Novák Péter és Falusi Mariann úgy gondolta, hogy még a szilveszteri nagyüzem előtt megismétlik az örökbe fogadó napot az Illatos úti Állategészségügyi telepen. A fővárosi kóbor és megunt kutyák gyűjtőhelye ugyanis újra majdnem tele van, szilveszterkor pedig a petárdázások miatt még több lakóra számíthatnak. Ha nem szabadítanak fel pár helyet előre, biztos, hogy altatniuk kell. A gazdijelölteket…
Rafael Benítez, a Liverpool menedzsere annak ellenére sem hisz a bajnoki cím elhódításában, hogy csapata egy ponttal megelőzve a Chelsea-t, vezeti a Premier League-et. A spanyol szakember szerint a Vörösök anyagiakban nem versenyezhetnek a három nagy klubbal.
Sikert-sikerre halmoz a Bősárkányban élő Szabó Andriska. A gyönyörűen éneklő vak kisfiú két arany és platinalemeze után most, filmsztár lesz. Erdélyi János filmrendező dokumentumfilmet készített a különleges képességű gyermek életéről. Az alkotás Andris mindennapjait mutatja be
A napokban hozták nyilvánosságra a 2009-es Golden Globe jelöltjeinek nevét. Az angol produkciók jó esélyekkel indulnak és minden kategóriában kiválóságok versengenek a szobrocskáért.
Órákon múlt csak Európa vezető politikusainak, köztük Nicolas Sarkozy francia államfőnek az élete Brüsszelben. Az al-Kaida belgiumi sejtje a csúcsvezetők két napos ülésének első óráiban akart végezni Sarkoval, abban a reményben, hogy az öngyilkos merénylet a többi európai politikus életét is kioltja.
Amanda Knox egy évvel ezelőtt gyilkolta meg barátnőjét, Meredith Kerchert, mert a lány nem akart szexuális kalandba bocsátkozni vele és barátjával. Amanda jelenleg előzetesben várja az ítéletet, amely minden valószínűség szerint életfogytiglan lesz, közben pedig filmes karrierje is beindult.
A negyven esztendős Jacqueline Henson öt gyermeknek adott életet és nem volt már megelégedve alakjával, ezért drasztikus fogyókúrás módszerhez fordult: napi maximum 500 kalóriát vitt be szervezetébe és minimum négy liter vizet fogyasztott el.
A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Arsenal mindössze egy pontot szerzett a Middlesbrough otthonában az angol labdarúgó Premier League 17. fordulójának nyitómérkőzésén
Óriási az érdeklődés az év talán legfontosabb nehézsúlyú mérkőzése előtt. A súlycsoport jelenlegi legjobbja, Vladimir Klicsko Mannheimben az ellen a Hasim Rahman ellen indul harcba, aki a korábbi legjobb Lennox Lewist 2001 áprilisában megfektette.
Egy észak-koreai falu rízstelepen, majd egy állatfarmon tett látogatást Kim Dzsong Il. Az első helyszínen a lábadozó diktátor saját kíséretének tartott röpke félórás beszédet az imperializmus veszélyeiről, majd mondandóját megismételte látogatása második állomásán is, itt azonban hallgatósága már néhány csirkével is bővült.
A magyar versenyző, aki tavaly, Debrecenben harmadik volt ebben a számban, a délelőtti előfutamban 4:01.66-ra javította Risztov Éva hatéves, 4:01.95-ös országos csúcsát