2007. november 24. szombat

nov. 24
12:49
Kifosztották Keleti Györgyit (Blikk)
Feltörték Keleti Györgyi (33) autóját
nov. 24
13:09
Szemével hódít Kisó (Blikk)
BUDAPEST – Kisóra, a VIVA Tv műsorvezetőjére a barátja is rácsodálkozott – mivel a csinos lány nem árulta el neki előre, hogy milyen megtisztelő feladatot kapott.
nov. 24
13:11
Feljelentették a Sofőröket (Blikk)
BUDAPEST – Talán mégis volt foganatja a néhány hete közölt írásunknak, amelyben arról írtunk, hogy a Viasat3 Sofőrök című műsorában megvalósul az állatkínzás bűncselekménye.
nov. 24
13:59
Megfenyegették az özvegyet (HírExtra)
Hamisítók fenyegetik Szász Endre özvegyét, mert minden eszközzel megpróbálja megakadályozni, hogy a piacon megjelent hamisított festményeket el lehessen adni - írja a Blikk. Az özvegy a lapnak elmondta, csak az elmúlt három napban hét hamis festmény jutott el hozzá.
nov. 24
14:19
Nyolc napig vizeletet ivott (HírExtra)
Nyolc napig leveleket evett és saját vizeletét itta az a kenyai férfi, akinek helikoptere november 15-én zuhant le az afrikai ország középső részén. Solomon Nyanjunit pénteken találták meg a mentőalakulatok. Nyanjuni a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat pilótájaként teljesített szolgálatot, amikor helikotere meghibásodott és a sűrű dzsungelbe csapódott.
nov. 24
16:59
Győzött a 70 éves tűzhely! (HírExtra)
Egy, a harmincas években gyártott villanytűzhely bizonyult a legöregebbnek az országban. Így a máig használt, kunszentmártoni gépmatuzsálem nyerte a CECED Magyarország Egyesülés és az ELECRTRO-COORD Magyarország Kht. kezdeményezésére indult pályázat első díját.
nov. 24
18:31
Rendőrkapitány-imitátorok támadásban (HírExtra)
Visszavonta Kiss Ernő XIII. kerületi rendőrkapitány vezetői megbízatását Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken este. A közlemény szerint Kiss Ernő megbízatását november 23-i hatállyal, indokolás nélkül vonta vissza az országos rendőrfőkapitány.
nov. 24
18:45
25 millió forintnyi cigit csempésztek (HírExtra)
Több mint huszonötmillió forint értékben zárjegy nélküli cigarettát találtak szombaton hajnalban a békéscsabai Fővámhivatal gyulai szolgálati helyén - tájékoztatta a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője az MTI-t.
nov. 24
19:12
Nem kell a Spice Girls (HírExtra)
Elpártoltak a Spice Girls rajongói az együttes új lemeze megjelenése után, és péntekig tömegével tették fel a megszerzett koncertjegyeket internetes aukciós oldalakra a vételi ár egyharmadáért. Az újraegyesült lánybanda december 16-i londoni koncertjére a hír közzététele után 38 másodperc alatt fogytak el a jegyek.
nov. 24
20:21
A „királynő” legendája (HírExtra)
16 éve ezen a napon hunyt el Freddie Mercury, a Queen énekese 45 éves korában. AIDS-ből származó szövődmények okozták halálát. A hír azért is sokkolta a világot, mert az előtte már zajló találgatások ellenére az énekes csak egy nappal halála előtt hozta nyilvánosságra betegségének a tényét.

2007. november 25. vasárnap

nov. 25
7:04
Viki a pasija helyett játszott (Blikk)
nov. 25
7:06
Iszkát nem érdekli a világsiker (Blikk)
BUDAPEST – Miközben az Iszka utazását sikerrel vetítik a külföldi filmfesztiválokon, a főszereplő Varga Mária (14) ugyanazt a hétköznapi életet éli, testvérével, a filmben ugyancsak szereplő Rozival, mint korábban.
nov. 25
7:08
Jáksó fertőzött a Heti hetesben (Blikk)
Jáksó László akkorát tüsszentett, hogy a falak is remegtek
nov. 25
7:10
Ki a jobb csaj? (Blikk)
Két gyönyörű nő, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita
nov. 25
7:12
Kandász Andi gipszben tért haza (Blikk)
Kandász Andi térdig gipszben fekszik otthon
nov. 25
7:14
Macskabőrben a kutyabarát (Blikk)
Gálvölgyi János szíve macskatestben is a kutyákért dobog. A színművész szerint kétféle ember van, a macskások és a kutyások
nov. 25
7:39
Meghalt a nyakon szúrt nő (HírExtra)
A helyszínen meghalt egy nő Békésen, akit egy férfi nyakon szúrt az utcán szombat este - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 48 éves békési férfit a rendőrök a tetthely közelében elfogták és megkezdték a helyszíni szemlét - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
nov. 25
8:31
Mi fehérlik Amy orra alatt? (HírExtra)
Naívan feltételezték Amy Winehouse rajongói, hogy a sztár férjének lekapcsolása után jó útra tér kedvencük. Legalábbis a Sun magazin szerint, a lapban ugyanis exkluzív kép jelent meg a hölgy legutóbbi fellépéséről, kiemelve az Amy orrluka alatt világító fehér foltot, amely a lap szerint nem lehet más, csak kábítószer.
nov. 25
9:14
Hip-hop, jön a rekord (HírExtra)
Saját világrekordjukat megdöntve, 32 órán át táncoltak hip-hop figurákat Oroszlányban a CDF Táncegyesület tagjai, a teljesítményt a Guinness Magyarország jelenlévő ellenőre hitelesítette.
nov. 25
9:51
Forró vizet a kopaszra! (HírExtra)
Kis híján "forró vizet a kopaszra" jelenet játszódott le Indiában: elvert egy férfit a menyasszonya, mert kiderült, hogy kopasz. A verésbe a hölgy családja is besegített, miután a menyasszony lerántotta a vendég vendéghaját és kiviláglott a férfi tarsága.
nov. 25
10:02
Marha nagy baklövés (HírExtra)
"Prérifarkasnak néztem a szomszéd tehenét, ezért lőttem le" - érvelt önmaga védelmében a bíróságon egy férfi az Egyesült Államokban, kevés sikerrel. A marha egyébként nem a szomszéd, hanem a senki földjén legelészett, mivel elkódorgott.
nov. 25
10:24
Forgalmat dugított, de megúszta a dutyit (HírExtra)
Mégsem számít büntetendő cselekménynek gyalogosdugó okozása ácsorgás által - így döntött a New York-i Fellebbviteli Bíróság. A felmentő ítélet három és fél évvel azután született, hogy egy férfi egy forgalmas manhattani utcán ácsorogva beszélgetett néhány barátjával, és emiatt a többi gyalogosnak kerülgetnie kellett.
nov. 25
10:53
Fábry nem kíméletlen (Blikk)
Sem a vizsgálatoktól, sem a vadászrepülőktől nem fél a showman, csak a lebőgéstől
nov. 25
11:32
Sarkadi tűzbaleset (HírExtra)
Életét vesztette egy idős asszony Sarkadon, amikor vasárnap reggel kigyulladt a háza - közölte az MTI-vel a rendőrség. A 85 éves asszony egyedül élt családi házában, életét a kiérkező tűzoltók már nem tudták megmenteni - mondta el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Vargáné Szombati Andrea.
nov. 25
12:41
Megégett a mozgássérült (HírExtra)
Egy 40 éves mozgássérült férfi égett halálra egy melléképületben keletkezett tűzben Solton - közölte a rendőrség az MTI-vel vasárnap.
nov. 25
13:38
Rohamrendőrök lepték el a belvárost (HírExtra)
Rohamrendőrök lepték el Szentpétervár belvárosát, hogy megakadályozzák a vasárnapi nem engedélyezett kormányellenes tüntetést. Oroszországban egy hét múlva tartják a parlamenti választásokat.
nov. 25
14:51
Vadászbaleset (HírExtra)
Halálos lövés ért a magaslesen egy német vadászt a Nagykanizsához közeli Bocska határában - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
nov. 25
15:13
Mitag a bitang (HírExtra)
Eddig legkevesebb hét ember halálát okozta a Fülöp-szigetek felé tartó Mitag tájfun. A biztonság kedvéért a forgószél elől csaknem 300 ezer embert menekítettek ki a szigetcsoport keleti részein.
nov. 25
15:29
Germánia: lottómánia (HírExtra)
A német lottó történetének harmadik legnagyobb nyereménye, 26 millió euró (6,5 milliárd forint) volt a tét a szombati számhúzáson. Az elmúlt napokban a megszokottnál 20 százalékkal több lottószelvényt értékesítettek Németországban. Az, hogy megnyerte-e valaki a pénzt, csak hétfőn derül ki.
nov. 25
15:46
Talján triumfálás Tajvanon (HírExtra)
Az olasz Marco de Gasperi nyerte vasárnap a világ legmagasabb felhőkarcolójában, a tajvani Taipei 101-ben megrendezett lépcsőfutást. A 30 éves Gasperi mindössze 11 perc és 39 másodperc alatt futott föl a 91 emeletes épületben. A versenyenen több mint nyolcvanan vettek részt, az első hely 200 ezer tajvani dollárt (egy millió forintot) ért
nov. 25
16:04
Fábry: nem vagyok kegyetlen (HírExtra)
Nem érti Fábry Sándor, hogy miért tartják sokan kíméletlennek. A humorista a Vasárnapi Blikknek adott interjújában azt mondta, hogy a Showderben is csak csipkelődik a vendégeivel. A Csillag Születik című műsorról elmondta, hogy nem bánta meg a zsűrizést, de pályakezdőként nem indulna hasonló tehetségkutató produkcióban.
nov. 25
16:15
Tarzan hangja nem jogvédett (HírExtra)
Edgar Rice Burroughs regényes kalandjain és a belőle készült filmeken nevelkedett minden ember tudja, hogy Tarzan üvöltésére az őserdő minden lakója felelt. Az Európai Unió szabadalmi hivatala szerint azonban nem lehet azonosítani, ezért szabadalom sem lehet belőle.
nov. 25
16:26
Békés cseppet sem békés (HírExtra)
Pénzt akart szerezni az a férfi, aki szombaton este nyakon szúrt egy nőt a Békés megyei Békés városában. A késelőt a rendőrök elfogták, és emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették - tájékoztatta a Független Hírügynükséget Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
nov. 25
16:37
Pelikán elvtárs tovaszállt (HírExtra)
Egy Magyarországon már kétszáz éve nem költő madarat fedeztek fel Nagykanizsa közelében, a mórichelyi halastavaknál. A nagy termetű Rózsás gödény - ismertebb nevén pelikán - Afrikában és Ázsiában elterjedt faj. Az még a szakemberek előtt is rejtély, hogyan került Zala megyébe.
nov. 25
16:43
Félmilliót vittek haza (HírExtra)
Csaknem félmillió forintot rabolt el két férfi egy szórakozóhely egyik vendégétől Zalaegerszegen. A támadók ezután a pénzzel egy másik vendéglátóhelyre mentek, ahol egy részét el is költötték.
nov. 25
17:11
Elvis a király! (HírExtra)
Guinness-rekordkísérletre készül a miskolci Elvis. A rock and roll királyának magyar imitátora minimum félórával tovább szeretne egyfolytában Elvis-dalokat énekelni, mint a csúcstartó angol kollégája.
nov. 25
17:45
A gazfickónak tetkója lett a veszte (HírExtra)
A kezén lévő tetovális buktatott le egy számára fatális véletlen folytán egy argentin sorozaterőszaktevőt, akit 32 év börtönre ítélt a hét végén egy Buenos Aires-i bíróság.
nov. 25
19:09
Nyomoréknak adta ki magát a rendőrfőnök (HírExtra)
Mozgássérült-igazolvánnyal parkolt tiltott helyen a római rendőrfőnök, akit emiatt azonnali hatállyal elbocsátott az olasz főváros főpolgármestere, Walter Veltroni. Catanzaro bő egy éve volt a 6500 főt foglalkoztató római városi rendőrség első embere.
nov. 25
19:20
Bocsok Brnoban (HírExtra)
Jegesmedvebocsok születtek a csehországi Brünn (Brno) állatkertjében, s az első jelek alapján remélni lehet, hogy talán életben is maradnak. Az állatkert szóvivője szerint egyelőre úgy tűnik, hogy az anya most törődik kölykeivel, azok legalábbis nem éheznek, mert - mint mondta - különben vinnyognának.
nov. 25
19:31
McCartney randizik (HírExtra)
Paul McCartney titokban egy hollywoodi sztárral, Rosanna Arquette-tel találkozgat, tudta meg a News of the World című vasárnapi brit lap .Az újság értesülése szerint a pár júniusban majd szeptemberben is találkozott New York-ban, a héten pedig a Pulp Fiction című filmből is ismert színésznő Londonban vendégeskedett a 65 éves Sir Paul-nál.
nov. 25
19:58
Kecskeméti baleset (HírExtra)
Baleset miatt lezárták a 44-es utat a Kecskemét közelében lévő szentkirályi leágazásnál vasárnap délután. Ott ugyanis két autó - egy Trabant és egy Volkswagen - ütközött össze. A Trabantban két huszonéves fiatalember ült, mindketten súlyosan megsérültek, a másik kocsiban senkinek sem esett baja.
nov. 25
20:09
Osztrák bűnözők: nem is mind osztrákok? (HírExtra)
Az osztrák bűnüldöző szervek által a múlt év során gyanúba fogott személyek közel egyharmada külföldi állampolgár volt. A hét végén ismertté vált bűnözési adatok szerint 2006-ban összesen 238 111 gyanúsított ügyében nyomoztak az alpesi országban, közülük 67 419-en voltak külföldiek.
nov. 25
21:31
Lekenyerezik a maffiát (HírExtra)
Törvényesen működő nápolyi pékségek 20 ezer kenyeret osztottak szét vasárnap a délolasz nagyváros köztereit, hogy így biztassák az embereket az élelmezési és pénzügyi törvényeket betartó, "maffiamentes" sütödékben való vásárlására.
nov. 25
21:58
Halál a 32-es úton (HírExtra)
A helyszínen életét vesztette a vezetője annak a személygépkocsinak, amely előbb lesodródott az útról, majd egy fának csapódott vasárnap délután a 32-es főúton Újszász és Szolnok között - közölte a rendőrség az MTI-vel.

2007. november 26. hétfő

nov. 26
6:05
McCartney hollywoodi sztárba szerelmes (Blikk)
Macca nagy kanállal habzsolja a felajánlkozó hölgyeket
nov. 26
6:07
Tony Curtis gyógyulása (Blikk)
Felállt a tolószékből és újra dolgozik a színész
nov. 26
6:09
Horváth Éva 10 milliós tojása (Blikk)
A szépség herendi ékszertojásokat szemlélt meg
nov. 26
7:03
Lelőtték az egykori osztrák válogatott futballistát (HírExtra)
A 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek sorsolása előtt, közvetlenül a ceremónia helyszínének közelében lelőtték Peter Burgstallert, egykori osztrák válogatott futballistát.
nov. 26
7:14
Annácska újra keményen drogozik (Blikk)
Ismét a kokain irányítja Kelemen Annát – állítja Havas Henrik, aki a saját internetes blogjában mesélt a botrányhősnővel való kapcsolatáról
nov. 26
7:14
Akik túlélték a jeges kalandot (HírExtra)
Az elsüllyedt tengerjáró összes utasát elszállították a sarkköri bázisról: vasárnap a maradék 77 hajótöröttet is föltették egy Chilébe tartó repülőgépre. A sarkvidéki hajókirándulás kanadai szervezője a továbbiakban segít abban, hogy 14 országból származó utasai a chilei Punta Arenasból hazarepüljenek.

Keresés