A Narancskommandó videójában a fideszes képviselő és a Vadhajtások arca együtt aláztak meg egy Magyar Péter-bábut. A kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen, ugyanakkor Bede Zsolt többször is feltűnt már fideszes politikusok közelében.
A március 15-ei nemzeti ünnep után két intézet, a Nézőpont és a Medián készített és publikált közvélemény-kutatást, s az eredmények jelentős különbséget mutatnak. A Nézőpont 6 százalékpontos Fidesz-előnyt, a Medián 20 százalékpontos Tisza-előnyt lát. A Nézőpont Intézet ötpontos összehasonlítása szerint az ő kutatásuk realistább.
Az idei tél régóta nem látott hideg időjárást hozott, ez pedig rávilágít a lakóházak fűtésének problémájára is. Néhány hétnyi fagypont alatti hőmérséklet nem fogja rögtön megváltoztatni az ingatlanpiaci preferenciákat, de növelheti például a megújuló energia alapú fűtési megoldások népszerűségét. Az újépítésű lakásoknál már most is egyre nagyobb sz
A klub a Magyar Helsinki Bizottság segítségével tesz jogi lépéseket rendőrség döntése ellen, ami a drogtörvényre hivatkozva intézkedett. Április 4-én pedig egy többnapos fesztivállal nyitják újra a kapuikat a kényszerszünet után.
A Tisza Párt elnöke a szentendrei országjárásán azt is mondta: úgy tudják, hogy különféle ajánlatokért cserébe a Mi Hazánk visszaléptetne jelölteket a választás előtt.
A gyorsan változó világról osztotta meg gondolatait a Gál Ferenc Egyetem hallgatóival Balázs Géza a webbookként megjelentetett Médialexikon gyulai bemutatóján. A Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója az atombombához hasonlította a mesterséges intelligenciát, melyre senki nincs felkészülve, és amely sokmindent alapjaiban megváltoztat. Az első ki
Nacsa Domán, az gyulai Erkel Ferenc Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2026-os versenyét március 26-án, csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen. A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 8 település 16 iskolájának 26 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit. A Közgazdasági Diákolimpiát először Csehorsz
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Heteknek adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy Magyarország iráni rakétatámadás hatótávolságán belül van. Az izraeli kormányfő dicsérte Orbán Viktort, akit példamutatónak tart az európai vezetők között.
Azt is vizsgálták, hogy a szemét honnan származik, kiderült, hogy 81 százaléka külföldről, 40-40 százalékban Ukrajnából és Romániából, 1 százalékban pedig Szlovákiából úszott a Tisza-tóra.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Tervezett karbantartás miatt heteken belül leállítják a Török Áramlat gázvezetéket, amely Magyarország gázellátásának döntő hányadát biztosítja. A leállás ideje alatt semmilyen technikai kapacitás nem lesz elérhető az útvonalon.
Egy olasz radarmérnök 80 százalékra teszi a felfedezés esélyét. A tudományos közösség szerint azonban a módszereik tudománytalanok, és csak a fantáziájuk szüleménye az egész.
A csatorna által bemutatott iraton Kocsis Máté frakcióvezető szerepel munkáltatóként, a havi díjazás 1,33 millió forint. A hír új megvilágításba helyezi az énekesnő kapcsolatát a párttal.
Témák: Egyhangú döntéssel támogatta a gyulai képviselő-testület Pap Csaba kinevezését a Gyulai Rendőrkapitányság élére. A grémium előtt Zanócz István parancsnok számolt be a gyulai hivatásos tűzoltók munkájáról, mely jóval több volt, mint a korábbi években. A tudatos médiahasználathoz és a kritikus gondolkodáshoz szükséges ismereteket és összefüggé
Ferencz István önkormányzati képviselő is felhívta a figyelmet a fúrt kutak veszélyeire. Emelkedést mutatnak az értékek, a teleptől 200 méterre víztározó található.
Hamarosan gyógyszerészek és diplomás ápolók is jogosultak lesznek tb-támogatott gyógyszert felírni bizonyos krónikus betegeknek. A Magyar Közlönyben megjelent új rendelet több millió embert érinthet Magyarországon.
A De! akciócsoport új dokumentumfilmje szerint szervezett hálózatok működnek Északkelet-Magyarországon, akik drogért, pénzért, vagy zsarolással szereznek szavazatokat a kormánypártnak a legszegényebb falvakból.
A legendás meseíró, Csukás István eddig kiadatlan, egyben utolsó művét születésének 90. évfordulója alkalmából premierként mutatja be a közmédia. A Süsüke világot lát című, 26 részes hangjáték epizódjai április 2-tól hallhatók a Csukás Meserádió műsorán.
Kecskemét, Nagykanizsa és Esztergom után csütörtökön este 18 órától Törökszentmiklóson tartott országjáró fórumot Orbán Viktor, ahol 3 millió szavazatot kért a választópolgároktól.
Csütörtökön az M3-ason egy, az M1-esen 14 helyszínen indult felújítás, ezek egy része heteken belül, többségük azonban csak szeptember végére fejeződik be. Az M7-es autópályán az M0 és Balatonvilágos között ugyanakkor a vakáció ideje alatt nem lesznek előre tervezett munkálatok – mondta az InfoRádióban Szimicsku László, az MKIF Zrt. kommunikációs i
A kormány szerint Panyi Szabolcs egy külföldi titkosszolgálatnak adhatta meg Szijjártó Péter telefonszámát, így hallgathatták le a külügyminisztert. Az igazságügyi miniszter kémkedés gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyben. Panyi a Híradónak azt mondta: "ez a klasszik szovjet módszer".
A Mi Hazánk elnökhelyettese rövid bejegyzést tett közzé, miután Magyar Péter azt mondta, tudomásuk van arról, hogy tárgyalások zajlanak a Fidesz és a Mi Hazánk között.
Úgy tűnik, a magyar udvarok korábbi királyai, a kényes pávák és a rátarti kakasok trónfosztása megkezdődött: új, nyakigláb kedvenc hódítja meg a hazai kerteket. Egyre több portán bukkan fel a kerítés felett átkukucskáló, kétméteres tollas óriás, amely bár első ránézésre a vérmes strucc zord unokatestvérének tűnhet, valójában egy végtelenül jámbor l
A Medián akár kétharmados Tisza-győzelmet sem zár ki, a Nézőpont viszont Fidesz-előnyt mér. A kutatók egymás módszereit is megkérdőjelezték, miközben a politikusok saját narratívájukat erősítik.
Tűzforró kutyaeledel ömlött egy 25 éves férfi nyakárra a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Anarcson. Az eset során a férfi és testvére is megsérült, miután a tűzhelyen lévő, kutyáknak szánt étel véletlenül rájuk borult. A helyszínre mentőhelikoptert és két mentőegységet is riasztottak, hogy ellássák a sérülteket.
Közéleti kérdésekről, a választásokról, a kortárs zenei világról, a fiatalokkal való párbeszéd szükségességéről is beszélt Kovács Ákos a Mandiner Maxima című műsorában.
A De! Akcióközösség a választásokon tapasztalt szavazatvásárlást próbálta bemutatni filmjében. Most a választás tisztaságának megőrzéséért önkénteseket keresnek az ország legszegényebb részeinek szavazóköreibe.
A fiatalokat megszégyenítő lendülettel pattan fel Nemecz Gizella vagy ahogyan a legtöbben szólítják: Gizi néni –, hogy ajtót nyisson nekünk az óbudai lakásában: a legutóbbi itt jártunk óta sok minden nem változott, ugyanazok a kedves családi fotók és gobelinek köszönnek vissza a falakról. Szerencsére a 109 éves hölgy egészsége is a régi, pedig tava
A szavazat ára című film azt állítja, hogy készpénzben 10-20 ezer forint most egy szavazat, főleg reggel szállítják le szervezetten a lefizetetteket. Akit nem tudnak, azt megfenyegetik. A Fidesz állítólag 500 ezer voksot remél a rendszertől, a polgármesterek a kulcsfigurák.