Egy idős férfi életét vesztette egy pusztaszabolcsi családi ház pincéjében keletkezett tűz következtében – közölte Dóka Imre, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. A tragédiáról szombat délelőtt érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
A dokumentumból első ránézésre az rajzolódik ki, hogy a Tisza a Fidesz társadalmi támogatottságot élvező intézkedéseinek kibővítésére törekedne, de a jelenlegi kormánynál szociálisan érzékenyebb témákat és programpontokat is felvet.
A miniszterelnök a gázai rendezésre létrehozott Béketanács alakuló ülésén vesz részt az amerikai fővárosban. Az utat beárnyékolja az egymilliárd dolláros hozzájárulásról szóló vita, ami a kormány szerint önkéntes.
Magyar Péterék kormányprogramot hirdettek. Bódis Kriszta, a párt szakértője vázolta a "100% családprogram" részleteit, amely a GYES és GYET megduplázását is tartalmazza. A szociális szférában dolgozók 25 százalékos béremelésre számíthatnak.
A Manchester United sorozatban negyedik győzelmét aratta a Premier League-ben szombaton, miután legyőzte a londoni Tottenham Hotspur csapatát. Bruno Fernandes jubilált a meccsen, ami a gólpasszok és gólok számát illeti.
Kapitány István és Kármán András ismertették a Tisza Párt 240 oldalas gazdasági programját. A terv az euró bevezetését is tartalmazza, miközben alapjaiban átírja a jelenlegi gazdaságpolitikát.
A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt. A voksolásra mintegy 85 ezer állampolgár jogosult. Az elnöki posztért a kormánykoalíció jelöltje, Sinisa Karan, valamint az ellenzék által támogatott Branko Blanusa indul. A megismételt választásokat viták kísérik: ellenzéki á
A Tisza Párt szombaton bemutatta 240 oldalas kormányprogramját, amelyben a jogállam helyreállítását és a számonkérést ígérik, s erre tett ígéretet Magyar Péter is a program ismertetése előtt beszédében.
Orbánék a házasokra és a gazdagabbakra koncentráltak, a Tisza a szegényebbeknek és a gyermeküket egyedül nevelőknek tett ígéreteket. Visszaállítanák az oktatás, a tudomány és a kultúra autonómiáját. Az egészségügyi kiadásokat csaknem megdupláznák, és még a nyugdíjakon is emelnének, bár az a jóléti programból nem derül ki, hogy erre mi a fedezet.
A videóban látható, tavaly októberi felvételeken Czirok Mihály még a zene világnapján megrendezett koncerten lépett fel. Ez a program is kapcsolódott a zeneiskola hetvenötödik évfordulós ünnepségsorozatához, mely a tanév hátralévő részében, tehát 2026-ban is folytatódik. A következő időszak egyik kiemelkedő eseménye az egykori növendékek fellépése
A magyar választók kétharmada egyetért azzal, hogy a kormány fegyverpénzzel ismeri el a rendvédelmi és honvédelmi állomány munkáját; a kormánypártok szavazóinak 81 százaléka, a Tisza Párt szavazóinak csupán 49 százaléka támogatja a döntést – mondta a Nézőpont Intézet elemzője az intézet legfrissebb közvélemény-kutatását ismertetve az M1 aktuális cs
Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen.
Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának - mondta a Tisza Párt elnöke a Működő és emberséges Magyarország című programjának online tartott ismertetőjében szombaton.
A magyar választók kétharmada egyetért azzal, hogy a kormány fegyverpénzzel ismeri el a rendvédelmi és honvédelmi állomány munkáját; a kormánypártok szavazóinak 81 százaléka, a Tisza Párt szavazóinak csupán 49 százaléka támogatja a döntést – mondta a Nézőpont Intézet elemzője az intézet legfrissebb közvélemény-kutatását ismertetve az M1 aktuális cs
Magyar Péter egészségügyi miniszter-jelöltje, dr. Hegedűs Zsolt áll a tervek mögött. Céljuk, hogy 2030-ra a GDP 7 százalékát költsék az ágazatra, és végleg felszámolják a kórházi adósságokat.
Rákay Philip elmondta, miután Orbán Viktor bejelentette, hogy megtartja 27. évértékelőjét, Magyar Péter sietve közölte, hogy egy nappal később ő is évértékelőt fog tartani.
Sulyok Tamás köztársasági elnök is részt vett a XXV. Téli Olimpiai Játékok megnyitóján pénteken Milánóban – tájékoztatta a Sándor-palota szombaton az MTI-t. Az államfő a Facebook-oldalán jelentkezett be Milánó emblematikus stadionjából, a San Siróból, a látványos, "olaszosan stílusos" megnyitóról. Végül az ókori olimpiák hazájából érkezett láng is
Stadionépítések helyett tömegsport, MCC helyett szabad egyetemek, családi adókedvezmény mellé megemelt alanyi jogon járó gyerektámogatás. Összefoglalónk a Tisza Párt szombaton bemutatott programjáról, amiben a korrupció teljes felszámolását, a gyermekvédelemben a múlt bűneinek feltárását ígérték. Hogy miből lesz erre pénz? A Tisza gazdasági fellend
A kormánypárt hónapok óta azt kommunikálja, hogy a TISZA Párt eltörölné a rezsicsökkentést, elvenné a 13. havi nyugdíjat, és leválna az orosz gázról. Most kiderültek a valódi tervek.
A párt visszaépítené a független környezetvédelmi hatósági rendszert és önálló tárcát hozna létre a területnek. Céljuk, hogy Magyarországot újra vízmegtartó országgá tegyék, és növeljék a talajvízszintet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A párt a gazdatársadalom elöregedését a birtokátadási támogatások erősítésével orvosolná. Emellett visszaállítanák a szakhatóságok függetlenségét és csökkentenék a gazdák adminisztratív terheit.
Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen szavaz, aki a Fideszre szavaz, a saját jövője mellett szavaz – mondta Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen. A kormányfő úgy fogalmazott: a fiatalok a mi gyerekeink, unokáink, és a fiatalokban nyugodtan bízhatunk, az alma nem szokott messze esni a
Új pályára áll az űrverseny, Magyarországon a fedélzeten címmel készített elemzést az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. A részletekről Németh Viktóriát, az Oeconomus senior kutatóját, makroökonómiai elemzőjét és külpolitikai szakértőjét kérdeztük.
A béke, a stabilitás és a biztonság mellett álltak ki a felszólalók a Digitális Polgári Körök (DPK) háborúellenes gyűlésén szombaton a szombathelyi Haladás Sportkomplexumban. Rákay Philip producer, DPK-nagykövet a legutóbbi gyűlés óta eltelt időszakról felelevenítette, hogy Donald Trump amerikai elnök a közösségi oldalán méltatta Orbán Viktor mag
Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját.
A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton.
A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát.
A Párbeszéd – Zöldek nem vesz részt a 2026-os országgyűlési választáson – közölte a párt szombaton közleményben az MTI-vel. Azt írták, hogy Magyarország 2010 óta regnáló vezetése nem a nemzetet és állampolgárait szolgálja, hanem saját uralkodói osztályának a kiépítését és működtetését tekinti legfontosabb feladatának. A rendszerváltás kínálta leh
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.