Sajátos kifogással próbált védekezni a bíróság előtt az a 19 éves mátraverebélyi fiatal, akit a rendőrök ismét jogosítvány nélküli vezetésen értek tetten.
Több mint négy hónapig tartó politikai huzavona után született meg a döntés, miután a független képviselők a kormányhivatal segítségével kikényszerítették a szavazást. A voksoláson a fideszes polgármester és képviselők, valamint a jegyző és az aljegyző sem jelent meg.
Iványi Gábor egyházának iskolája, a Wesley Kincsei két év után újra megnyitotta kapuit Budapesten, egyetlen első osztállyal. A bezárás óta eltelt időszakban több gyerek sorsa tragikusan alakult, egy szülő szerint sokan alig várják, hogy visszatérhessenek. Videóriport.
Kristály Gyula ózdi munkásként versekkel és röplapokkal tiltakozott a szocialista rendszer ellen, majd hamarosan a hatóságok célkeresztjébe került. Négy év fegyházra ítélték, végül másodfokon felfüggesztett börtönt kapott. Ő lett a rendszerváltás hős "kisembere".
Már több mint tízezer aláírást gyűjtött össze egyetlen nap alatt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a Lannert Judit oktatási miniszter távozását követelő petícióján. A kezdeményezés azután indult, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője lemondásra szólította fel a tárcavezetőt annak a pedagógusokat bíráló kijelentései miatt. A kezdeményezés te
Újra megnyithatják a Népligetben található Planetáriumot, miután a Közlekedési és Beruházási Minisztérium törvényjavaslatot nyújtott be az intézmény vagyonkezelői jogának átruházásáról – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Élesen reagált egymásnak Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint Deák Dániel kormányfüggetlen elemző az M6-os autópálya üzemeltetéséről. Deák a miniszter bejegyzése alatt kommentben vitatta, hogy az állam valóban 105 milliárd forintot takarítana meg, Vitézy perceken belül válaszolt neki.
Elindul a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében az 5+5 támogatási konstrukció, amelynek köszönhetően csaknem 800 magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szombaton. A tárcavezető tájékoztatása szerint a támogatási rendszer felülvizsgála
"Szombat, tehát meló" – ezzel a mondattal kezdte szombati Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki beszámolója szerint Kapitány István miniszterrel tekintette át a magyar gazdaság és az energiaszektor előtt álló legfontosabb kihívásokat, egyebek mellett azt is, hogyan tud a kormány segíteni az elszabaduló üzemanyagárak mellett az autósoknak.
Egyelőre korai lenne azt állítani, hogy a tartós nyári anticiklonok kialakulása valamiféle közelgő éghajlati billenőpontra utal - mondta el a Pénzcentrumnak Szabó Péter klimatológus, meteorológus, a Másfélfok szakértője. Bár Európában valóban egyre gyakoribbá váltak a meleg és száraz időjárási helyzetek, még nem tudjuk, ebben mekkora szerepet játsz
Határozott válaszlevélben reagált a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Rétvári Bence felhívására. A KDNP parlamenti frakcióvezetője korábban nyílt levélben szólította fel a pedagógus-érdekképviseleteket, hogy határolódjanak el Lannert Judit oktatási minisztertől annak tanárokat bíráló kijelentései miatt. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos v
Szorult helyzetbe került egy fiatal őz Budapest XII. kerületében, a Bükkös utcában. A kalandvágyó vad egy családi ház fémkerítésének rácsai közé ékelődött be, és saját erőből már nem tudott szabadulni. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán megosztott videó tanúsága szerint a megriadt kisállat panaszos hangokkal hívta fel
A miniszterelnök Kapitány Istvánnal egyeztetett, többek közt az üzemanyaghelyzetről. A kormányfő szerint olyan megoldásra van szükség, amely a védett árral ellentétben nem okoz készlethiányt és nem kerül havonta több tízmilliárd forintba a költségvetésnek.
Ugyanaz a Duna szeli ketté Bécset és Budapestet is. Míg azonban nálunk a folyó mentén autópályaként hömpölyög a rakparti autóforgalom, a bécsiek sokfelé tucatnyi kis riviérát varázsoltak a saját partjukból. Amikor a rekordot döntő nyári hőhullámok idején Bécsben is 40 fok fölé kúszott a hőmérséklet, és a város forró katlanná vált, azoknak sem kelle
A NER húsz év alatt teljesen átalakította a bázisát. Új kutatás mutatja meg, hogyan vált a Fidesz a modernizáció veszteseinek pártjává, és engedte el a középosztályt.
A miniszter és az elemző egy Facebook-poszt alatt szólalkozott össze az M6-os autópálya üzemeltetése kapcsán. Vitézy szerint nevetséges az a színjáték, amit Deák művel, aki viszont jelezte, hogy nem kér a személyeskedésből.
A Partizán alapítója hosszú interjút adott azután, hogy kiderült, távozik a főszerkesztői székből. Mesélt a nyitott szívműtétjéről, a jövőbeli terveiről és arról is, hogyan érintette az, hogy kollégája és barátja, Ruff Bálint váratlanul miniszter lett.
Kerítés rácsai közé szorult egy fiatal őz Budapest XII. kerületében, a Bükkös utcában. A megriadt állat saját erőből nem tudott kiszabadulni, panaszos hangokkal hívta fel magára a figyelmet. A mentésről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság videót is közzétett.
Négy maszkos férfi támadta meg péntek este Németh Zoltán Lajost, a Ferenczvárosi C-közép nevű szurkolói oldal szerkesztőjét, aki rendszeresen beszámol a Fradiváros-ügy fejleményeiről.
Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Hat évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, mekkora szükség lesz rájuk. A Vérlovagok ma már nélkülözhetetlen szereplői a hazai sürgősségi vérszállításnak: önkénteseik megkülönböztető jelzést használó autókkal és motorokkal, az idővel versenyt futva juttatják el az életmentő készítményeket a műtőasztalokig. A szervezet történetéről, a civil hely
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében.
A negyven feletti generáció jól ismeri a régi Magyar Televízió egyik legfurcsább, sokak számára egyenesen idegesítő műsorszámát. Ez volt a Képújság, amely tulajdonképpen az internetes híradás, a mai online hírportálok kicsit statikus ősének tekinthető.
Az arcfelismerő rendszerek terjedésével egyre fontosabb kérdés, hogy hol és milyen feltételekkel alkalmazhatók ezek a technológiák. A témáról rendezett "állampolgári gyűlés" céljáról és az MI-alapú megfigyelés hazai megjelenési formáiról Dojcsák Dalma, a TASZ szakértője beszélt az InfoRádióban.
Az állam felügyeli a Tiborcz Istvánhoz közeli üzletember, Balázs Attila építőipari cégének és a zuglói irodakomplexumhoz kötődő projektcég csődeljárását. Magyar Péter a tulajdonosi körnek üzenve azt mondta, minden eszközzel megakadályozzák, hogy kimentsék a pénzt a cégekből. A kormány egy hónapja jelentette be, hogy elállnak az állam által korábban
Októbertől visszakerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe a javítóintézetek. Az előző kormány a Szőlő utcai intézet körül kialakult botrány után döntött úgy, hogy ezek a büntetés-végrehajtáshoz kerülnek. A kormány most 3 milliárd forintot biztosít a javítóintézetek férőhelybővítésére és a szakembergárda megerősítésére. Gyurkó Szilvia államtitkár szerin
16 év után újra Budapesten koncertezett Schiff András világhírű zongoraművész! 2010 óta nem járt itthon, így tiltakozva az Orbán-kormány politikája ellen. A koncert előtt arról beszélt, a legnagyobb változás szerinte, hogy a magyar emberek akkor lesütött szemmel jártak, míg most sokkal többet mosolyognak.
Különböző szervezetek és újságírók közös demonstrációt szerveztek szombat késő délutánra a Kossuth térre azoknak, akik elégedetlenek a rendszerrel, vagyis a Tisza-kormánnyal.
Tóth-Benedek Csanád vezeti tovább a pártot, két elnökhelyettese Várady Zoltán és Budai Sándor lett. A korábbi társelnökök nem indultak a tisztségekért, energiáik nagy részét ezután terepi munkára fordítják.