A Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó ügynökség tenderén a Pannon Busz-Rent is sikeres volt, 285 millió forintért vihetik az utasokat a honvédséggel összefüggő helyszínekre.
Rendhagyó, de önmagában nem jogellenes az a kormányrendelet, amely a NAV hatáskörébe utalta az ukrán pénzszállítóktól lefoglalt vagyon vizsgálatát – mondta az ATV Egyenes Beszéd műsorában Hack Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának emeritus professzora. Az alkotmányjogász szerint azonban egyelőre túl kevés információ áll rendelkezésre ahhoz,
Csütörtökön ismét változékony időre számíthatunk: a napsütés mellett erős gomolyfelhő-képződés, záporok és zivatarok is kialakulhatnak, több vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet.
A lap szerint a Belügyminisztérium által rendelt, stratégiai átalakításról szóló tanulmány 2035-re 70-re csökkentené a 108 fekvőbeteg intézmény számát. A javaslat a háziorvosi bérek emelését és a laborhálózat központosítását is tartalmazza.
A Tisza Párt elnöke szerint "a kórház- és szakrendelő bezárásra irányuló Orbán-terv végrehajtását a 2026-os választás után tervezik" – állítja a posztban. A politikus a kórházak megmentésére és a terv megállítására szólított fel.
A miniszter helytelennek tartja az újságírókkal szembeni erőszakos fellépést. Orbán feje, Putyin szavazata, Z1G, erőszak és benzinárstop a kormányinfón.
Igazán jól járhatnak azok, akik 2026-ban mennek nyugdíjba, ugyanis a tavalyi évben tapasztalt, 9 százalékos országos átlagkereset-növekedés közvetlenül beépül az újonnan megállapított járandóságokba. Ugyanakkor ez az előny csak az idén nyugdíjba vonulókat érinti, aki régebb óta van nyugállományban, nem érzékeli majd.
A független képviselő szerint szinte biztos, hogy a fentiek közül valamelyik meg fog történni a napokban. Úgy véli, a miniszterelnök mindenre képes, hogy megtartsa a hatalmát.
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány ezzel akarja megakadályozni, hogy kiderüljön az igazság a tömeg méretéről. A politikus egy korábbi, október 23-i esetet is felidézett.
"Közösségi terek bezárásával nem lehet valódi problémákat orvosolni - viszont nagyon gyorsan lehet vele egy város kulturális szövetét rombolni" – írták a szervezők.
A Fidesz kecskeméti jelöltje törvényt sértett, amikor Gulyás Gergellyel a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakképző Iskola épületében kampányolt. A miniszter ezt mondta: "Egy iskolai épületben voltam péntek este 6-kor, ahol semmi nem emlékeztetett arra – se egy gyerek, se egy tanár –, hogy ez egy iskola"
A NAV pénzmosás gyanúja miatt állította elő az ukrán Oschadbank konvoját és hét alkalmazottját. A kormány 60 napra visszatarthatja az értékeket, miközben Kijev azonnali visszaadást követel.
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg az építőanyag export korlátozását. A testület szerint a kormány nem hajtotta végre az Európai Unió Bíróságának korábbi ítéletét, amely kimondta, hogy a magyar szabályozás sérti az áruk szabad mozgásának elvét. Amennyiben két hónapon belül nem születik megnyugtató megoldás, az ügy
Vannak pillanatok minden szülő életében, amikor megáll az ütő, a szív pedig kihagy egy ütemet. Elég egy túl hosszú csend a gyerekszobában, egy gyanús nesz vagy éppen egy olyan látvány, amire semmilyen nevelési kézikönyv nem készít fel. Legutóbb a Sebészek a Gyermekekért Alapítvány közösségi oldalán számoltak be egy különös esetről: egy kisfiú fejét
A Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki kormányinfón kérdezték a titkos jelentésről, amelyről Orbán Viktor beszélt az ATV-interjúban. Gulyás csak annyit árult el, hogy belátható időn belül nyilvánosságra kerülhetnek az ebben szereplő információk.
A keleti nyitás, a munkaalapú társadalom és a közmunka olyan ígéretek, elképzelések, amiket már a Fidesz utolsó, 2010-ben írt programjában is felvillantottak. Azonban az egészségügynél, a gyerekvédelemnél és a "demokratikus normáknál" pontosan olyan kritikákat fogalmaztak meg, amiket 16 évvel később az ellenzék ma is okkal kér számon.
A minisztert azután kérdeztük erről a kormányinfón, hogy Csákberény polgármestere fizikai erőszakot alkalmazva lökte ki a Telex két munkatársát egy Semjén Zsolt részvételével zajló fórumról.
Vasárnap hajnalban - a március 29-i hétvégéről van szó - ismét előre állítjuk az órákat, ezzel kezdetét veszi a nyári időszámítás. Hajnali két órakor az óra mutatói egy órával előre ugranak, így az éjszaka rövidebb lesz, ami sokak számára álmatlanságot és fáradtságot okozhat. Az időátállítás számos hétköznapi helyzetet is megnehezíthet, különösen a
Tirana, a border collie két éven át élt egy sötét, földszinti lakás fogságában, mielőtt a Border Collie Fajtamentő Egyesület segítségével kiszabadult volna. Az gazdája nem tudta biztosította számára a megfelelő életkörülményeket, így a kutya mozgás és friss levegő nélkül, higiéniai szempontból elhanyagolt környezetben élt. A helyzet akkor vált tart
Hivatalosan is véget ért a több éven át tartó La Nia-időszak, helyét pedig egy gyorsan erősödő El Nio veszi át a Csendes-óceán térségében. A friss óceáni mérések szerint a jelenség akár szuper El Nio erősségűvé is válhat, ami világszerte átformálhatja az időjárási folyamatokat, szemlézte a Portfolio.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egyelőre kérdések vannak az ügyben, a NAV vizsgálata fogja tisztázni ezeket. Gyanúsítás egyelőre nem történt.
Lesz-e közös Orbán-Magyar látogatás Kijevbe? Mekkora jelentősége lesz a Békemenetnek? Visz-e kompromisszumos javaslatot a magyar miniszterelnök Brüsszelbe? Megannyi kínzó kérdés, amikre Gulyás Gergely válaszolt is.
Tizennyolc olyan érdekes témát vonultat fel a levéltár új kiadványa, melyek nemcsak helytörténeti szempontból fontos épületeket mutatnak be, hanem kitérnek azokra az emberekre is, akik ezekben az ingatlanokban éltek, vagy éppen jártak ott. A mi otthonunk – a mi történeteink című kötetet szerda késő délután mutatták be az Almásy-kastélyban. Németh C
Gulyás Gergely a mai Kormányinfón az energiaválság kezeléséről, az ukrán olajblokád következményeiről, egy rejtélyes devizaszállítmány vizsgálatáról és egy kiszivárgott egészségügyi tanulmányról is nyilatkozott.
Az ellenzéki politikus szerint a tévéinterjút, amelyben a fenyegető mondatok elhangzottak, a "putyini propaganda kezdte el terjeszteni" úgy, hogy vélhetően szándékosan félrefordították, ezt vette át aztán a magyar kormánymédia. Posztjában több furcsaságot is említ az eset kapcsán.
Kénytelenek leszünk a BKV-buszokkal beállni a benzinkutakra tankolni, ha a kormány nem módosítja rosszul előkészített rendeletét – írja Budapest főpolgármestere a Facebook-oldalán, miután a BKV nem érvényesítheti a jelentősen olcsóbb, védett üzemanyagárakat.
A Barátság vezetéken leállt olajszállítás ügyében újabb lépéseket helyezett kilátásba Czepek Gábor, aki közölte, hogy az intézkedésekről Szlovákiával is egyeztettek. Az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára korábban háromnapos határidőt adott Ukrajnának a helyzet rendezésére, amely időközben lejárt. Jelenleg Czepek és csapata Ukrajnában
A 40-75 éves magyarok többsége családja gondozása miatt háttérbe szorítja saját testi-lelki egészségét. A korosztály tagjai hetente átlagosan 23,6 órát töltenek mások gondozásával, miközben csaknem minden harmadik érintett gyakran magányosnak érzi magát. Ez rávilágít arra is, hogy a támogató társas kapcsolatok, különösen a barátságok mennyire megha
Sokan nem tudják, de aki a nyugdíjkorhatár betöltése előtti öt évben válik munkanélkülivé, jelentős állami segítségre, úgynevezett nyugdíj előtti álláskeresési segélyre (nyes) jogosult. Farkas András nyugdíjszakértő szerint 2026-ban a minimálbér emelkedésével az újonnan megállapított ellátás összege eléri a havi 129 120 forintot. Mutatjuk a jogosul