2009. március 10. kedd

márc. 10
15:18
Ilyen szexin még nem láttad az egykori Spice Girlt (Blikk)
márc. 10
15:18
Oroszlán Szonja nem hajt Csányi Sándorra (BorsOnline)
Oroszlán Szonja cáfolja, hogy egy párt alkotna Csányi Sándorral. Az utóbbi időben színházi berkekből kiszivárgott pletykák alapjaként az szolgált, hogy a két színész szerelmespárt alakít a Madách Színházban futó, És mennyi szerelem című darabban.
márc. 10
15:27
Szomorú vasárnap, Alkoholisták és a Velencei kamár az egri fesztiválon (hirado.hu)
Március 27. és 31. között öt napon át az egri Gárdonyi Géza Színházban tartják a stúdiószínházi találkozót
márc. 10
15:29
A Fed elnökét meglepte, hogy milyen mély a válság (hirado.hu)
Ben Bernanke úgy vélte növelni, erősíteni kell a "rendszerszintű intézmények" központi ellenőrzését, kockázatvállalását, miután a válság "megdöbbentő réseket" tárt fel az amerikai felügyeleti rendszerben
márc. 10
15:31
A gyengélkedő forint miatt nem csökken a földgáz ára (hirado.hu)
A megkérdezett szakértők várakozása szerint a nyár második felétől 250 dollár körül lesz ezer köbméter importgáz ára, tavaly pedig még 500 dollár felett volt
márc. 10
15:33
Két tonna kokain úszott a Karib-tengeren (hirado.hu)
A héttagú csempészbanda egy hajón próbálta kijutttatni Hondurasból a szállítmányt
márc. 10
15:36
Pucéran szánkóztak az osztrák lányok (BorsOnline)
Csaknem megolvadt a hó, olyan forró volt a hangulat az ausztriai Braunlage-ben hétvégén rendezett szánkóversenyen. A városka lakói ugyanis félmeztelenül siklottak a téli hidegben. A versenykiírás kurta és egyszerű volt: a szánkósoknak nem szabad felsőt viselniük.
márc. 10
15:36
Visszatért a szexbálvány (Blikk)
Jane Fonda 46 év kihagyás után ismét egy Broadway-darabban szerepel.
márc. 10
15:45
A rögtönzés a lényeg! Creative Art díjat alapított Vukán György (hirado.hu)
A zeneszerző-zongoraművész az improvizáció becsületét szeretné visszahozni a zeneművészetbe
márc. 10
15:47
Nővel költözött össze Judy! (hirado.hu)
A válófélben levő énekesnő társaságban jobban viseli a fájdalmat
márc. 10
15:49
Hat métert zuhant egy iskolabusz - 25 gyerek megsérült (hirado.hu)
A baleset Németországban történt, a balesetben négy gyerek súlyosan sérült
márc. 10
15:51
A BRFK átadta Ophelie holttestét a francia rendőrattasénak (hirado.hu)
A volt francia diáklány halálát fulladás okozta, idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyom nem merült fel, de a rendőrség nem zárja ki az emberrablás bűntettét
márc. 10
15:53
Egész Európára kiterjeszti gázautó-kínálatát a Chevrolet (hirado.hu)
Az LPG ára literenként 150 forint, míg a benziné 240 forint
márc. 10
16:03
Toplistás bűnözőt kaptak el Debrecenben (hirado.hu)
A férfit egy kocsmai verekedés kapcsán fogták el a rendőrök
márc. 10
16:05
Tűzoltás a piacon? Erősödik a forint, ha 11,5%-ra emelik az alapkamatot (hirado.hu)
Elemzők szerint a nyílt piaci beavatkozás csak átmeneti megoldást hozhat, tartósabban a kamatpolitika működhet
márc. 10
16:07
Miért színesebbek a háziállatok? (hirado.hu)
A svéd kutatók azonban, hogy a fő ok az ember által megvalósított tudatos kiválasztás
márc. 10
16:12
Paris baseball sztárral enyeleg (BorsOnline)
Paris Hilton a napokban hivatalosan is bejelentette: együtt van Doug Reinhardt baseballjátékossal, akivel február eleje óta randizgat. Állítását egy most lencsvégre kapott forró csókis igazolta.
márc. 10
16:21
Gond van a grúz versenydallal - átírhatják, vagy új dalt választhatnak (hirado.hu)
Az Eurovíziós Dalverseny szabályai szerint „politikai vagy hasonló jellegű dalszöveg, beszéd, gesztus nem engedélyezett a versenyen"
márc. 10
16:23
Járműgyártási csúcs volt a győri Audinál 2008-ban (Exkluzív képgalériával!) (hirado.hu)
A cégnél az év végén 5879 munkatárs dolgozott
márc. 10
16:25
A Hegyalja fellépőire idén először a közönség is szavazhat (hirado.hu)
Indítsátok az idei fesztiválszezont már most a Jelentkezések menüpont alatt elküldött Hegyalja-nevezéssel
márc. 10
16:27
HíradóWeb, 2009. március 10. 16:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
márc. 10
16:29
Gyerekmessengert mutatott be a Microsoft (hirado.hu)
A szolgáltatás legfontosabb eleme a különleges konfiguráció
márc. 10
16:31
Filmünnep Törökországban: hat magyar alkotást is meghívtak a fesztiválra (hirado.hu)
Az évente több mint 200 filmet bemutató rendezvényen 6 magyar alkotást is levetítenek, és a jubileum alkalmából újra műsorra tűzik Pacskovszky József Esti Kornél című mozgóképét
márc. 10
16:33
Félnek a németek: a kölni tragédia bármikor megismétlődhet (hirado.hu)
A nagyvárosban múlt héten omlott össze a levéltár épülete; a katasztrófáért a metróépítés a felelős
márc. 10
16:35
A kisgazdák is beülnének az Európai Parlamentbe (hirado.hu)
Az FKGP Monok polgármesterét, Szepessy Zsoltot jelölné a listára
márc. 10
16:37
Jöhet eső, és szél is (hirado.hu)
Szerdán is változékony marad az időjárás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul
márc. 10
16:39
Nissan 370Z (Exkluzív riporttal és videóval!) (hirado.hu)
Agilisabb, tömörebb építésű, még élvezhetőbb
márc. 10
16:41
Több autó is áthajtott a magyar nő holttestén (hirado.hu)
Kedden reggel az észak-olaszországi A4-es autópályán találták meg a tetemet
márc. 10
16:57
Orokre.blog.hu (hirado.hu)
Négy férfi, akik önerejükből lettek azok, akik...
márc. 10
16:59
Feloldották az útzárat a 43-as főúton, ahol kamionok ütköztek (hirado.hu)
A felborult kamion nyomdafestéket szállított, amely veszélyes anyagnak számít, így a festék eltakarítása több órát vett igénybe
márc. 10
17:01
Gyurcsány szerint a Déli Áramlat 2015. év végéig elkészül (hirado.hu)
Moszkvában magyar-orosz megállapodásokat írtak alá a gázvezetékről
márc. 10
17:03
Újabb eladási rekord az Audinál (hirado.hu)
Az idén az eladások és a bevétel csökkenésével számolnak a cégnél
márc. 10
17:06
Madonna iskolás lánynak öltözött! (BorsOnline)
Madonna kapuzárási pánikja új ra fellángolni látszik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a zsidó vallás Purim ünnepére szervezett jelmezes partyn iskolás egyenruhába öltözve jelent meg a napokban New York egyik Kabbalah központjában.
márc. 10
17:33
A Ford folytatja romániai beruházását (hirado.hu)
A craiovai autógyárat a Ford a dél-koreai Daewoo-tól vette meg 2007-ben
márc. 10
17:35
Letartóztatták a baktalórántházi gyilkosság gyanúsítottjait (hirado.hu)
A gyanúsítottak még február 26-án előzetes szóváltás után puszta kézzel és egy baltával bántalmaztak egy férfit
márc. 10
17:37
Fotók a 43-as főúton történt kamionbalesetről (hirado.hu)
Két kamion ütközött össze kedden hajnalban a 43-as főúton, Deszk és Klárafalva között
márc. 10
17:39
Budapesten valószínűtlen egy, a kölnihez hasonló épületomlás (hirado.hu)
A DBR Metró Projekt Igazgatóságának közleménye szerint a 4-esa metró építése során az épületek biztonsága érdekében számos óvintézkedést hoztak
márc. 10
17:51
Újabb patikarablás a fővárosban (hirado.hu)
Ezúttal a XIII. kerület egyik gyógyszertárából vitte el a bevételt egy simaszkos fegyveres férfi
márc. 10
17:53
Mexikóban turnézik a Vodku zenekar (hirado.hu)
Közép-Európából Közép-Amerikába
márc. 10
17:55
A tibetiek már a Földön megtapasztalják a poklot (hirado.hu)
Peking szerint Tibet évszázadok óta Kínához tartozik, a tibetiek viszont azt állítják, hogy a terület független volt, és csak az 1950-es években foglalták el a kommunista Kína csapatai
márc. 10
17:57
A Citroen a 2009. évi Genfi Autószalonon (hirado.hu)
Kreativitás és technológia
márc. 10
18:09
Erősödött a forint - az MNB csak átmenetileg állíthatja meg a gyengülést (hirado.hu)
Délután ötkor 304,10 forinton jegyezték az eurót - hasonlóra a múlt hét elején volt példa. A mai erősödés már kevésbé a jegybank hétvégi szóbeli intervenciójának, sokkal inkább a nemzetközi hatásoknak köszönhető - mondják az elemzők.
márc. 10
18:11
Készülj fel, választás lesz! (hirado.hu)
Országos kampány indul a fiatal választók felkészítésére
márc. 10
18:18
Itt az első kép Ben Affleck és Jennifer Garner babájáról (BorsOnline)
Ben Affleck és Jennifer Garner mindent elkövetett, hogy távol tartsa két hónapos kislányát a nyilvánosságtól, de szemfüles fotósnak sikerült lencsevégre kapnia a sztárpárt a kis Seraphinaval.
márc. 10
18:27
Szexuálisan zaklatta a papnövendékeket (hirado.hu)
Legkevesebb 21 kiskorút rontott meg a görög apát 1988 és 2007 között
márc. 10
18:29
Megint 10 ezer pont alá bukott a BUX (hirado.hu)
Elovadt a budapesti tőzsdeindex tegnapi nyeresége, az index újra a 10 ezer pontos lélektani határ alá süllyedt. Az OTP tovább tartó erősödése nem tudta ellensúlyozni a gyógyszerrészvények áresését.
márc. 10
18:31
Brüsszeli segítség a gyengélkedő légitársaságoknak (hirado.hu)
A tervek szerint megtarthatnák a ki nem használt fel- és leszállási jogaikat
márc. 10
18:33
Alacsonyabb károsanyag-kibocsátás és fogyasztás a Goodyear új technológiájával (hirado.hu)
A Goodyear bemutatta az EfficientGrip nagyteljesítményű környezetbarát gumiabroncsokat
márc. 10
18:35
Tragédia Ausztriában: lezuhant egy rendőrségi helikopter (hirado.hu)
A balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek
márc. 10
18:36
Fél kisfia pelenkázásától a ralibajnok (BorsOnline)
A háromszoros abszolút ralibajnok Benik Balázs a versenyidény helyett az apaságra készül, május elején ugyanis megszületik kisfia párjától, a korábbi szépségkirálynő Garami Anettől. Az autóversenyző már alig várja a kicsi körüli teendőket, csupán a pelenkázás gondolata rémiszti meg. Az viszont nagyon.

Keresés