A Balaton egykori zászlóshajója sikeresen teljesítette a legfontosabb műszaki vizsgát Komáromban, így a festés és a gépészeti javítások után a BAHART kötelékében térhet vissza menetrendi hajóként.
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró közzétette egy telefonbeszélgetés leiratát, amely szerinte 2020 februárjában zajlott Szijjártó Péter és Szergej Lavrov között. Cseri Ferenc nemzetbiztonsági szakértő az ATV Egyenes Beszéd műsorában elmondta: ha a leirat valós, az újságíró csak valamely titkosszolgálattól kaphatta, és ez legális úton nem történhetet
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a Washington Post szerint rendszeresen tájékoztatta Szergej Lavrovot a zárt uniós ülésekről. Emiatt a Politico szerint Magyarországot már ki is zárják a legérzékenyebb megbeszélésekből.
Az országgyűlési választás kitűzéséről szóló értesítők több mint 1 százaléka érkezett vissza a Nemzeti Választási Irodához (NVI), mert a címzettet nem találta a posta – közölte az NVI.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány a rendőrséget használta fel egy hamis drónfotó elkészítésére a hétfői nyíregyházi gyűlésről. Az ügyben hivatali visszaélés gyanúja merült fel.
A Nemzeti Választási Irodához csaknem 80 ezer választási értesítő érkezett vissza kézbesíthetetlenül. Az érintetteknek a szavazás előtti csütörtökig kell bejelenteniük a lakcímváltozást.
Az országgyűlési választás kitűzéséről szóló értesítők több mint 1 százaléka érkezett vissza a Nemzeti Választási Irodához (NVI), mert a címzettet nem találta a posta - közölte az NVI az MTI érdeklődésére.
Sokrétű szakmai munkát végez az ÁGOTA Közösség pasztorációs csoportja, akik egész évben tartalmas programokra hívják a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója gondoskodásában élő fiatalokat. Legyen szó zarándoklatokról, házszentelésekről vagy mentálhigiénés programokról, a nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő fiatalok
Kedden fátyol- és gomolyfelhők váltakoznak, de több órára kisüthet a nap. Délután a gomolyfelhők megnövekednek, egyes helyeken összefüggőbbé válhatnak. Estig csak elszórtan, leginkább egy-egy térségben alakulhat ki gyenge zápor.
Mintha valami mészárlás történt volna, bűzlő rókatetemek hevertek szanaszét egy jókora csapda körül, a csapdában egy még élő róka vonaglott, láthatóan szenvedett – ez a látvány fogadta Balogh István állatvédőt a Budapesthez közeli Kerepes külterületén, egy mezőn.
A friss felmérés szerint a Tisza Párt 38 százalékos, a Fidesz 36 százalékos győzelmi várakozással áll. A szoros eredmény azt mutatja, a pártpreferencia-előny még nem jelent biztos győzelmet.
A Csehországban történt fegyvergyári incidens hatására a kormány szinte azonnali hatállyal feltette a terrorizmus elleni listára a támadást végrehajtó csoportot és fokozta a védelmi ipar őrzését is.
Rengeteg pénzt vontak ki a közoktatásból, és egy nagyon merev, központi tartalmi szabályozást vezettek be, olyat, mint a szocializmusban. Emiatt a tananyag hatalmasra nőtt, ami túlterhelte a tanárokat és a gyerekeket is. Sorozatunk második részének témája az oktatás.
A választáshoz közeledve minden egyes nap folytatódik a nyomásgyakorlás, már külföldi titkosszolgálatok magyar újságíró segítségével hallgatják le a magyar külügyminisztert - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Keszthelyen.
Újabb szervezet került fel az Orbán-kormány által összeállított terrorizmus elleni nemzeti listára. A megjelent rendelet szerint a Földrengés Frakció (Earthquake Faction) nevű csoportot a cseh dróngyár elleni támadásuk miatt minősítették veszélyesnek. Orbán Viktor miniszterelnök a támadás után bejelentette, hogy a magyar védelmi ipar biztonságára i
Valami megváltozott tavaly szeptember óta. Orbán Viktor és Fidesz szeptember 20-án tartotta az első háborúellenes gyűlést, vagyis a Digitális Polgári Körök első fórumát Budapesten. Ezután hetekig, hónapokig tartó országjárásra indultak a DPK-val, s az első vidéki állomástól – Győr – kezdve a Tisza folyamatosan ráépítkezett ezekre a rendezvényekre.
Sajátos koreográfiája alakult ki a miniszterelnök gyűléseinek: megjelennek a fütyülő, bekiabáló ellentüntetők, akiket egy láthatóan utasításra dolgozó ellenskandáló csapat próbál túlordítani. Azonosítottunk két férfit, akik már Hódmezővásárhelyen is feltűntek a fideszes elhárítók között.
A Flórián tér környékén élők, közlekedők és dolgozók az elmúlt egy évben megszokhatták, hogy a felüljáró felújítása miatt nagyobb a zaj és lassabb a közlekedés. Az elmúlt hetekben azonban még a korábbiaknál is nagyobb porfelhőben zajlik a munka.
Dr. Balaton Dóra és Ernyey Béla idén tavasszal ünneplik a közös életük 18. évfordulóját, amelyet boldogság és harmónia jellemez. A 83 éves színész és a nála 38 évvel fiatalabb felesége őszintén meséltek a kapcsolatukról, hangsúlyozva, csak azt sajnálják, hogy nem találkoztak korábban. A színész felesége megváltoztatta a nevét, és azt is elárulta, m
A Nemzeti Nyomozó Iroda névtelen bejelentésre tartott házkutatást két, Tiszának dolgozó informatikusnál. A lefoglalt eszközökön azonban gyerekpornó helyett a párt elleni szervezett akció üzenetváltásait találták meg.
Szembefordultunk a világban jellemző fejlődési folyamatokkal - mondja Nahalka István oktatáskutató, aki szerint a Fidesz olyan merev, központi tartalmi szabályozást vezetett be, mint a szocializmusban. Így képtelenek lekövetni, merre megy a világ. Mérlegen az elmúlt 16 év.
A képviselő szerint a luxusberendezések árait szándékosan kihagyták a nyilvános költségvetésből. Az elnöki szivarszoba különleges légtechnikája akár 3-4 szivar füstjét is képes egyszerre eltüntetni.
Egy 2021-es beszélgetés jutott birtokunkba, amely még a szétszerelő üzem megnyitása előtt rögzítettek. Molnár Ferenc beszél arról is, hogy hét település visszautasította már a gyárat. Megkeresésünkre most azt mondta, nem emlékszik, hogy ilyeneket mondott volna.
Rosszul sült el a kanári-szigeteki kaland egy magyar srácnak. Viktor nem kapott munkát, elfogyott a pénze, nem volt szállása, a szabadban aludt. Nem csak anyagilag égett le, a tűző nap felperzselte a bőrét, s szó szerint vészhelyzetbe került. Végső elkeseredésében egy tenerifei magyar csoportban kért segítséget a közösségi oldalon. Jól tette, mert
Csütörtökön bemutattuk, hogyan drágult 55 milliárd forintról néhány év alatt 100 milliárd forint fölé az MNB Szabadság téri székházfelújítása. Most újabb képek kerültek elő.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. feltételes közbeszerzési eljárást indított a Börgönd–Szabadbattyán–Tapolca-vasútvonal Csajág és Balatonkenese közötti szakaszának átfogó tervezési munkáira. A projekt célja a 343–350. szelvények közötti pályarész stabilizálása és korszerűsítése, amely magában foglalja a rézsűk, támfalak és vízelvezető rendszerek állapotá
A Momentum alapítója egyenesen a külügyminiszternek üzent a Facebookon. Nem érti, miért lepődök meg Szijjártó azon, hogy lehallgatják, szerinte ugyanis bőven tett azért, hogy erre legyen lehetőség.
Már a Harruckern téri gyülekezőnél is nagy volt a nyüzsgés szombaton, az immár ötödik alkalommal megrendezett Tacskó Találkozó nyitó programján. A felvonulást megelőző percekben tacskókkal, gazdáikkal és nézelődőkkel telt meg a szökőkutak környéke. A menet tíz óra után pár perccel indult az Almásy-kastély parkja felé. A rendezvényre előzetesen reko
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság súlyos élelmiszer-biztonsági gondokkal szembesült a kisbolt ellenőrzésekor, amelyek a szabályok semmibe vételének tényén túl a vásárlók egészségét is veszélyeztették.
Magyar Péter nyíregyházi kampányrendezvényén beszélt arról, hogy a Tisza Pártnak kétharmados többségre van szüksége ahhoz, hogy valódi rendszerváltást hajthassanak végre. A pártvezető hosszan sorolta, mely közjogi tisztségviselőket menesztenék azonnal – a köztársasági elnöktől a médiahatóság vezetőjéig.