Hírarchívum - Belföld - 2026 március 16.

2026. március 16. hétfő

márc. 16
18:45
Keresztre feszített egy lelkészt, majd halálbüntetést kért a bíróságtól (vasárnap.hu)
A brutális és semmi máshoz nem fogható gyilkosság még tavaly áprilisban történt, amikor Adam Sheafe, egy 51 éves arizonai férfi meggyilkolta a 76 éves William Schonemannt, a New River Bible Chapel lelkészét. Az áldozatát megcsonkította, karjait széttárta az ágyában, kezeit a falhoz szögezte, fejére pedig egy töviskoronát helyezett, ezzel utánozva (
márc. 16
18:45
Kiderült a pontos szám: Ennyi embert ért el a Békemenet és Magyar Péter rendezvénye a médiában (Most Hír)
A Békemenet nyerte az érdeklődési versenyt a médiában is, vagyis a Békemenettel kapcsolatos hírek több mint 6,1 millió magyar választóhoz jutottak el, míg a Nemzeti menettel kapcsolatosak csak 5,4 millió főt érhettek el - írta a Nézőpont Intézet médiaelemzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
márc. 16
18:47
Ukrán zászlós provokáció a Tisza-meneten: 16 és 17 éves fiúkat azonosítottak, egyikük a Fidelitas budapesti elnöke mellett tűnt fel (SzMo)
Két fiatal először egy Tisza-ellenes molinót lógatott ki egy Bajcsy-Zsilinszky úti lakásból, majd ukrán zászlót feszített ki a tömegben. Magyar Péter azt írta, "a Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra".
márc. 16
18:57
Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk, de tipikus (SzMo)
A Tisza Párt elnöke egy fotóra hivatkozva beszélt a Nemzeti Meneten történt ukrán zászlós akcióról. Magyar szerint annyira "bénák" voltak, hogy "a zászló kifeszítése előtt két perccel az épületben a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodtak, még fel is töltötték, és odaírták, hogy hajrá Fidesz!".
márc. 16
18:57
Jön a kötelező rendszámcsere: közeleg a határidő, rengeteg magyar kocsiját vonhatják ki a forgalomból? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 16
19:15
Nem stadion – Légmell kezelésében is alkalmazható szívókészülékkel gazdagodott a pécsi gyerekklinika (vasárnap.hu)
A mellkasi folyadékgyülem és légmell kezelésében alkalmazható különleges szívókészülékhez jutott hozzá a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinika az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. (OJV) adományából – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel hétfőn.   A PTE közleményében azt írt
márc. 16
19:21
Meghalt Siklós Csaba, az Antall-kormány minisztere (Telex)
84 éves korában, hosszú betegségben hunyt el.
márc. 16
19:27
Századvég: A kormány családtámogatási intézkedései széles körben ismertek (Demokrata)
A válaszadók 96,4 százaléka hallott a kormány családtámogatási bővítéseiről.
márc. 16
19:27
Orbán Viktor Kaposváron: elkezdődött a kampány, fordulatot hozott a Békemenet (Telex)
Orbán Viktor Kaposváron indította nyilvános országjárását, és azt mondta: a kampány a szombati Békemenet óta új szakaszba lépett. A miniszterelnök szerint új és bizonytalan szavazók is megjelentek a rendezvényen. A Telex beszámolója idézi a Fidesz helyi jelöltjét is, aki a Magyar Péter korábbi kaposvári fórumánál nagyobb részvételről beszélt.
márc. 16
19:29
Megszámolták a hazai bölényeket (Telex)
A Polonyinák Nemzeti Parkban a közelmúltban bölényszámlálást tartottak, amely az európai bölény kárpáti populációját érintő nemzetközi monitoring program részét képezte.
márc. 16
19:31
Százharminc év az innováció szolgálatában: jubileumot ünnepel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Telex)
Fennállásának 130. évfordulóját ünnepli a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh). A jubileum kapcsán megtartott, jelentős nemzetközi jelenléttel lezajlott ünnepi esemény középpontjában Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő állami intézményének története, valamint a jövő technológiai és egyéb kihívásai álltak.
márc. 16
19:33
Gondoltad volna? Eredetileg teljesen máshogy kezdődött a Nemzeti Dal (Telex)
Te hallottad már az eredeti verziót?
márc. 16
19:33
Női kézilabda Mk: Győr-Ferencváros elődöntő lesz (vehir.hu)
A bajnok Győr a címvédő Ferencvárossal találkozik a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének első napján, az elődöntőben.
márc. 16
19:35
Nagyot ugrik a hőmérséklet: ilyen idő vár Pécsre kedden (Telex)
Változékony, de alapvetően kellemes időjárás várható kedden Pécsen.
márc. 16
19:37
Századvég: A kormány családtámogatási intézkedései széles körben ismertek (Telex)
A válaszadók 96,4 százaléka hallott a kormány családtámogatási bővítéseiről.
márc. 16
19:39
Orbán Viktor országjárása Takáts Tamással indult: Hatalmas tömeg volt a kaposvári Békemeneten (Metropol)
Takáts Tamás hatalmas sikert aratott a színpadon.
márc. 16
19:39
Orbán kaposvári "nyílt fórumán" kérdésről szó sem lehetett (444.hu)
Kaposváron tartotta első "nyílt utcafórumát" a miniszterelnök, de az látszik, hogy ez az esemény nem a párbeszédről szól.
márc. 16
19:39
A debreceni CATL lefóliázza a dolgozók telefonját, a Tisza szerint azért, hogy ne fotózhassák a szabálytalanságokat (Telex)
A cég szerint nem erről van szó, a speciális műszaki megoldások védelmében korlátozzák globális szinten minden üzemükben a mobiltelefon-használatot.
márc. 16
19:41
Ursula von der Leyenék egészen hihetetlen nyilatkozatot tettek a Barátság vezetékről: nem is okoz semmilyen problémát, úgyse akarnak orosz olajat – Ukrajna majd… (Telex)
Már Brüsszelnek is fogy a türelme.
márc. 16
19:43
Mi lett a legendás tévéműsor sztárjaival? Súlyos betegségéről vallott a Nap-kelte imádott műsorvezetője (Telex)
Mélykuti Ilona népszerű műsorvezető volt a Nap-kelte című reggeli műsorban, de már jó ideje nincs reflektorfényben. Néhány éve súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, amelynek kezelése során transzplantációra is szüksége volt. Mostanra szerencsére jól van, de vajon merre vitte az élet egykori kollégáit? Utána néztünk, mi történt a legendás műsor e
márc. 16
19:45
Állami intézményeket számolnának fel – 5600 család minimáljövedelme jönne ki a megtakarításból (Telex)
Hat állami intézmény felszámolásáról szóló törvénytervezetet dolgozott ki és nyújt be a parlamentbe a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).
márc. 16
19:51
Csokival, ingyen sörrel és a ferencvárosi paddal pótolja a hiányt a Kétfarkú Kutya Párt vidéken (Telex)
Egy busszal és színes installációkkal járja az országot a magát legjámborabbnak nevező párt. Győrben főleg fiatalok szálltak fel a buszra, volt aki kíváncsiságból, más konkrét céllal.
márc. 16
20:03
Ilyen volt Orbán Viktor országjárása Kaposváron (Galéria!) (Demokrata)
Orbán Viktor nagygyűlést tartott Kaposváron, ez volt országjáró körútja első állomása.
márc. 16
20:03
Orbán Viktor: A kampány elkezdődött, a tegnapi Békemenet óta más a leányzó fekvése (Telex)
Több év titkos kampányolás után Kaposváron nyilvános országjárásba kezdett a miniszterelnök, de azért csak óvatosan vállalt kockázatot. Arról beszélt, hogy a tömegben vannak új szavazók, bizonytalanok és olyanok, akik elvesztették a politikai otthonukat. Kérdezni nem lehetett.
márc. 16
20:15
Hankó Balázs: büszkék vagyunk a Kárpát-medence magyar fiatal tehetségeire (vasárnap.hu)
Mi, magyarok a Kárpát-medence magyar fiatal tehetségeire vagyunk a legbüszkébbek; erről szól immár 18 éve a Nemzeti Tehetségprogram és erről szól a program eddigi 45 milliárd forintja, amivel 350 ezer fiatalt segített a kormány talentumainak gazdagításában – mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője hétfőn Veresegy
márc. 16
20:21
Nemzetközi újságíróvédő szervezet: Haladéktalanul vizsgálják ki a magyar hatóságok a Telex újságíróinak erőszakos eltávolítását (Telex)
A CPJ európai képviselője szerint komoly aggodalomra ad okot a sajtószabadság magyarországi helyzete.
márc. 16
20:27
A kormány családtámogatási intézkedései széles körben ismertek, támogatottságuk magas - derül ki a Századvég kutatásából (hirado.hu)
A Századvég Konzorcium február 16. és 24. között végezte el a telefonos közvélemény-kutatást 501 véletlenszerűen kiválasztott nagykorú megkérdezésével.
márc. 16
20:27
Navracsics Tibor nem ment el a Békemenetre – elárulta, hogy mi történt (SzMo)
A Békemenet résztvevőinek névsorából feltűnően hiányzott a fejlesztési miniszter. Sokan feltették a kérdést, hogy vajon hol lehetett a Veszprém vármegyei 3-as körzet jelöltje, pláne azért, mert Navracsics a közelmúltban is fogalmazott meg a Fidesztől eltérő véleményt.
márc. 16
20:33
Orbán Viktor a Fidesz-kormányról: aki dolgozik, az hibázik (ATV)
Az országnak olyan kormánya van, amely "teljes szívvel áll Magyarország mellett", képes arra, hogy megvédje az országot, az elmúlt évek eredményeit - jelentette ki a miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn Kaposváron, a kormánypártok választási nagygyűlésén.
márc. 16
20:33
Gyula Tv Híradó 2026. 03. 16. (Gyulatelevízió)
Témák: Ambrus Lajos író lett Gyula legújabb díszpolgára. A vasárnap estébe nyúló, ünnepi képviselő-testületi ülésen 12 elismerést adtak át. 178 éve kijelölték a ma is érvényes célokat – mondta ünnepi beszédében, a gyulai Petőfi téren Kovács József országgyűlési képviselő. A programok hagyományosan a Kossuth téren kezdődtek, a városbarátok köre pedi
márc. 16
20:39
Ettől a képtől te is elolvadsz: macijával a kezében integetett Orbán Viktornak a kaposvári Békemeneten egy kislány (Metropol)
Tündéri jelenetnek lehettünk szemtanúi Orbán Viktor országjárásán.
márc. 16
20:39
Hadházy Ákos: A Békemeneten verték meg, majd 24 órára fogva tartották a miniszterelnököt bíráló Csőgör Pétert (SzMo)
A volt gazdasági főnyomozó a nem először ment ki tiltakozni. Hiába gyanúsították erőszakkal, végül bizonyítékok hiányában el kellett engedniük. "A békemenet résztvevői a rendőrökkel vállt vállnak vetve verekednek, majd azt gyanúsítják meg, akit bántalmaztak" – írta Hadházy.
márc. 16
20:57
A kormányhivatal szerint szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat a debreceni CATL-akkugyár területén (444.hu)
Egy ilyen üzemi területen szenvedhetett mérgezést egy nő még február elején.
márc. 16
20:57
Elismerte a kormányhivatal, hogy szabálytalanul, engedély nélkül raktároztak veszélyes anyagokat a Catl akkugyár félkész üzemcsarnokában (SzMo)
Egy dolgozó rosszul lett, a cég először tagadott, a hatóság most mégis megerősítette a szabálytalanságot. A gyár állítólag kamionokkal próbálta eltüntetni a mérgező anyagokat.
márc. 16
21:09
Magyar Orbán fellépéséről: Mintha teljesen lemásolták volna a Tisza országjárását (444.hu)
A Tisza Párt elnökét a születésnapja alkalmából fel is köszöntötték a tiszások.
márc. 16
21:11
"Üdvözlöm, miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?" – kérdezte egy kislány Lázár Jánostól Kecskeméten (444.hu)
Az építési és közlekedési miniszter nem tudott válaszolni.
márc. 16
21:15
Ilyen árakon lehet jegyet venni a budapesti BL-döntőre (ATV)
Az UEFA hivatalos weboldalán megkezdődött az idei BL-döntő jegyekre történő jelentkezés. A közleményből az is kiderült, hogy milyen árakon vehetnek belépőt a szerencsések.
márc. 16
21:15
Kaposvár – Orbán Viktor: továbbra is tartsunk ki a magyar nemzeti érdekek mellett, mondjunk nemet, ha kell Brüsszelnek, ha kell Ukrajnának (vasárnap.hu)
Továbbra is tartsunk ki a magyar nemzeti érdekek mellett, mondjunk nemet, ha kell Brüsszelnek, ha kell Ukrajnának – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn Kaposváron, a kormánypártok választási nagygyűlésén.   A kormányfő a választási kampány országjárásának első állomásán, a kaposvári Kossuth téren tartott gyűlésen hangsúlyozta
márc. 16
21:39
Orbán Kaposváron kezdte a nyílt fórumait, rengeteg rendőr, valtonos biztonságiak és a tetőkön mesterlövészek biztosították a rendezvényt (SzMo)
A miniszterelnök a migrációs paktum végrehajtását a választás fő tétjének nevezte. "Több tízezres menekülttábort építenek júliusban, ez a tét" - mondta Orbán. Az eseményen a kormányfő gazdasági ígéreteket is tett, és bírálta a Tisza Pártot.
márc. 16
21:45
Jámbor András egy Fidelitas-vezetőig és egy trollhálózatig követte az ukrán zászlós provokáció szálait a Tisza-meneten (SzMo)
A politikus egy fotóval bizonyítja az összefonódást, ami egy hírhedt trollhálózathoz is elvezet. Az akciót a kormányközeli média kamerái előtt hajtották végre.
márc. 16
22:15
A Fővárosi Törvényszék fellázadt a kormány ellen, a szolidaritási hozzájárulás perei ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult (SzMo)
A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az eljárást a szolidaritási pereket lezáró kormányrendelet ügyében. Az eljárásokat a testület 90 napon belüli döntéséig nem folytatják, azt indítványozzák, hogy a testület mondja ki a kormányrendelet alkotmányellenességét.
márc. 16
22:15
Kocsis Máté: Magyar Péterék összejátszanak az ukránokkal (vasárnap.hu)
Magyar Péterék összejátszanak az ukránokkal és mindent megtennének, ami kedvez Ukrajnának – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a kormánypártok országjárásának nagykőrösi fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.   Kocsis Máté kiemelte: az április 12-i választás túlmutat a szokásos országgyűlési választások jelentőségén, hiszen "egy nagy ne
márc. 16
22:15
Kikapott Nyíregyházán a Vehir.Hu Futsal Veszprém (vehir.hu)
A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn.

Keresés