Szombaton Csornán, aztán Sopronban folytatódott Magyar Péter országjárása. "Én jobboldali konzervatív ember vagyok, nem kell annak meghasonlania, aki rám húzza az ikszet"- mondta a Telexnek Bóna Szabolcs, a párt csornai jelöltje. Magyar Péter szerint lesznek körzetek, ahol többen szavaznak a népszerű jelöltjeikre, mint a Tisza listájára.
Vasárnap Hódmezővásárhelyre látogat Orbán Viktor. Az országjárásának mai állomásán 16 órakor kezdődik az esemény a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt.
A március 23-án kezdődő hét a kínai horoszkóp szerint a sorsfordító döntések ideje, a Majom és a Tigris jegy szülöttei pedig már hétfőn a szerencse kegyeltjeinek érezhetik magukat. Míg számukra az önálló fellépés és a határozott kezdeményezés hoz azonnali sikert, a hét közepén a Kecske jegyűek előtt is megnyílik az út a jólét felé – feltéve, ha kés
A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet, derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből
Hódmezővásárhelyen folytatta országjárását Orbán Viktor vasárnap. A miniszterelnök a beszédében többek között kitért arra, hogy a választás nem az elmúlt 16 évről vagy Orbán Viktorról szól, hanem arról, hogy mindenki a saját sorsáról dönt.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.
A magyar miniszterelnök nemrég azt mondta, Trump békét indított el Iránban, most viszont arról beszélt, hogy nem tudja beazonosítani a forgatókönyveket, és nem biztos, hogy olyan jó, ha az amerikaiak győznek.
A politikus most akarja hivatalos vizsgálattal igazolni, hogy soha nem élt kábítószerrel. Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak is üzent, nekik is szívesen megadja a bécsi labor címét.
Az X-en pörgetett, botokkal felturbózott anyagok az ukrán-magyar feszültséget akarják kiélezni. Az oknyomozó újságíró szerint a háttérben egy orosz titkosszolgálatokhoz köthető dezinformációs művelet áll.
Legalább 7 millió 300 ezer mezőgazdasági kárt is okozó kisrágcsálót pusztított el az a csaknem 20 ezer fülesbagoly, amely a telet Magyarországon töltötte. Összesítette a lakossági felmérés adatait a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az akcióban országszerte 415 felmérő vett részt: az MME munkatársai, önkéntesei és a nemzeti park-igazg
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktor miniszterelnök a magyar energiaellátás védelmére és a nemzeti szuverenitás fenntartására hivatkozva, korábbi döntésétől eltérve Brüsszelben vétózott. Ursula von der Leyen kitart a terv mellett, olvasóink pedig elmondják, kinek van igaza – szerintük.
A Tisza Párt szerint hiteles az a szerződés, ami állítólag a Sportcsarnokban tavaly tartott DPK-gyűlés költségeit tartalmazza. Furcsa azonban, hogy szerepel rajta Radics Gigi, aki akkor ott sem volt, olyan előadók pedig nincsenek rajta, akik valóban felléptek.
Megállíthatatlanul terjed az emberek dühe a világban, ami a nyugati országokban politikusok, máshol pedig rezsimek bukását okozta. Elképzelhető, hogy a magyar miniszterelnök ezúttal nem hasznot húz ebből, hanem pont rajta is csattan majd.
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.
A Magyar Péter által az első DPK-rendezvényről nyilvánosságra hozott iratokban szerepelnek olyanok, akik nem léptek fel azon a rendezvényen. A párt ennek ellenére kitart amellett, hogy a dokumentum hiteles, az utolsó pillanatban cserélődtek a fellépők.
A vízügyi szakemberek aggódnak a Balaton rendkívül alacsony vízállása miatt, ugyanis az már most jóval a megfelelő szint alatt található, és még csak most jön majd a nyár.
Márki-Zay Péter és Lázár János városába érkezett a miniszterelnöki utcaturné. Amikor a tömegben a mocskos és a hajrá Fidesz összeadódott, a beszédekből semmit sem lehetett hallani. Orbán egyébként megérti, ha egy fiatalember miniszterelnök akar lenni.
Az énekesnő a tiszás politikus posztja alá kommentelt. Nagy Feró pedig a Telexnek cáfolta, hogy megkapta volna a DPK-rendezvény szerződésében szereplő másfél millió forintos gázsiját.
A politikus Cseresnyés Péteren keresztül küldte üzenetét a volt jegybankelnöknek a 650 milliárdos MNB-ügy miatt. Az elszámoltatást az MNB-székház luxusfelújításával is indokolta.
Bár a húsvétot megelőző böjti időszak sokak számára a tudatos lemondásról szól, a magyarok közel ötöde egy percet sem bírna ki úgy, hogy a mobilját csak telefonálásra használja. A mobilhasználat annyira beépült a mindennapokba, hogy a megkérdezettek 18%-a egy percet sem bírna ki videók vagy közösségi média nélkül, minden ötödik pedig legfeljebb egy
Az Eurostat friss, 2024-es adatai szerint Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön születők átlagosan 75 évre számíthatnak, miközben az uniós átlag 81 és fél év. A szakértők szerint a gyengébb gazdasági teljesítmény, az alacsonyabb jövedelmek és az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai is hozzájárulnak a jelentős lemaradáshoz.
Vasárnap Hódmezővásárhelyre látogatott Orbán Viktor, ahol országjárása részeként tart beszédet. Az esemény előtt Békemenet is indult, a résztvevők közösen érkeztek a helyszínre. A kormányfő felszólalásában arról beszélt, hogy a magyar választók gyakran az utolsó pillanatban döntenek, hasonlóan ahhoz, ahogy a csekkeket is sokan a határidő végén fize
Az amerikai lap szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egy belső dokumentumban vetette fel egy, a miniszterelnök elleni támadás megrendezésének lehetőségét, mert felmérések szerint Orbán Viktor rosszul áll a kampányban, és azt is állítják, hogy a külügyminiszter uniós ülések szüneteiben telefonon adott tájékoztatást orosz kollégájának. Szijjárt
Orbán Viktor vasárnap Hódmezővásárhelyen folytatta az országjárását, ahol beszédet is mondott. A településen számos támogatója megszólalt a Blikknek, de akadtak olyanok is, akik felszólaltak a kormány ellen.
Sok ellentüntető várta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen. A miniszterelnök országjárásának eddigi legnagyobb tiltakozásán a helyi polgármester, Márki-Zay Péter is részt vett. Az ellenzéki skandálás még a kormányfő beszéde alatt is folytatódott, de a feszült helyzet ellenére jelentősebb atrocitás nem történt. Orbán Viktor országjárása hétfőn Kecskemé
Márki-Zay Péter Orbán Viktor hódmezővásárhelyi országjárásán szólalt meg a Blikknek. A polgármester egyebek mellett mesélt arról, hogy kezet fogna-e Orbán Viktorral.
Sokan azért mentek ki Orbán Viktor hódmezővásárhelyi országjárására, mert abban reménykednek, hogy utoljára látták miniszterelnökként. Az ellentüntetők nem voltak szervezettek, de csak két szegedi férfi kellett hozzá, hogy a tér hátsó felén úgy zengjen az Orbán takarodj, hogy azt a színpadon is hallják.
Továbbra is nehéz a független benzinkutak helyzete a benzinárak korlátozása miatt. Az árrés gyakorlatilag megszűnt, a szakértők szerint a kiskereskedelmi adó felfüggesztése lehet a megoldás a kiskutak túlélésére. Hétfőn személyesen is tárgyalnak a szakminisztériummal.
A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt – derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
Készítsd újra elő a télikabátokat, mert a tavaszi melegnek hirtelen és drasztikus vége szakad. Bár a hét elején még 19 fokos csúcsokat mérhetünk, a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint a hét közepén viharos széllel sarkvidéki hideg árasztja el Magyarországot. Csütörtöktől a Dunántúlon már a havazás és a havas eső is megérkezik, a hétvégére p