjét hamarosan az angol televízió nézők is figyelemmel kísérhetik.
A Spice Girls egykori énekesnője rájött, mégsem akar férjhez menni Fabrizio Politi hajóépítőhöz. Még akkor sem, ha a vőlegény dúsgazdag multimilliomos.