MOSZKVA – Megvált Rátgéber László (42) vezetőedzőtől a Szpartak Moszkva női kosárlabdacsapata. A hír azért is meglepő, mert a szakemberrel Euroligát nyert az együttes, alig egy hete megszerezte a Szuperkupát, és szerdán is sima, 95-71-es győzelmet aratott a cseh Brno felett az Euroligában.
BUDAPEST – Vezetőedzője nélkül gyakorolt tegnap a Ferencváros labdarúgócsapata. Bobby Davison (50) nem vett részt az NB I-ben pocsékul szereplő játékosai tréningjén.
Először kapott szerepet kezdőként ebben a szezonban csapatában Vadócz Krisztián. A Xerez elleni spanyol kupamérkőzésen végig játszott, és 2-1-es győzelemhez segítette az Osasunát.
ABU-DZABI – Új, a Yas szigetén épült pályán búcsúzik az idei évtől a Forma–1-es vb. Az Egyesült Arab Emírségekben a mai szabadedzésekkel kezdődő Abu-dzabi Nagydíjon luxuskörülmények várják a csapatokat és a nézőket, 74,5 milliárd forintnyi dollárba került a komplexum. A rekkenő hőség miatt fedettek a lelátók, a létesítmény jelképe, a 60 méteres Sun Tower az előkelőségek fogadására szolgál.
Nem lehet olyan borongós reggel, amit ne tudna derűsebbé tenni egy szelet „vidámsárga" töklekvárral megkent, finom, foszlós kalács – állítja Jeles Zoltán mesterszakács, aki a szőlőskislaki Tökéletes Tökételek fesztiválról hozott receptek mellé néhány „mesteri" tippet is ad olvasóinknak. Érdemes mindegyiket kipróbálni, hiszen a sütőtök nemcsak finom és tápláló, még megfázás ellen is hatásos.
BUDAPEST – Képtelen volt túltenni magát csalódásán, inkább a halált választotta volna az a középkorú nő, aki csütörtök hajnalban a Dunába hajtott kocsijával. A Blikk információi szerint a szerencsétlenül járt nőnek három nappal ezelőtt ért véget egy kapcsolata. A szakítást képtelen volt feldolgozni, szerelmi bánatából pedig egyetlen kiutat látott: hogy végez magával.
BUDAPEST – Két tűz, egy gyújtogató? Vizsgálja a rendőrség, hogy van-e összefüggés a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka történt gyújtogatások között.
MAGYARORSZÁG – Furábbnál furább intézkedéseket léptetnek életbe a világ több országában a H1N1 vírus miatt. Itthon egyelőre nincsenek tiltások, de óvatosságra intenek a szakemberek.
MONORIERDŐ–BUDA PEST – Újabb és újabb fordulatokban bővelkedik a Dominik-ügy! Tegnap a Pest Megyei Bíróságon megdöbbentő vallomással állt elő K. Péter (41), a kutyák által széttépett kisfiú édesapja.
BUDAPEST – Nem enged szorításából a válság: a munkanélküliségi ráta a július–szeptemberi negyedévben 10,3 százalékosra emelkedett, ami azt jelenti, hogy 13 éve – 1996 óta – nem volt ilyen nagy az állástalanok tábora.
BUDAPEST–SZEGED – Szemükben könny csillogott, de a mikrofon előtt tartották magukat a megszüntetésre ítélt rádiók műsorvezető fenegyerekei. A Blikk ott volt már kora reggel a Bumeráng és a Pirítós stúdiójában.
BUDAPEST – Kovács Erzsi élet-halál között lebegett, de végre jobban van! A Blikk információi szerint a 81 éves énekesnő korához és korábbi egészségügyi állapotához képest kirobbanó formában van; olyannyira, hogy már fellépéseket vállal, annak ellenére, hogy orvosai óva intik ettől, és pihenést javasolnak neki, mivel év elején még élet és halál között lebegett.
BARCELONA – Elképesztő színpadi produkcióval lepte meg közönségét Barcelonában Elton John (62), a látványtól még a legbőszebb rajongóinak a haja is az égnek állt. A brit zenész egyik pillanatról a másikra elhatározta magát, nekirugaszkodott a zongorájának, és a fedélen egyensúlyozva dobta föl a show-ját.
BUDAPEST – Szerelmi ajánlatot, tanácsokat és persze intrikát is bőven kapott Benkő Dániel, aki tegnap két órán át állta a sarat. A lantművész azt is elárulta, miért vállalkozott 62 évesen egy feleségkereső valóságshow-ra az RTL Klubon.
Csütörtökön Benkő Dániel lantművész volt a Blikk vendége! A celebként is hírnevet szerzett művész még a gyalázkodó kérdésekre és telefonokra is készséggel válaszolt. Volt, aki csajozási tanácsot kért, és volt, aki szerelmet vallott neki.
Csütörtökön Benkő Dániel lantművész volt a Blikk vendége! A celebként is hírnevet szerzett művész még a gyalázkodó kérdésekre és telefonokra is készséggel válaszolt. Volt, aki csajozási tanácsot kért, és volt, aki szerelmet vallott neki.
A Babamama Expo és testvérrendezvénye, a Gyerekvilág Kiállítás negyedik alkalommal nyitja meg kapuit november 6. és 8. között. A rendezvény három nap felhőtlen szórakozást kínál a család apraja-nagyjának a Papp László Budapest Sportarénában.
Vannak iskolák a világon, ahol elképesztő méreteket öltött az ifjú anyák száma: a chicagói Robeson High School 800 diáklánya közül 135-en gyereket várnak vagy már ifjú édesanyák
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Bobby Davison vezetőedzővel. A tréner helyét az ugyancsak brit Craig Short veszi át, segítője Csató Sándor lesz. Megbízatásuk a hátralevő négy őszi mérkőzésre szól.
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Bobby Davison vezetőedzővel. A tréner helyét az ugyancsak brit Craig Short veszi át, segítője Csató Sándor lesz. Megbízatásuk a hátralevő négy őszi mérkőzésre szól.