Március 15-i ünnepi beszédében a szabadság megőrzésének fontosságáról, Veszprém fejlődéséről és a jövő építéséről beszélt Porga Gyula polgármester. A város vezetője a történelmi emlékezés mellett aktuálpolitikai üzeneteket is megfogalmazott.
A nemzet ereje nem abból fakad, hogy külön-külön erősek vagyunk, hanem abból, hogy számíthatunk egymásra, bízunk egymásban, és kiállunk egymásért – hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében vasárnap Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke. "Te benned egy a nemzet! Föltünésed egész nemzetté tette
Megjöttek az első képek, amik a levegőből mutatják, mennyien vettek részt a Békemeneten. A tömeg nagyságát ezekből nehéz megbecsülni, de Orbán Viktor már közölte, ez volt minden idők legnagyobb Békemenete.
A jobboldali videócsatorna Békemenetről szóló élő közvetítésének elején a nézők egy belső stúdióbeszélgetést hallhattak a mozgósításról. A műsor egyik vendége már magyarázatot is adott.
A Békemenet beért a Kossuth térre, a teret teljesen elfoglalta a tömeg. A téren felállított óriási színpadon elkezdődött az ünnepi műsor. Komoly csúszással, mert eredetileg úgy volt, hogy 13 órakor Orbán Viktor mond beszédet, de akkor még csak a műsor kezdődött el. Végül Szijjártó Péter és Lázár János után a miniszterelnök is a színpadra lépett.
A kitüntetett székelyföldi személyiségek életútja a magyar megmaradást szolgálja, és megtartó erőt jelent az egyetemes magyarság számára – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap Csíkszeredában, ahol állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából. A csíkszeredai magyar főkonzulátus által megszervezett ünnepségen tizene
Szívszorító fotókat osztott meg a Semmelweis Egyetem: legújabb cikksorozatukban bemutatják, hogy hogyan telik egy rekeszsérvvel világra jött baba napja az intézmény újszülött intenzív osztályán.
A Kossuth téri ünnepi műsort és az Orbán-beszédet felkonferáló Rákay Philip szerint a költőzseni megüzente, mit gondol a szomszédunkból érkező zsarolásról és az életveszélyes fenyegetésekről. De azt is megmondta, van egy áruló, aki egymaga százakat ront el.
Időjárás: Március 15-én a nap további részében nyugodt, napos idő lesz. Hétfőn hidegfront érkezik erős széllel és már eső is lehet. Mutatjuk, milyen idő lesz ezután kedden és szerdán Magyarországon.
A március 15-én összegyűlt tömeg mutatja, hogy a magyarok többsége a béke pártján áll. A Békemeneten nem csupán az utcán, de az ablakokon és a felüljárókon is demonstráltak a békepártiak.
"Mi itt vagyunk, akkor is, ha az égből százszámra potyognak a brüsszeli ejtőernyősök, majd összegyűjtjük öket. Magyarország egy ezeréves állam, nem nekik való vidék." A Kossuth téri állami megemlékezésen mond beszédet a miniszterelnök a Békemenetről érkezett sokaság előtt. Az t is mondta, biztosan tudja: "ukrán földre fognak lépni a nyugati katonák
Fantasztikus, egyben felemelő a légkör a Békemeneten a résztvevők szerint. Hatalmas tömeg gyűlt össze, és mindenki ünnepi hangulatban vonult a Kossuth térre, ahol az ünnepi műsort és Orbán Viktor beszédét várták. Közben még a nemzeti színeket megjelenítő füstbombák is előkerültek.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth téren mondott ünnepi beszédet március 15-én. A téren ünnepi műsort láthattak az érdeklődőkés ide érkezett a Békemenet is.
Az eddigi legnagyobb Békement indult el a Margit hídon keresztül a Kossuth tér irányába, hogy ott meghallgassák Orbán Viktor ünnepi beszédét. Hatalmas tömeg gyűlt össze, az embereknek elegük van az ukrán fenyegetésekből, valamint szeretnék, ha a gyerekeik békében nőhetnének fel.
A fideszes influenszer bejelentette, hogy nem tud menni a Békemenetre. A kommentelők azonnal meghívták a Nemzeti Menetre, Spöttle viszont egyértelművé tette, hogy nem szeretne menni a Tisza Párt rendezvényére.
Lázár János a Kossuth téren azt mondta, ha Magyar Péter győzne, a benzinárakról a Shell embere döntene, a kedvezményes hitelek kamatát pedig egy bankár mondaná meg. Úgy látja, Magyar Péter még a saját híveinek is kockázat.
"Nem engedjük, hogy 30 brüsszeli ezüstért eladják, amit 16 év alatt felépítettünk" – jelentette ki a miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében a Kossuth téren. Azt is megüzente: "sosem törődünk bele, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszeli 12 pontot csináljanak a budapesti labancok".
A Közel-Keleten élő keresztények nevében azonnali tűzszünetet és párbeszédet sürgetett a térségben XIV. Leó pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. XIV. Leó a fegyveres konfliktus felelőseihez fordulva hangoztatta, hogy az erőszak soha nem vezethet igazságossághoz, stabilitáshoz és békéhez, amire a népek vágynak. A pápa tűzszünetet
A miniszterelnök azt mondta, történelmi győzelmet kell aratniuk, hogy Brüsszel és Kijev is csak pislogjon. Szerinte Brüsszelben elfogyott a pénz, és most a magyarok pénzét akarják, de ők ezt nem fogják hagyni.
Szijjártó Péter szerint a választásig még durvábbak lesznek a zsarolások, fenyegetések és beavatkozási próbálkozások. Lázár János arra kért mindenkit, hogy tartson a környezetében Lázárinfókat. Orbán szerint vágyunk az unalmas életre, de most sem ez következik.
A Nemzeti Ünnepünk, március 15. alkalmából tartott központi belügyminiszteri ünnepségen Pintér Sándor Bátorságért Érdemjelet adományozott három rendőrnek, egy tűzoltónak és egy 15 éves diáknak.
A mostani hét napsütéses, kora tavaszias időjárása után a következő napokban változékonyabbra fordul Magyarország időjárása. A jövő hét elején még többfelé marad a viszonylag nyugodt, anticiklonális hatású idő, majd a hét közepétől egyre gyakrabban érhetik el térségünket gyenge frontok és nedvesebb légtömegek. Emiatt megnő a felhőzet és elszórtan z
Aki a magyarokat meg akarja törni, annak korábban kell felkelnie, jó néhány száz évvel korábban – mondta a miniszterelnök ünnepi beszédében a Kossuth téren az ukrán elnöknek üzenve. Azt is mondta, hogy "forr a világ bús tengere", de amíg ő a miniszterelnök, addig Magyarország nem engedi be a migránsokat.
Valóban ünnepi a hangulat. A tömeg eleje már elhagyta az Oktogont, miközben a vége még mindig a Deák téren várakozik, ahol folyamatosan jönnek az újabb és újabb résztvevők.
Egy aggódó nagymama kért segítséget a közösségi médiában, aki lányát és 4 éves unokáját keresi. Anya és fia a Hajdú-Bihar vármegyei Komádiból tűnt el pénteken. Két napja semmilyen információ nincs róluk, utoljára Budapesten, a Kőbánya-Kispest vasútállomáson látták őket.
Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe, amikor magyarok milliói egyet mondanak, és egyet gondolnak a piros-fehér-zöld kokárdák és lobogók alatt Kézdivásárhelytől Sopronig, Clevelandtől Sepsiszentgyörgyig – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap Kézdivásárhelyen, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordul
A miniszterelnök ex-sajtósa szerint a Békemeneten félre kell tenni az agyalást. Elárulta, hogy ő maga szövegeket ír, de ha kell, még teát is főz a főnökének.
A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után 92-81-re legyőzte Argentínát vasárnap az Isztambulban zajló világbajnoki selejtezőtorna negyedik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a vb-részvétel felé.
A magát szervezőnek mondó férfi és egy valtonos biztonsági őr erőszakosan távolította el a HVG stábját a Margit hídnál. A lap szerint az esetről videófelvétel is készült, amit hamarosan közzétesznek.