Elszabadultak az indulatok a Pest Megyei Bíróságon, ahol az egyik vádlottat megpofozta egy hozzátartozó. Sz. Julianna azért állt a bíróság elé, mert segédkezett élettársának, I. Krisztiánnak egy gyilkossági ügyben.
Az utóbbi évek legizgalmasabb idénynyitójának ígérkezik a jövő heti melbourne-i Forma–1-es vb-rajt. A lassan lezáruló tesztidőszak ugyanis meglepő eredményt hozott, a korábbi élcsapat, a McLaren autói egyelőre a sor végén kullognak, míg az élen a Honda utódja, a Brawn GP áll, amelytől még a tavalyi csapatvilágbajnok Ferrari pilótái is tartanak.
Tiszteletben tartják az angolok ötórai tea hagyományát a magyar borászok. Minden idők legnagyobb magyar borbemutatója délelőtt fél tizenegytől fél ötig tart majd a brit fővárosban.
Pamela Anderson és új barátja lerészegedtek az állatvédők partiján. A playmate nemcsak hatalmas kebleiről híres, állatszeretete is legendás, és mint a PETA (People For The Ethical Treatment of Animals) aktivistája meghívást kapott a szervezet gyűlésére Miamiba.
A buckinghamshire-i állatkórház lakója jelenleg a Spud névre hallgató sündisznó, amelyről nem tudták még megállapítani, hogy hogyan veszítette el a tüskéit.
XVI. Benedek pápa kijelentette, annak ellenére, hogy a fekete kontinensen milliók halálát okozza az AIDS, ellenzi az óvszerhasználatot. Híveit felszólította, hogy ne használják a kondomokat.
Baumgartner Zsolt is ott lesz Melbourne-ben, a Forma-1 idei rajtjánál. Igaz, csak versenyen kívül. Egykori csapatfőnöke, Paul Stoddard kérésére vezeti a Minardi kétüléses versenyautóját. A vb-sorozatra érkező prominens vendégekkel ismerteti meg közelről a száguldás élményét.
Teli torokból üvöltöztek egymással az FA-kupa-derbi után az Arsenal és a Hull City focistái. Mi több, Cesc Fabregas, a spanyol sztár nem is állt meg ezen a ponton, a hírek szerint a vendégcsapat másodedzője, Brian Horton felé köpött.