2007. november 23. péntek

nov. 23
8:55
Villámcsapás a zuhany alatt (HírExtra)
"Hideg zuhanyként" ért villámcsapás egy éppen zuhanyozó lányt Nagy-Britanniában. A 17 éves bakfis szerencsésen megúszta a csapást, csak a zuhanyrózsa repült ki a kezéből, amikor a karjába vágott az égi "áldás" az ablakon keresztül.
nov. 23
9:00
Mentő vitte el a fellépésről Eszenyi Enikőt (Blikk)
BUDAPEST – Mentővel kellett kórházba szállítani szerda este Eszenyi Enikőt (46), mert egy hatalmasat esett a színpadon.
nov. 23
9:00
Azért fizetik, hogy sörözzön (HírExtra)
A világ legjobb állásának tartja a magáét egy brit hölgy: fősörkóstoló egy áruházlánc szolgálatában. Munkája révén már vagy 30 országban járt és több mint ezer sörfajtát kóstolt, pedig még csak két éve dolgozik a munkakörben.
nov. 23
9:02
Hárommilliárd forintnyi pénzmosás (HírExtra)
Hárommilliárd forintot megmozgató pénzmosási ügyben nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), az ügyben már 45 gyanúsított van, köztük ügyvédek is - mondta az ügy előadója az MTI-nek.
nov. 23
9:13
Betörés közben elaludt (HírExtra)
Vagy egyre unalmasabb betörni, vagy túlterheltek a betörők, vagy nem bírják a foglalkozásukkal járó éjszakai műszakot, mert megint elaludt egy közülük, ezúttal Boszniában.
nov. 23
9:17
Az Unisex frontembere megtalálta az igazit (Blikk)
Nem épp az ősz a megújulás időszaka, de ez nem nagyon zavarja Erdélyi Lászlót, az Unisex együttes frontemberét, aki úgy hiszi, most van itt az ideje a reformálásnak. Mindenesetre nem tűnik rossz ötletnek a dolog, hiszen az új énekesnővel, Wéber Helgával készített legújabb dalukat, a Díszpáholyt már több mint 40 rádió játssza, a hozzá készült klipet is naponta többször láthatjuk.
nov. 23
9:30
Szórakoztató perselyek (HírExtra)
A brit Firebox találmánya két kis játékszörnyeteg, amelyek szórakoztató módon ösztönzik a gyermekeket a takarékoskodásra.
nov. 23
9:45
Tízmilliós gázsi Annácskának (Blikk)
Buta szőke vagy okos üzletasszony?
nov. 23
9:51
Zuschlag-nyomozás jövőben (HírExtra)
A megyei vádhatóság a Zuschlag-ügyben engedélyt kapott a Legfőbb Ügyészségtől a nyomozás meghosszabbítására 2008. március 17-ig, mivel újabb bizonyítékok kerültek elő - írta a pénteki Magyar Nemzet.
nov. 23
10:02
Tényleg olimpiai bajnok dulakodott (HírExtra)
Dulakodás történt pénteken hajnalban a Budapest I. kerületi Alagút utcában, mintegy 30 méterre az Alagút bejáratától két férfi és az őket igazoltató rendőrök között, a két személyt előállították - értesült az MTI egy szemtanútól.
nov. 23
10:47
Meztelenül tiltakozik a színésznő (HírExtra)
Christina Applegate éveken keresztül játszotta a Rém rendes család buta, primitív Kellyjét. Szerepéből nehezen képes kitörni, a rémrendes utáni élet számára sem hozta meg a várt sikert, néhány szappanopera mellett csupán harmadrangú szerepeket kapott egy-egy egészestés moziban.
nov. 23
10:58
Tőrbe csalták Mehmet Karcsi anyját (HírExtra)
A kábítószer-terjesztéssel gyanúsított Bogosné Papp Edina - Mehmet Karcsi édesanyja - és férje, Bogos Attila ügyében az első tárgyalást december 8-án tartják - írta pénteki számában Délmagyarország.
nov. 23
11:20
A macsó papák titkai (Blikk)
Kilenc hónap elegendő volt ahhoz, hogy Árpa Attila és Gesztesi Károly kőkemény, öntörvényű macsókból mindenért aggódó férfivá váljanak
nov. 23
11:58
Kegyelettelen bronztolvajok (HírExtra)
Megrongálták a II. világháborús emlékművet Jászjákóhalmán; az elhunyt magyar hősök neveit megörökítő bronztáblák közül hármat elloptak, az alkotás márvány fedőlapjait pedig összetörték és szétdobálták - közölte a helyi honismeretei szakkör vezetője pénteken az MTI-vel.
nov. 23
12:06
Sört vagy életet! (HírExtra)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a két 16 éves budapesti fiatalt és 15 éves érdi társukat, akik megpróbáltak kirabolni egy sörözőt Érden - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
nov. 23
12:08
Anna Nicole fiának halálát vizsgálják (Blikk)
nov. 23
12:36
Megölték a házáért majd elásták a kertjében (HírExtra)
Emberöléssel gyanúsít egy párt a rendőrség, a férfi a nyomozók szerint megfojtott egy 49 éves nőt és a holttestet élettársa segítségéve egy csévharaszti ház udvarán elásta - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
nov. 23
13:00
Kutyáival edz Csepregi Éva (Blikk)
nov. 23
13:16
Újra együtt Edvin Marton és a világbajnok korcsolyázó (Blikk)
SZENTPÉTERVÁR – Annyira bejött Edvin Martonnak (33) a közös muka Jevgenyij Pljusenkóval (25), hogy újra együtt tervezik a jövőt.
nov. 23
13:28
A rendőrtiszt nem ismeri a kéziféket (HírExtra)
Három autónak is nekiütközött a XIII. kerületi rendőrkapitány autója, a kocsit lezárt állapotban, vezető nélkül találták meg péntek reggel - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
nov. 23
13:53
Egy nap Majkával (Blikk)
BUDAPEST – Majka (28) hétvégéje nem a pihenésről szól. A műsorvezetőnek péntek este Dunaújvárosban volt jelenése, ahol is több hírességgel együtt egy kaszinót kellett megnyitnia.
nov. 23
13:59
Béna hacker a német rendőr (HírExtra)
A német rendőrség képtelen volt feltörni a világ legnépszerűbb internettelefonos és üzenetküldő programjának, a Skype a titkosítását, pedig nem ártott volna, mivel bűnözők és terroristák forgalmát kívánták ellenőrizni.
nov. 23
14:15
New-York nem Chicago (HírExtra)
Több mint 40 évvel ezelőtti szintre csökkent New Yorkban az emberölések száma az utóbbi 12 hónapban. A tavalyitól az idei november közepéig 427 emberölést jegyeztek fel, míg az egy évvel korábbi 12 hónapos időszakban 579 esetet.
nov. 23
14:17
Nagy hálát adtak - óriáspulyka a nyárson (HírExtra)
33 kilós pulykát sütött egy minnesotai férfi hálaadás napjára testvéri versengésben. Rich Portnoy ezzel bő húsz kilóval vert rá Andra Portnoyra, a húgára, akinek idei pulykája alig 12 kilós volt.
nov. 23
14:27
Birkagázolás és Tesco gazdaságos Jézuska (HírExtra)
Nézői panaszok alapján rendelt el hatósági ellenőrzést a médiahatóság a Viasat3 Sofőrök című műsorának egyik adása és egy Tesco-reklám miatt; előbbinél állatkínzást, utóbbinál a reklámszabályok sérelmét gyanítják - tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) napokban hozott határozataiból.
nov. 23
14:46
Kokszos sampon (HírExtra)
Fodrásznak hazudva magát, három nagy samponosflakonban 5 kiló kokaint, száz kapszulányi drogot pedig lenyelve próbált Olaszországba csempészni egy paraguayi ifjú.
nov. 23
15:37
Törvénytelen kolbász (HírExtra)
Áru hamis megjelölése miatt indítottak eljárást egy 40 éves pilisi lakos ellen, akinek illegálisan működtetett vágóhídjáról több mint 3 tonna különféle fajtájú és állagú húst és húskészítményt koboztak el - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
nov. 23
15:42
Lövöldözés Szekszárdon (HírExtra)
Lövöldözés árán, kommandósok segítségével sikerült elfogni négy drogterjesztőt a Tolna és a Somogy megyei felderítő osztály munkatársainak egy csütörtök esti akció során Szekszárdon - erről pénteken sajtótájékoztatón számolt be a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
nov. 23
15:51
Fekete bukmékerek buktak le (HírExtra)
Az Interpol 680 millió dollár értékű illegális fogadásokra derített fényt Ázsia-szerte. A szingapúri rendőrség pénteki tájékoztatása szerint az Interpol június óta Szingapúrban, Kínában, Hongkongban, Makaón, Malajziában, Thaiföldön és Vietnamban tartott razziákat, s ezek során bukkantak a törvényellenes bukmékerirodákra.
nov. 23
16:33
Nem találtak uniós pénzzel történő visszaélést (HírExtra)
Eddig nem talált európai uniós pályázati pénzzel történő visszaélésre utaló adatot Weiszenberger László, korábbi MSZP-s kistérségi megbízott úgynevezett kazettás ügyében a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség.
nov. 23
16:43
Németh Kristóf fia pí-gyerek (HírExtra)
Kristóf boldogan mesélte, hogy rájött: fia Pí-súllyal született! Lőrinc 3140 grammal jött a világra, a 3,14 pedig a Pí értékének felel meg. Persze ebből nem lehet azért messzemenő következtetéseket levonni, az viszont biztos, hogy Kristóf fia csak a kórházban viselkedett jól.
nov. 23
17:05
Kósz Zoltán volt a dulakodó (HírExtra)
Kósz Zoltán, a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerző magyar csapat tagja volt az egyike annak a két férfinek, akik péntek hajnalban Budapesten, az I. kerületi Alagút utcában incidensbe keveredtek a rendőrökkel. A történtek másik résztvevője szintén egy vízilabdázó, Petőváry Zsolt volt.
nov. 23
17:07
Lelépett Anikó párja (Blikk)
Molnár Anikó (32) mégsem találta meg a nagy Őt
nov. 23
17:39
Rúzsa Magdi privát képei (Blikk)
A Blikk betekintést nyert Rúzsa Magdi (21) fotóalbumába!
nov. 23
18:03
A világ eredete: vagina, kupola, diplomácia (HírExtra)
Diplomáciai konfliktushoz vezethet Irán és Mexikó között Fouad Bellamine marokkói fotóművész "A világ eredete" című, Gustave Courbet francia festő hajdanán botrányt keltő híres aktképe által ihletett, egy vaginát és egy kupolát ábrázoló fotója.
nov. 23
18:05
Kiraboltak egy hírlapboltot (HírExtra)
Kiraboltak egy hírlapboltot Kecskemét belvárosában pénteken kora délután, az elkövető 30 ezer forint körüli összeggel menekült el - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
nov. 23
19:02
Horror az újlengyeli álmenhelynél (HírExtra)
250 kutyát tartottak embertelen körülmények között egy újlengyeli menhelyen, emiatt szinte minden nap pusztultak el az állatok közül. A beteg, legyengült állatok között többek hátán vasvillától szerzett sebek éktelenkedtek.
nov. 23
19:45
Kiábrándultak a rajongók (HírExtra)
Elpártoltak a Spice Girls rajongói az együttes új lemeze megjelenése után, és péntekig tömegével tették fel a megszerzett koncertjegyeket internetes aukciós oldalakra a vételi ár egyharmadáért.
nov. 23
20:55
Ütközött a rendőrkapitány autója (HírExtra)
Három autónak is nekiütközött a XIII. kerületi rendőrkapitány autója, a kocsit lezárt állapotban, vezető nélkül találták meg péntek reggel - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Kiss Ernő szerint ez része lehetett az ellene folyó lejárató kampánynak.

2007. november 24. szombat

nov. 24
6:04
Szavaztak a mozirajongók (Blikk)
Tudd meg, kit szeretnek, és kitől félnek leginkább a mozirajongók!
nov. 24
6:06
Mi együtt öltözünk! (Blikk)
Közösen újítja fel ruhatárát a két szépség
nov. 24
6:08
Eszenyi Enikő ágyhoz kötve (Blikk)
A színésznő az Össztánc c. darab elején esett el
nov. 24
6:37
Meglepetés szülinap a tévében (HírExtra)
Horváth Évát az utolsó kettessel kezdődő születésnapja alkalmából alaposan meglepték a Cool stúdiójában.Éva egy megszokott menetben zajló adásra készült műsorvezetőként, kollégái ugyanis eltitkolták előle, hogy a műsor utolsó másfél órájában meglepetésvendégeket hívtak neki, hogy a kamerák előtt köszöntsék fel őt ezen a jeles napon.
nov. 24
8:44
Kósz szerint negatív volt a szondázás eredménye (HírExtra)
Kósz Zoltán azt állítja, hogy negatív lett az eredmény, amikor péntek hajnalban megszondáztatták a Lánchídnál. Az olimpiai bajnok vízilabdázó péntek este juttatta el közleményét a Független Hírügynökséghez a hajnalban történt verekedéssel kapcsolatban. Ebben azt írja: aki ismer, tudja, hogy személyiségemtől milyen idegenek az ilyen esetek.
nov. 24
9:21
Súlyos baleset történt (HírExtra)
Súlyos baleset történt péntek éjféltájban Óbudán, a Szentendrei úton, egy fiatal férfi életveszélyesen megsérült - közölte az MTI-vel Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
nov. 24
9:31
Döglött nyulat lopott (HírExtra)
Döglött nyulat rabolt két férfi Ausztriában, bár nem arra pályázott. A duó az utcán ragadott el egy nő kezéből egy táskát, nem tudván, hogy abban csupán egy nyulat zsákmányol, azt is döglötten.
nov. 24
9:36
Ha a Himnusz szól, a kocsiknak is állni kell (HírExtra)
Jókora közlekedési káoszt okozhat a himnusz Thaiföldön, ha törvényerőre emelkedik, hogy a nemzeti dal sugárzásakor minden autósnak, motorosnak, teherautósnak le kell állítania járművét.
nov. 24
10:13
Milliárdokat pazaroltak tehénfülszőrre (HírExtra)
Egyebek közt tehénfülszőrkefére, használhatatlan csapatszállító teherautókra, el nem készült vasútra 1,9 milliárd eurót - 484 milliárd forintot - pazarolt el tavaly a német állam.
nov. 24
10:29
Hétperces szexjelenetért özönlenek Tajvanra (HírExtra)
Turisztikai úticéllá váltak Tajvan mozijai a kínai turisták számára, akik cenzúrázatlan változatban kívánják látni Ang Lee "Lust, Caution" (Bujaság, vigyázz!) című erotikus kémfilmjét.
nov. 24
12:47
Gáspár Laci lerakta a sportautóját (Blikk)
Már több mint két éve az autóversenyzés rabja Gáspár Laci (28), most mégis úgy döntött, egy időre lerakja szuperjárgányát

Keresés