Josef Fritzl, az amstetteni rém szörnyű bűnére 2008. április 27-én derült fény, s az osztrák bíróság nem egészen tizenegy hónappal később, tegnap már ítéletet is hirdetett. Miért telik a magyar bíróságokon évekbe egy ítélet megszületése? – kérdezi a Bors.
BUDAPEST – Különleges menüvel, meglepetésvendéggel, pálinkával és medencével várta vendégeit a Kossuth-díjas színész, aki ezúttal nem csupán felsőtestét mutatta meg a nézőknek. A Hal a tortán korábbi részében ugyanis Koncz Gábor (70) egyszer már lekapta a pulóverét Brunner Márta kedvéért, ezúttal azonban fürdőnadrágban mutatkozott.
CSANTAVÉR – Kételyek gyötrik Utasi Árpi édesanyját. Erzsike mást se szeretne jobban, mint hogy fia boldog legyen, másrészről viszont nagyon félti. Félti attól, hogy ha elkerül a szülői háztól, apja példáját követi, és rossz útra tér. Pedig hamarosan dönteni kell sorsáról, hiszen nyolcadikos, pályaválasztás előtt áll. Árpi szívesen jönne Magyarországra színészetet tanulni.
BUDAPEST – Komoly, embert próbáló feladatokat kapnak ma este a Mr és Mrs sztárpárshow férfi résztvevői. Be kell bizonyítaniuk, mi mindent tennének kedvesükért, és áldozatvállalásukért persze értékes pontokat kapnak.
BUDAPEST – A rögtönzés nagymesterei Pokorny Lia (35), Rudolf Péter (48), Kálloy Molnár Péter (39) és Szabó Győző (39), vagyis a Beugró csapata ismét megmutatják nekünk, milyen érdekes világban élünk, ahol a valóság keveredik a képzelettel és fordítva.
Hullámsírban végződött egy Duna-parti autós randevú. A 15 éves Edina megfulladt, miután 20 éves szerelme, István kiszállt az autóból, de nem húzta be a kéziféket, és az autó a folyóba gurult. A fiú megpróbálta megmenteni Edinát, de nem tudta. A rendőrség halálos baleset gondatlan okozása miatt indított nyomozást
Saját kollégájának köszönheti Hajdú Péter, hogy vizsgálat indult ellene – tudta meg a Bors televíziós berkekből. A producer tisztában van vele, hogy sikerei miatt sokan irigylik a szakmájában, de nem fél az APEH–től, tiszta lelkiismerettel áll a vizsgálat elé.
Zavarodott elméjű, perverz, bestiális gyilkosok, orvlövészek, erőszakolók rémtettei töltik meg a világsajtót. Még az első évtized sem telt el a XXI. századból máris brutális bűnök sora tárult a világ elé. Az elkövetők nem válogatnak a módszerekben. Sorozatunk mai részéből a Kína Szörnyeként elhíresült Jang Hszin-hai hátborzongató történetét ismerhetik meg, akit hatvanhét brutális gyilkosságért és…
Órákon keresztül vallatták szerdán a rendőrök Európa szépét. Laky Zsuzsit azért kísérték be a rendőrök az őrszobára, mert körözött autóval furikázott a belvárosban. Zsuzsi végül tisztázta magát, és elhagyhatta a kapitányságot.
Hiába próbálta felfeszíteni az ablakokat, U. Ferenc nem tudott kijutni farmosi házából, amit valaki rágyújtott. A 68 éves férfi holttestére csak egy nappal később találtak rá, de a kereső kutya akkor is egyértelműen jelezte, hogy gyújtogatás történt.
Három győri lakos 67 millió forint értékű növekedési hormont váltott ki hamis orvosi vényekkel, akkor buktak le, amikor Veszprémben is próbálkoztak, a rendőrség csalás miatt indított ellenük eljárást. Mivel ezt a hormont a sportolók izomtömegük növelésére használhatják, erős a gyanú, hogy egy doppingmaffia nyomára bukkantak a hatóságok.
Igazi férfifalóként domborít Liptai Claudia a Mr és Mrs című műsorban. A vörös démonból árad az erotika, amit kihívó öltözködésével csak tetéz. Az újra szingli Claudia kacérkodásának Tilla is áldozatául esett, a bombázó feltűnően sokat ölelgeti műsorvezető társát, és nyíltan flörtöl vele. Tilla élvezi Claudia közeledését, de állítja: háromgyerekes apaként a Claudiával való flört csak a munkaidőre…
Hivatalosan is bejelentették, amiről lapunk már korábban írt: megalakult a Kolonics György Alapítvány. A tavaly tragikusan fiatalon elhunyt kenus neve garancia arra, hogy a szervezet tiszta és nemes munkát vállal fel: az utánpótlás támogatását. Az eseményre eljöttek Kolonics György szülei is, akik képtelenek feldolgozni fiuk elvesztését, de erőt ad nekik a barátok mérhetetlen szeretete.
Szerencsés esetben idén 700 millió forintot is kereshet Overdose dunaszerdahelyi tulajdonosának, Mikóczy Zoltánnak. Érthető, hogy az ismert versenylovat kiváló kondícióban tartják Dunakeszi-Alagon. Az április 19-i első, a Kincsem Parkban sorra kerülő erőpróbájára készülő, eddigi tizenegy versenye közül tizenegyet megnyert versenyló egy napját lestük meg.
Geszti Péter édesanyja nem tud betelni öthetes unokájával, Sárával. Márti néni minden hétvégéjét a kisbaba mellett tölti, gyakorlott nagymamaként praktikus tanácsokat osztogat menyének. Márti néni elárulta: Péter körülrajongja a kicsit, lesi minden gondolatát.
A húsz éves Viktória öt évig élt együtt a nála tíz évvel idősebb Csabával. A fiatal nő életébe új szerelem érkezett. A lány azzal kereste meg Mónikát, hogy le akarja zárni korábbi kapcsolatát. Elmesélte, hogy Csaba még mindig zaklatja őt telefonon, sms-eket küldözget, fenyegeti, és volt, hogy egyszer már megütötte. Ő már akart vele szakítani, csak félt attól, hogy Csaba öngyilkossággal…
Nem sajnálnám rá a pénzt, hogy beültessek egy autóba egy vezető bírót, ügyészt, ügyvédet, nyomozót és politikust, és kiküldjem őket Bécsbe. Nem volna más dolguk, mint hogy eltanulják a sógoréktól, hogyan lehet 11 hónap alatt végezni egy olyan üggyel, mint Josef Fritzlé. Nyomozásostul, vádemelésestül, bizonyításostul, tárgyalásostul, védett tanústul.
"Tisztelt Tímea! Szeretném a segítségét kérni. 40 éves vagyok 165 cm magas és 92 kg. Nemrég volt a munkahelyemen egészségügyi felmérés mely szerint a BMI-m 33%, a testzsírom 46%, e szerint legalább 15 kg súlyfölöslegtől kell megszabadulnom. Olyan étrendet szeretnék Öntől kérni ami hosszú távon tartható és a magyarországi viszonyoknak megfelelő. Segítségét előre is köszönöm. Üdvözlettel: László…
Most akkor népszerűbb lett az MDF Bokros Lajos csatasorba állításával vagy veszített a mutatókból? Attól függ, honnan nézzük. A Medián Intézet felmérése szerint Dávid Ibolya elnök - sok más politikussal egyetemben - sokat vesztett (7% pontot) népszerűségéből, és csak 8., míg a Szonda Ipsos múlt heti elemzése szerint az ország 4. legnépszerűbb politikusa. Melyiküknek hisz Dávid ibolya?
Műveltnek, gazdagnak és szexbajnoknak próbálják beállítani magukat a férfiak, míg a nők inkább a családjukat illetően szépítenek. Abban pedig gyakran mindkét nem füllent – vagy téved –, hogy jól vezet. A pszichológus szerint veszélyes hamis képet festeni önmagunkról, bár a dolog többnyire nem tudatos. Utóbb azonban nehéz megfelelni a dicsekvésnek, s amikor kilóg a lóláb, jön a csalódás.
Fantasztikus nevekkel dobálóznak a spanyol sajtóban. Biztos forrásokra hivatkozva több lap is azt állítja, hogy a Real Madrid közelgő elnökválasztási kampányában Florentino Pérez azzal készül kampányolni, hogy másodszor is felépít egy galaktikus csapatot a spanyol fővárosban. Blöfföl vagy nem?
Natasha Richardson negyvenöt évesen halt meg. A színésznőt borzalmas síbalesete után néhány nappal lekapcsolták a gépekről. Natasha családi tragédiáinak fekete krónikája új, borzalmas esettel bővült.
Jól érzi magát majom barátai között Pola, az a csimpánzlány, akit születése után másfél éven keresztül gondozója Kapa Ágnes nevelt. A most hat éves csimpánzlány időközben tökéletesen beilleszkedett a győri majomcsapatba, sőt mára ő lett a főnök.
Egy erdélyi vállalkozónak annyira megtetszett a hódmezővásárhelyi Szügyi Tímea, hogy eldöntötte, vele fogja reklámozni a gyönyörű vidéket. A fiatal nő szexis fotói óriásplakátokon és prospektusokban csábítja majd Erdélybe az utazót.
Nem könnyű a szerelmesek élete, főleg ha több száz kilométer választja el őket egymástól. A No Thanx együttes frontembere, Erik (20) és barátnője, Kiss Orsi (28) hétről hétre kénytelenek ezzel megküzdeni.
Los Angelesben készült el Jake Scott rendező és Robin Rhode kortárs művész, az új BMW Z4-es kampányához készülő reklámfilmje. A rendhagyó kampány eredményeként egy festmény is létrejött: „Az öröm expressziója”, amelyet az új BMW Z4-es alkotott.
Már mi is élvezhetjük, és nem kell álmodoznunk-legfőképpen találgatnunk arról, mi történik a Született Feleségek legújabb szériáiban, ugyanis hétről-hétre nyomon követhetjük a legújabb történéseket a TV2-n. Mindenesetre sokan meglepődtek azon, ami "elcsattant" a sorozatban!
Kevin Costner is csatlakozott ahhoz a hollywoodi szuperprodukcióhoz, amelyet a világgazdasági válságról forgatnak. A The Company Men egy-egy szerepét korábban már Ben Affleck és Tommy Lee Jones is elvállalta.
További gyilkosságokat varrhatnak Fritzl nyakába. Annak ellenére, hogy tegnap a bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte, a rendőrség újranyomoz néhány, Fritzl közvetlen közelében, történt máig felderítetlen gyilkosságot.
Az amerikai magazin, a Foreign Policy hozta nyilvánosságra elsőként azt az 1988-as fotót, amelyen Ronald Reagan egy orosz turistacsoporttal találkozott a Vörös téren.
Ketrecbe terelték és arra kényszerítették a rakoncátlan diákokat, hogy puszta ököllel, fejvédő nélkül vívjanak harcot egymás ellen egy texasi iskolában.
Lang Györgyi a józanságról és a függőségről vall a Sztárportrénak. Az énekesnő szerencsésnek tartja magát, ugyanis soha nem érzett kedvet az itókázáshoz. Van viszont számos más szenvedélye, amitől viszont soha nem veszíti el a józanságát.
Megváltoztatta a Barátok köztben megismert külsejét Deutsch Anita. A színésznő végre szabadon dönthet stílusáról: néhány napja pár centis hajat vágatott, és piercinget lövetett az orrába. Férje, Kinizsi Ottó imádja Anita új frizuráját, véleménye szerint felesége nőiesebb, mint valaha.
Vitalij Klicsko újabb kemény kihívót kapott. Amikor az ukrán nehézsúlyú profi ökölvívótól azt kérdezték, ha ma Stuttgartban netán elveszíti WBC vb-övét a kubai Juan Carlos Gómez ellen, visszavonul-e, azt felelte: kizárt, hogy vesztesen hagyja el a ringet.