Válása óta Madonnát már sok férfival és nővel hozták hírbe, talán nem is alaptalanul. A legújabb pletykák szerint egy brazil bikát újított be, akivel legutóbbi fotózása során találkozott össze.
Tizenkét éves ténykedése során ötödször választották az év szövetségi kapitányának Kemény Dénest. Nem csoda, hiszen harmadszor vezette olimpiai diadalra a magyar vízilabda-válogatottat. Pedig 1996 decemberében nem aratott osztatlan sikert megválasztása.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által hozott költségcsökkentő intézkedéseken felül, a gyár saját intézkedéseket is hoz a hatékony működés érdekében
A párizsi Louvre múzeum kuratóriuma a Szűz gyermekkel s Szent Annával című Leonardo da Vinci festmény hátulján eddig ismeretlen vázlatokat talált, amelyek feltehetően magától a művésztől származnak. A skicceken egy ló, egy koponya és a gyermek Jézus egy báránnyal látható. A fára rajzolt vázlatokat már vizsgálják a szakértők, akik rendkívüli jelentőségűnek tartják a felfedezést.
Katie Holmes a napokban töltötte be harmincadik életévét, de úgy tűnik, a színésznőt retentően megviselik a hétköznapok: a Suri körüli teendők, a főszereplésével játszódó Broadway musical és a kisebb filmszerepek soknak bizonyulnak számára.
Ellentmondásos hírek láttak napvilágot az utóbbi időben Michael Jackson egészségi állapotával kapcsolatban. Az énekes néhány hete bejelentette, visszatér és jövőre turnézni készül, a hírek szerint azonban valószínűleg nem állhat már színpadra: haldoklik.
A 24 éves klasszis kosaras a mostani idényben átlagban 20,5 pontot és 7,4 lepattanót szerzett, a szombati, Phoenix elleni találkozón azonban csupán tíz pontig jutott
Volt a Győri Vasas ETO, a Bp. Postás, a Vasas, az Újpesti Dózsa, a Wacker Innsbruck, és a Benfica szakvezetője, magyar szövetségi kapitány és a perui válogatott szakvezetője is
Az utóbbi időben Kate Hudson (29) viharos szerelmi életéről cikkezett a világsajtó, hiszen a szép színésznő miatt Owen Wilson öngyilkosságot kísérelt meg, Lance Armstrongot állítólag sokáig üldözte szerelmével, volt férjével és gyermeke apjával, Chris Robinsonnal való viszonya pedig máig tisztázatlan maradt. Korábban úgy nyilatkozott: Chrisszel mindig együtt lesz.
Az elnök hálószobatitkairól március 30-án fotók és videofelvételek láttak napvilágot, amelyeken öt, náci kosztümbe öltözött prostituálttal látható egy szadomazo szexjátékban
Kis híján megmérgezte imádott kutyáját Ganxsta Zolee. A rapper a Hal a tortán műsorának vendége volt, és kutyusa, Digike véletlenül teletömte magát bejglivel, amitől nagyon rosszul lett. A rapper egyébként jobb, ha megmarad a színpadi szereplésnél, a konyhában ugyanis leszerepelt.
Ifjabb Juhász László legutóbb az Anthony Hopkins főszereplésével készült Farkasember moziban szerepelt lovaskaszkadőrként, s ugyan most is egy amerikai szuperprodukcióban dolgozik, tervei szerint tavasszal visszatér a fogathajtáshoz, az augusztusi kecskeméti világbajnokságon ugyanis mindenképpen indulni szeretne.
Martinez az őszi idény során korábban sem állt hadilábon a szerencsével, az ő nevéhez fűződik ugyanis az a gól, amellyel alakulata legyőzte az FC Barcelonát még a bajnokság nyitányán