Közérdekű bejelentés alapján indított azonnali vizsgálatot a növényvédelmi hatóság Hajdú-Bihar vármegyében, miután felmerült a gyanú, hogy egy helyi vadásztársaság betiltott vegyszert juttatott ki a termőföldekre. A társaság a jelzés szerint az Európai Unióban sem növényvédő-, sem vadriasztószerként nem használható denatónium-benzoát hatóanyagú sze
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere tegnap az Egyenes beszéd adásában elárulta, hogy meghívja Magyar Péter miniszterelnököt a városába, hogy konstruktív javaslatokat tegyen a kormány és az önkormányzatok együttműködése kapcsán.
A közlekedési és beruházási miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón részletezte az Európai Bizottsággal kötött megállapodást, amely 6000 milliárd forintnyi uniós forrás felszabadítását jelenti Magyarország számára. A pénzből többek között 2,2 milliárd eurós tételben újítják meg a HÉV- és a vasúti járműállományt, de jut a KKV-k támogatására
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal szerint az első mérések még nem mutattak ki egészségkárosító szennyezést, de újra elvégezték azokat, az eredményekről később számolnak be.
Kritikussá vált a helyzet az Algyői-főcsatornán, miután ismeretlenek lezárták a dorozsmai szivattyútelep zsilipeit. Csak a vízügyi szakemberek gyors beavatkozásán múlt, hogy nem keletkeztek komolyabb károk.
Több évtizedes pletyka, hogy a Fidesz és az MSZP egykor megállapodást kötött a lenyúlt pénzek elosztásáról, így annak is jutott mindig, aki épp nincs kormányon, egymást pedig értelemszerűen nem piszkálták. Ezt a legendát erősítette meg egy konkrét helyi ügyben az ügyészség most, az önkormányzati letartóztatásoknál.
Már 32 gyanúsítottnál és több mint 2 milliárd forintos vesztegetési pénznél tart az óbudai korrupciós botrány, a legutóbbi, összehangolt ügyészségi akció során is egy tucat embert fogtak el, ráadásul a bilincs politikus csuklóján is kattant. Ön szerint jöhetnek még újabb letartóztatások, vagy elcsendesedik az ügy? Szavazzon cikkünk alján!
Szondi Vanda a péntek délelőtti kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be a kormány döntését. Mától nem lehet tömegesen külföldi munkavállalókat behozni a Fülöp-szigetekről, Georgiából és Örményországból.
Már jövő héten benyújtásra kerül az a jogszabálycsomag, ami a korrupció visszaszorítását és az átlátható közéletet célozza. Szigorodnak a vagyonnyilatkozati szabályok, új hatásköröket kap az Integritás Hatóság, és két lépésben visszaveszik a kekváktól az állami vagyont.
A Gödöllői Rendőrkapitányság épülete előtt felgyújtotta az egyik rendőr autóját egy férfi június 2-án, a gépkocsi kiégett. A tüzet a tűzoltók gyorsan eloltották, így nem terjedt át a környezetre. A többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását közveszélyokozás miatt indítványozza az ügyészség.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt. Bár a jármű teljesen kiégett, a hatóságok gyors közbelépése megakadályozta a lángok továbbterjedését - jelentette a 24.hu.
A jövő héten az igazságügyminiszter benyújtja a korrupcióellenes intézkedéscsomagot az Országgyűlésnek, és szintén a jövő hétig véglegesíteni kell azt a projektcsomagot, amelyik a 16 milliárd euróból 10 milliárd euró lehívásának a feltétele. Vitézy Dávid elmondta: mindennek csak korrupcióellenes intézkedések és a konkrét projektek leírása, részlete
A Portik-ügyek koronatanúja a börtön elől menekült Dubajba. Nemrég kapcsolatba lépett a Telex újságírójával és elárulta, hogy megromlott egészségügyi állapota miatt haza akar térni.
Vitézy Dávid a kormányszóvivők társaságába ecsetelte, mi mindenre költenék az uniós pénzeket, miközben szó esett az előző kormány simlisségeinek átvizsgálásáról és a kekvák átalakításának részleteiről.
Korrupcióellenes intézkedésekről, vagyonvisszaszerzésről, és az Integritás Hatóságról is említést tett a mai kormányzati tájékoztatón Vitézy Dávid. A kormányszóvivők kifejtették, milyen lépések várhatók a vendégmunkások ügyében, továbbá felülvizsgálatokat jelentettek be a lélegeztetőgépek beszerzése és a pártfinanszírozási rendszer működésének ügyé
A miniszterelnök összegezte a péntek délelőtti kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott bejelentéseket. A kormány döntött többek közt a pedagógus értékelési rendszer eltörléséről, a hulladékgazdálkodási koncesszió felülvizsgálatáról és a vendégmunkások behozatalának megtiltásáról három ország esetében.
A városüzemeltetési feladatokat is ellátó Győr-Szol Zrt. is szerződött az óbudai korrupciós ügy céghálójával – közölte Győr polgármestere. Pintér Bence az ügy kivizsgálását ígérte és jelezte, hogy indokolt esetben feljelentést tesznek.
Kiderült, hogy Kijev mikor vezetheti be jogrendjébe azokat a kisebbségjogi vállalásokat, melyeket az új magyar kormánynak tett. Az oktatási kérdéseket decemberig, a nyelvhasználati jogot 2027-ig kell teljesíteniük.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság által kihelyezett mérőműszer segít a szakembereknek folyamatosan figyelni a vízminőség változásait, így az oldott oxigént és a klorofill-értékeket is.
Az orosz hadsereg két irányított légi rakétával és 216 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban legkevesebb két civil meghalt, többen pedig megsebesültek, infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg - jelentették katonai és helyható
Kiderült, hogy Kijev mikor vezetheti be jogrendjébe azokat a kisebbségjogi vállalásokat, melyeket az új magyar kormánynak tett. Az oktatási kérdéseket decemberig, a nyelvhasználati jogot 2027-ig kell teljesíteniük.
A hétfői parlamenti ülésen két meglepő jelenet is volt: a miniszterelnök felajánlotta az egyik vizsgálóbizottság vezetését Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk két képviselője pedig ellenzéktől szokatlan módon elfogadta a tiszás miniszterek válaszát. Közeledés vagy csak pillanatnyi politikai érdek? Megnéztük, hogy alakul a két párt dinamikája a parlame
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke arról beszélt lapunknak, hogy több ponton is elhibázottnak tartja a közlekedési miniszter terveit. Vitézy szerint a kritikák alaptalanok, és főképp pénzügyi korlátokat jelölt meg a döntések mögött.
Egyebek között új feladatokat és jogköröket kap az Integritás Hatóság, jelentősen átalakulnak a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó szabályok, változnak az összeférhetetlenségi előírások, átalakul a kockázatitőkealap-kezelők és magántőkealapok végső tulajdonosaira vonatkozó szabályozás.
Az orosz fenyegetés igenis létező dolog, még ha feltétlenül nem is azt kell rajta érteni, hogy megindulnak hozzánk tankokkal – erről beszélt az RTL Híradónak adott interjújában az Európai Bizottság biztonságpolitikai szakértője. Jana Puglierin Ki védi meg Európát címmel írt könyvet, amely egy elképzelt, de egyáltalán nem lehetetlen közeli jövőben j
Nyár ide vagy oda, télies meglepetésre ébredtek ma reggel az olasz Alpokban: a Stelviohágó térségét 5 centi friss hó borította be, teljesen kifehérítve a magashegyi tájat.
Szentkirályi korábban kérdőre vonta a kormányt, hogy miért nem ülésezik a parlament. A közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormánypárt a nyáron, erőltetett menetben fogadja el az uniós források felszabadításához szükséges jogszabályokat.
Az 58. Kékszalag Nagydíj a megszokottnál később, július 30-án rajtol, de a szervezést komoly gondok nehezítik. Az aszály miatti 83 centiméteres vízállás miatt a pálya rövidülhet, ami kizárja egy új rekord felállítását.
Csütörtökön elstartolt az idei Gourmet Fesztivál: a hangyás fagyi pár óra alatt elfogyott, de a májas hurka burgerből még mára is maradt. Az idei év tematikája, a "Made in Vidék" különösen izgalmas, hiszen olyan éttermek érkeztek Budapestre, amelyekért máskor órákat kellene utaznunk.
Szondi Vanda kormányszóvivő a pénteki sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Külügyminisztérium vizsgálja a járvány alatti lélegeztetőgép-beszerzéseket. A kormány azt ígéri, hogy az eredményekről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
Az ügyészség szerint a nyomozás során több szabálytalanságot is feltártak, de ezek nem álltak közvetlen összefüggésben a robbanással, ezért büntetőjogi felelősséget nem lehetett megállapítani.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint a kormányszóvivők számoltak be a szerdai kormányülésen meghozott döntésekről, és Magyar Péter kormányfő is közzétett egy listát.
"Én megmondtam" típusú reakciót közölt Hadházy Ákos a pártokon és önkormányzatokon átívelő, parkfenntartási szerződések ügyében indult nyomozással kapcsolatban. A képviselő az ügyészség által közölt információk alapján úgy látja, a korábbi, ellenzék-Fidesz összefonódásról tett állításai beigazolódtak.
A hivatalos indoklás szerint a TÉR aránytalan adminisztratív terhet rótt a tanárokra. Az oktatási minisztérium új rendszer kidolgozásába kezd, a munkába a szakmai szervezeteket is bevonják.
A hivatalos indoklás szerint a TÉR aránytalan adminisztratív terhet rótt a tanárokra. Az oktatási minisztérium új rendszer kidolgozásába kezd, a munkába a szakmai szervezeteket is bevonják.
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hosszan ismertette a történtek körülményeit és azt is, miért nem állapítható meg büntetőjogi felelősség. A nyomozást megszüntették, de a szabályszegések kapcsán jelzéssel élt a Honvéd Vezérkar Főnöke felé.