A politikus értetlenül áll a sakknagymester államfőnek jelölése előtt, mert szerinte egyetlen nap leforgása alatt közmegegyezéses jelöltet találni nemcsak lehetetlen, de nem is felelősségteljes. Reméli, hogy a Tisza Párt meghallja a kritikákat és valódi lehetőséget ad a közös döntésre.
Polt Péter közleményben reagált Gajdos László miniszter vasárnapi bejegyzésére, amelyben a tárcavezető azt állította, hogy az alkotmánybíróság elnökének "számot kell adnia a tetteiről" a hamarosan felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal előtt.
Az egészségügyi miniszter szerint a levelezésekből tisztán látszik, hogy Rétvári Bence és Latorcai Csaba erőltették a rendeletet, amit ő nem tud megbocsátani.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi, hogy a magyar nyelvű sajtótermékekben, rádió- és televízióműsorokban, valamint a szabadtéri reklámhordozókon megjelenő reklámok, továbbá az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleménye
A kormány KRESZ-kérdőívét a csütörtöki indulása óta már több mint 100 ezren töltötték ki, mindezt milliárdos állami hirdetések nélkül – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
Havasi Bertalan pedig azt írta, "teljesen lényegtelen", ki lesz a Tisza jelöltje. Magyar Péter tegnapi posztja az első reakciók alapján a saját politikai táborát is megosztja.
A kormány 100 ezer forintos, automatikusan folyósított iskolakezdési támogatást vezet be a rászoruló és az egyszülős családok számára. Bár a juttatást elvileg igénylés nélkül utalják, az egyedülálló szülőknek feltétlenül ellenőrizniük kell a státuszukat a Magyar Államkincstárnál, mivel a hivatalos nyilvántartás egy válás vagy különköltözés után nem
A polgármester előterjesztését egyhangúlag támogatta a testület, Pintér Bence szerint ha a kivetett szolidaritási hozzájárulás egészét be kell fizetni, akkor a város "feléli a tartalékainkat, jövőre pedig nincs tovább".
Harminc napon belül meg kell választania az Országgyűlésnek az új köztársasági elnököt. Az új államfő megbízatása az alaptörvény tizenhetedik módosítása alapján az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évig tart. Az egy hete elfogadott alaptörvény-módosítás hétfőn hatályba lépett rendelkezése nyomán Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbíz
"Tiszás önkényuralomról" és politikai színjátékról beszélt Havasi Bertalan, miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy Polgár Juditot kérné fel köztársasági elnöknek. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia megszűnt létezni az országban.
Legkésőbb július 22-ig kell a szülőknek az iskola felé jelezni a gyermek sajátos nevelési igény (SNI) állapot fennállását, hogy az információ szerepeljen az oktatási nyilvántartásokban és jogosultak legyenek az iskolakezdési támogatásra – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán a szociális- és családügyi miniszter.
Hétfőtől megszűnt Sulyok Tamás államfői megbízatása, ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az országgyűlés elnöke látja el az államfői feladatokat. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint nem színjáték Polgár Judit jelölése, ugyanakkor úgy látta, hogy túl sok név merült fel azzal kapcsolatban, ki lehetne az új köztársasági elnök
Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés jelenlegi elnökét kérték fel arra, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást. A hivatalos beadvány öt olyan pontot sorol fel, amelyek a kérelmezők szerint önmagukban is megalapozhatják a lépést.
Meg kellett szakítania útját a Qatar Airways Frankfurtba tartó járatának hétfő reggel, miután az egyik utas rosszul lett a fedélzeten. Az esetről az Airportal.hu számolt be a közösségi oldalán.
Dr. Horváth Lóránt és dr. Laczó Adrienn hivatalvesztési eljárás megindítását kérték az ideiglenes államfőtől, Forsthoffer Ágnestől. Beadványukban az aranykonvoj-ügy mellett a TEK által nyújtott, szerintük jogtalan személyvédelmet is felhozzák.
Mintha csak a Végső állomás című misztikus film egyik jelenetét élné újra meg újra, úgy környékezi meg a halál Kópis Ervint. A 20 éves fiatalember sorsát olyan tragédiák sorozata kíséri, amely egy egész életre is bőven sok lenne. De amíg a mozivásznon a kaszás végül mindenkit utolér és elragad, Ervin újra és újra megmenekül. Mintha egy láthatatlan
Sulyok Tamás videóüzenetben jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amely a hatálybalépését követő naptól – azaz mától – megszünteti az államfői megbízatását. Az Országgyűlésnek mostantól 30 napja van új államfőt választani. Hack Péter hét pontban foglalta össze a döntés kapcsán felmerülő legfontosabb jogi kérdéseket.
Nem ő az egyetlen gyerek, aki a kórházban ragadt, mert nem tudják hol elhelyezni. A Partizán riportjából kiderült, hogy a fiú egy ingerszegény szobában tölti a napjait, még óvodába sem tud járni.
Az átmeneti időszak legfeljebb 38 napig tart, de várhatóan ennél rövidebb idő alatt megválasztja az Országgyűlés Sulyok Tamás utódját. Addig eggyel kevesebb képviselő szavazatára számíthat a Tisza-frakció.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Súlyos sérüléseket szenvedett két fiatal magyar túrázó, miután villám csapott a közelükbe vasárnap délután az ausztriai Rax területén. A viharos időjárás miatt egy harminctagú hegyimentő csapat csak gyalogosan tudta lehozni a 25 éves férfiakat, akiket végül kórházba szállítottak.
Újabb jelölt neve került elő a következő köztársasági elnök személyéről szóló közéleti vitában. Az Ügyvédkör vasárnap esti közleményében bejelentette, hogy kit ajánl Sulyok Tamás megüresedő posztjára.
A 24.hu írt arról, hogy a nyomozati anyagok szerint Czeglédy Gergő volt óbudai MSZP-s alpolgármester bevallotta, ő állt a vendéglőt megvásárló cég mögött. A 180 millióért vásárolt telken épült házakat később rekordbevétellel értékesítették.
Összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot. A Tisza-frakció egyhangú álláspontja, hogy Polgár Judit a legalkalmasabb jelölt az államfői posztra. A Fidesz nem fog részt venni az új államfő jelölésében és választásában. Sulyok Tamás államfő helyét átmenetileg Forsthoffer Ágnes veszi át, ezért a parlament ma új, ideiglenes házelnököt is választ.
A kormányfő felsorolta a magyar érdek tartópilléreit hétfőn a parlamentben napirend előtt, amellyel kapcsolatban azt kérte, mindig helyezzék a pártok érdekeiket ezek mögé.
Megkezdte a magyarok kompenzálását a Temu, az online piactér európai üzemeltetője 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, aki 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásárolt a Temu weboldalon vagy az applikációban; erről az érintettek a napokban e-mailben kapnak értesítést.
Krekó Péter, a Political Capital igazgatója szerint Polgár Judit kiváló köztársasági elnök lenne, de a jelölés módja nem felel meg a társadalmi egyeztetésnek. Az elemző szerint Magyar Péter miniszterelnök a szombati felhívása után már vasárnap bejelentette saját jelöltjét, ami megkérdőjelezi a folyamat legitimitását.
A napokban tapasztalható lehűlés és a hét közepén érkező újabb hidegfront után a hétvégétől ismét erőteljes felmelegedés kezdődik, így a jövő hét elején visszatér a kánikula. Augusztus elején azonban markáns fordulat várható, amely végre meghozhatja a várva várt csapadékot, enyhítve a súlyos aszályt - írja a 24.hu.
A Fidesz nem vesz részt az új köztársasági elnök kiválasztásának Magyar Péter miniszterelnök által megrendezett "ócska színjátékában" – írta Németh Balázs frakcióvezető-helyettes a Facebook-oldalán hétfőn. A politikus további részleteket kedden az új frakcióvezetőtől ígért.
Magyar Péter miniszterelnök vasárnap este a Facebook-oldalán felvetette, hogy Polgár Judit sakkirálynő lehetne hazánk következő köztársasági elnöke, hozzátéve, hogy szeretne társadalmi egyeztetést folytatni a jelölt kiválasztásáról.
Hétfő nulla órától az Alaptörvény-módosítással leváltott Sulyok Tamás után az Országgyűlés elnöke vette át az államfői feladatokat. Mutatjuk, milyen jogkörrel rendelkezik mostantól, és melyek azok a jogosultságok, amikkel aligha fog élni az átmeneti időszakban.
Hétfőn nyitott meg Gyulán a nemzetközi étteremlánc legújabb egysége. Januárban jelentették be, majd a több mint száz szakember több hónapon át tartó összehangolt munkáját igénylő építkezést követően július 20-án megnyitott a vármegye második, az ország 126. étterme. A hétfőn átadott egység modern digitális szolgáltatásokkal, családbarát és az étter
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését - közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Magyar Péter napirend előtti felszólalására válaszul Toroczkai László Polgár Judit államfői alkalmasságát kérdőjelezte meg, Rétvári Bence emlékeztetett: Magyar Péter ott ült, majd állva tapsolt Novák Katalin köztársasági elnöki beiktatásán. Bóka János jövendölése szerint a Tisza Párt eldobja majd vasárnap bejelentett államfőjelöltjét. Mindenesetre