LL Junior már rengeteg színpadi tapasztalattal rendelkezik, de csak énekesként. Elérkezettnek látta hát az időt, hogy ezen változtasson, ezért most színésznek tanul. – Koltai Róbert hívta fel rá a figyelmet, hogy van némi tehetségem a színészethez. Mivel imádok színpadon lenni, beiratkoztam Gór Nagy Mária színitanodájába.
Színes, csillogó, aranyló, foszforeszkáló vagy áttetsző – karácsonykor a csomagolópapírok sokasága jelenik meg az üzletekben. Az utóbbi időben sokan majdnem többet költenek csomagolásra, mint magára az ajándékokra. A Bors segített összeválogatni néhány tippet, mit tegyünk, ha nem akarunk csomagolni
Tiger Woods, a világ legjobb golfozója – és legjobban kereső sportolója – megharagudott segítőjére (caddie-jére), Steve Williamsre, aki Új-Zélandon, egy jótékonysági vacsorán kritizálta a világranglista 3. helyén álló Phil Mickelsont.
Kemény Dénes újabb négy évig dirigál a magyar férfi vízilabda-válogatottnak. A legeredményesebb magyar szövetségi kapitány tegnap megállapodott a folytatásról Martin Györggyel, a szövetség elnökével. Martint az elnökség kérte fel, hogy pályázat kiírása helyett tárgyaljon a három olimpiai bajnoki címet szerzett szakvezetővel.
Bródy János kukoricát dobált a Mammut moziban, a Kaméleon című film vetítésén. A szövegíró, a ki nem pattogott kukoricaszemeket dobálta a földre, ezzel zavarva az előtte ülőket és a filmvetítést – derül ki a Velvet.hu feljelentő rovatából.
Az ismert hazai doppingszakértő, Dr. Frenkl Róbert a 2004-es athéni olimpia után hangsúlyozta, nehezen hihető, hogy a férfi kalapácsvetésben tiszta eszközökkel nyolcvan méter fölötti eredményt lehetséges elérni. E véleményét ma is fenntartja.
Horváth Csaba az egyik legsikeresebb kenusunk: 1996-ban Kolonics Györggyel az oldalán olimpiát nyert, egy évvel korábban pedig – szintén Kolóval együtt – öt aranyat szerzett a világbajnokságon. A két bajnok útja azonban különvált, de csak a sportban, a magánéletben barátok maradtak. Csaba most élete egyik legnehezebb karácsonyára készül. Öröm tölti el a szívét, hiszen felesége babát vár, ám ez…
Ausztiai síeléssel tölti a karácsonyi ünnepeket Erwin Koeman, a magyar futballválogatott szövetségi kapitány. Hollandiában a Mikulás december hatodikán meghozta az ajándékokat – karácsonyi ajándékozás nincs –, így az Alpokban nyugodtan hódolhat régi szenvedélyének a Koeman-família és szűkebb baráti köre.
"Reménytelen évet töltöttem el 2005-ben a Jordan istállónál, amelynél egyszerűen versenyképtelen autóm volt. Nincs kedvem egy másik gyalogos csapathoz csatlakozni
Kinter Oszkárt nem nagyon kell bemutatni senkinek sem: három éve dolgozik különböző reklámcégek és magazinok fotósaival. A sok utazást, az új kultúrákkal való találkozást nagyon élvezi, ráadásul Kate Moss-szal kétszer is összefutott. A dzsungel óta nem ismernek fel az utcán, semmi nagyobb népszerűségre nem tettem szert azért, mert szerepeltem egy műsorban. A barátaim is ugyanazok maradtak, nem…
A karácsony szóról elsősorban két dolog jut az eszembe, a béke, szeretet, nyugalom és az üzlet, pénz, rohanás. Mai világunkban sajnos az utóbbi áll közel a karácsonyhoz. Pedig a karácsony szerintem a legszebb, legmeghittebb ünnep.
Hiába öltöztették a verseny alatt nagylánynak Tóth Lüszit(13), Kasza Tibor (30) szemében ő továbbra is egy védtelen, őszinte kislány maradt. A sztárok fotósa lovával, átlagos kislányként örökítette meg, úgy, ahogyan eddig a legritkábban láttuk.
Nem lett szép karácsonya a brazil focicsillagnak, Ronaldhinonak.Miközben hazafelé repült családjával a karácsonyi ünnepekre, betörtek a brazil futballsztár, Ronaldinho olaszországi rezidenciájába.
Vad lett a világ. Általunk lett az. Mégis olyan ez az egész mintha egy színházi páholyból néznénk végig, hogy mi folyik a színpadon. Mindenki nézi, belülről át is élei a saját maga módján, de bele nem szól, nem cselekszik.
A rohanó mindennapok után észre kell venni "az irgalmas Isten hűségét az életünket kényelmesebbé tevő, de Földünk erőforrásait sokszor könnyelműen kihasználó és elpazarló civilizációnk fölött" - hangsúlyozta a bíboros
Az alábbi pár sorban a hazai televízió csatornák kínálatából állítottunk össze egy csokorra valót, segítve önöket a választásban, ha esetleg nem tudnának eligazodni a tévék által kínált programokból. Esetünkben javarészt az este 8 körül kezdődő programokat tettük terítékre, a bejgli és a töltött káposzta közötti ejtőzést segítendő.
Az idei évben hiányzott az előrelátás a politikai elitben a jelentkező világrendváltozásokkal kapcsolatban - véli Deák Péter válság- és konfliktuselemző
Az egész adventi hónap, a december valaha böjtöt jelentett. A szegényebbeknél nem jelentett ez nagy gondot, de a gazdagabbaknál szigorú rituálévá vált. December 24. még a böjthöz tartozott, ezért aznap többnyire halat ettek, és kalácsot sütöttek. Az asszonyok az advent csöndjében szőtték, hímezték hozzá az asztalterítőt. Csak december 25-én jöhetett a lakoma!
Most már jobban értem a világot. A mai világban minden a pénz körül forog. Persze ezt sokat halljuk, de ha valóban belegondolunk, akkor rájöhetünk, hogy ez így is van. A baj csak az, hogy mi ezt már észre sem vesszük. Bevallom még én magam is, irigylem azokat az embereket, akik kilépve luxus villájukból beleülnek méregdrága autójukba, és oda utaznak, ahová éppen kedvük tartja. Ki nem irigyli…