A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kulturális és innovációs miniszter élesen bírálta az Nemzeti Kulturális Alaphoz kötődő ügy nyomozását, amit politikai és kultúrpolitikai koncepciós eljárásnak nevezett. Ezt az MTI-hez eljuttatott közleményben fejtette ki, miután a legfőbb ügyész helyettese kérte mentelmi jogának felfüggesztését
Egyre ősziesebb arcát mutatja az időjárás, szerdán már csak 17-22 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön kicsit melegszik az idő, nyugat felől azonban újabb csapadék érkezik, délnyugaton pedig zivatarok is kialakulhatnak.
Az oknyomozó újságíró szerint Szathmáry Zoltán AH-s testvére a tavaszi titkosszolgálati botrányban is szerepet játszott. Korábban kiderült, hogy gyanúsított lehet az aranykonvoj-ügyben.
A magyar gazdaságban szerkezeti és modellváltására, a tudásalapú gazdaság erősítésére, a hazai vállalkozások és a beruházások ösztönzésére van szükség – mondta Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára a GKI által szervezett keddi budapesti konferencián.
Több tízmilliós magánutakra igénybe vett személyvédő katonák és vadászatbiztosítások is vannak a listán, amik miatt feljelentést tesz a honvédelmi miniszter.
Nem az a tipikus, aktatáskás, feszült jogászalkat. Aki ránéz, egy laza, életvidám férfit lát, folyton mosolyog, fülig ér a szája, és mintha egy percig sem venné komolyan az életet. Erdei Péterről utoljára jutna az eszünkbe hogy nap mint nap 1000 oldalas periratokat búj, és komoly ügyeket visz. A múltja pedig végképp nem illik a klasszikus sikerszto
A volt igazságügyi miniszter szerint egy olyan félkatonai szervezetben, mint az ügyészség, a politikai akarat egészen mélyre leszivároghatott. Ebben a helyzetben olyan megoldásokra van szükség, amik normál békeidőben fel sem merülnének.
Magyar Péter miniszterelnök heves vitába keveredett a Legfőbb Ügyészséggel, miután a vádhatóság egyszerre kezdeményezte az ő, valamint két korábbi fideszes miniszter mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség kedd késő esti közleményében visszautasította a kormányfő bírálatait, amelyekre Magyar példátlanul éles hangvételű Facebook-kommentekkel
Állítása szerint a vizsgálatban szereplő állítólagos nyomásgyakorlás az Erste Bank vezetőjére nem történhetett meg. A jegybank volt elnöke szerint semmilyen jogszerűtlen utasítást nem adott, és a felmerült vádak tényszerűen nem állják meg a helyüket.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a honvédelmi tárcánál folytatott vizsgálatok után feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával.
A miniszterelnök a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva értékelte a kormánypárt helyzetét. A Medián mérése szerint a Tisza Párt a biztos szavazók körében 64 százalékon áll.
Meghalt a kórházban az a motoros, aki szerda reggel egy személyautóval ütközött össze Zalaegerszegen – tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Sznopek Veronika közlése szerint a motort vezető 48 éves férfit a helyszínen újraélesztették, majd kórházba vitték, de nem sokkal később belehalt sérüléseibe. A személyautót ve
Szerinte vagy nem végzik megfelelően a munkájukat, vagy politizálnak, ami tilos. A volt parlamenti képviselő kettős mércét lát a vádhatóság fellépése mögött.
Az alapító-tulajdonos úgy fogalmazott, hogy szégyelli magát, de könyen előállhat olyan helyzet, amikor az állam segítségét kell kérnie a Sziget fesztivál megmentéséhez. Gerendai Károly szerint több tényező együttes hatása miatt került komoly bajba Európa egyik legsikeresebb zenei és összművészeti rendezvénye.
A honvédelmi tárca vezetője hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést, szerinte az előző vezetés óriási összeget fizetett egy brit cégnek tanácsadásra. Egyéb furcsaságokról is beszámolt.
Csontvázak hullanak ki a Honvédelmi Minisztérium szekrényeiből – írta szerda reggeli Facebook-bejegyzésében Ruszin-Szendi Romulusz tárcavezető. A miniszter közölte: mintegy 12 milliárd forintot költött el a minisztérium korábbi vezetése egy angol céggel kötött tanácsadói szerződésre, az ügyben pedig feljelentést tesz a nyomozó hatóságnál.
"Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek" – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
A miniszterelnök a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva értékelte a kormánypárt helyzetét. A Medián mérése szerint a Tisza Párt pont annyi szavazót vesztett, mint amennyit a Fidesz szerzett.
Bár a politizáló és választani tudó népesség körében a Tisza Párt továbbra is szilárdan őrzi 64 százalékos, kétharmados dominanciáját, a teljes népesség szintjén megjelent a konszolidáció első jele: a korábbi kormánypártnak sikerült megállítania a nyári mélyrepülést, és visszahódítania korábbi bizonytalanná vált szavazói egy részét.
2022 után tér vissza a magyar egyetemekre az Erasmus ösztöndíjprogram, melynek keretein belül európai egyetemeken tölthetnek el szemesztereket a magyar hallgatók. A program rehabilitálásáról és naprakészségéről Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának sajtófőnöke nyilatkozott az InfoRádióban.
A miniszterelnök felteszi a kérdést: ha a Legfőbb Ügyészség egyetlen szempontja valóban a törvényesség és a pártatlanság, akkor még miért nincsenek lépések a felsorolt ügyekben. A kormányfő azután kezdett üzengetésbe, hogy a hatóság kikérte mentelmi jogát.
Több Tolna és Hajdú-Bihar megyei lakos számára is katonai behívót kézbesítettek, a dokumentumok nagy visszhangot váltottak ki a közösségi médiában. A Honvédelmi Minisztérium tisztázta a helyzetet, a szokásos kiképzésről van szó az önkéntes tartalékosok részéről.
Panyi Szabolcs információi szerint nemcsak az aranykonvoj-ügyben, hanem a tavaszi dezinformációs kampányként ismertté vált Gundalf-ügyben is érintett lehet a legfőbb ügyésznek jelölt Szathmáry Zoltán Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozó testvére. Az ügy kapcsán súlyos összeférhetetlenségi kérdések merültek fel, ami miatt a Tisza Párt frakciója már v
Akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le Pécsen, amikor egy 17 éves lánycsóki fiú két gyermekkorú – egy 11 és egy 13 éves – társával betört a helyi vásártér egyik autókereskedésébe. A fiatalok az épület ablakát benyomva szerezték meg a kocsik indítókulcsait, majd két nagy értékű gépkocsival, a kereskedés kapuját áttörve száguldottak ki az udvarról.
Indul a Szent István Vidékfejlesztési Program első szakasza a fejlesztési testületek felállításával, amelyekbe szerdától lehet jelentkezni a tíz korábban kiválasztott mikrotérségben – közölte a Miniszterelnökség.
Az államosított centrumok eredményességét is ki lehet olvasni a napokban megjelent jelentésből, ami az elmúlt két év mutatói alapján hasonlítja össze a reprodukciós intézeteket. Magyarország annak ellenére van lemaradva az európai átlagtól, hogy sok fontos mutató javult az elmúlt években.
A Gyöngyösi TV elsődleges információi szerint lőfegyverrel fenyegette meg társait három középiskolás szerdán reggel a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban. Később már arról számoltak be, nem történt erőszakos bűncselekmény. Az ügyben kerestük a Heves megyei rendőröket is, egyelőre azonban hivatalos tájékoztatást nem adtak. Időközben viszont megs
Nagy bajba kerülhetnek azok a családok, akik állami támogatásból napelemet telepítettek otthonukra, hiszen a pályázat elszámolási határideje mindössze két héten belül lejár. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint sok kivitelező csődbe ment, így a projektek befejezetlenül maradtak.
A Vidéki Prókátorként ismert ügyvéd szerint Fürcht Pál volt főügyész nyilatkozata történelmi jelentőségű, mivel egy ügyész most először ismerte el azt, amit már sokan régóta sejtettek. Szerinte bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanúja merül fel, és nem zárja ki, hogy ő maga tesz feljelentést.
Október 3-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák veszettség elleni őszi vakcinázása. Az érintett területeken ezzel egyidejűleg ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben.
Mindent egybevéve nagyjából 5200 milliárd forintnyi EU-pénzhez jutott hozzá eddig a kormány. A kekvátlanítás után a magyar egyetemek visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba.