Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel – jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn. XIV. Leó pápa pénteken nyitja meg hivatalosan a Borgo Laudato si nevű mezőgazdasági területet,
Közeleg egy négynapos hosszú hétvége, amely remek alkalmat kínál a kikapcsolódásra és a feltöltődésre. Az év hátralévő részében több hosszú hétvége is lesz, jövőre pedig hasonlóan kedvező lesz a helyzet.
A polgármester felteszi a kezét, mondván, megérti a különböző álláspontokat, jogilag pedig csak a kormányhivatal tud fellépni a hangágyúzókkal szemben.
A Tisza-adó a pedagógus béreket is visszavetné. A kezdő pedagógusok 10 ezrektől esnének el havonta, míg a kutató tanárok esetében ez 100 ezreket jelentene – erről Szűcs Gábor, az Alapjogokért Központ elemzője beszélt szerdán a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában, hozzáfűzve, hogy most azok csökkentenék a tanárok fizetését, akik a pedagógus tüntetés
Taraczky Dániel legutóbb egymilliárd forint osztalék vett ki a cégéből. A kastélyon kívül dolgozott a Városliget Zrt-nek és részt vett a Citadella rekonstrukciójában is.
Az augusztusi busztüzeket követő szúrópróbaszerű járműellenőrzés lesújtó eredménye után Budapest Főváros Kormányhivatala múlt héten átfogó műszaki vizsgálatot rendelt el minden fővárosban közlekedő BKV-buszra kiterjedően, mert az utasok biztonsága nem lehet szerencse kérdése – közölte a kormányhivatal szerdán az MTI-vel. A vizsgálat eredményes szer
en csak biztonságos busz közlekedhet – hangsúlyozta Budapest Főváros Kormányhivatala, miután átfogó műszaki vizsgálatot rendeltek el. A BKV-buszoknál súlyos hiányosságokat találtak, csak kevesebb mint 30 százalékuk bizonyult kifogástalan állapotúnak. A buszok ellenőrzése folytatódik.
"Álkutatók", "házi kutatók", "milliós nagyságrendben hazudnak". Dobrev Klára szerint ehelyett arról kéne végre beszélni, ki mit ajánl ennek az országnak.
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben szerdán jelentette ki: "A Tisza-adó szálai Brüsszelbe vezetnek, ugyanis Brüsszelben nagyobb adóterhet raknának a családok nyakába, miközben csökkentenék a bankok adóját". Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva nagy botránynak nevezte, hogy kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei: a 15
A veszprémi Szent Mihály-bazilikában helyezik el Bódi Mária Magdolna csontereklyéit. A bazilikában az első szent család tagjainak ereklyéin túl négy ókeresztény vértanú ereklyéjét is őrzik.
Hárommillió forintot ajánlott fel a kormány a Hungary Helps programon keresztül az Ökumenikus Segélyszervezetnek az afganisztáni földrengés túlélőinek megsegítésére.
Magyar Péter egy videóüzenetben beszélt arról, hogy szerinte a hatalom retteg, ezért vádolják őket olyan dolgokkal, amiket a kormánypárt tett az elmúlt 15 évben.
A megszokott héber, görög, török és japán eredetűek mellett a fantázianevek és a hősök elnevezései is hódítanak, de a „Jézus” és az „Orbánviktor” továbbra sem engedélyezett Magyarországon. A magyar utónévjegyzék 2025-ben is bővült, de a szigorú szabályok sok kérelmet visszadobtak. Mutatjuk.
A Flórián tér felújítása során a szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat újakra, korszerűbbekre cseréljék alatta. A ritkán látható emelőmunka és sarucsere várhatóan egy hétig tart.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere élesen bírálta a kormányt, amiért települése nem kapott egyetlen forintnyi támogatást sem a Versenyképes Járások programból.
Közel 6 milliárd forintból épül meg a Váci Szakképzési Centrum Központi Tanműhelye, amely a legmodernebb technológiákkal felszerelve 5300 diák számára biztosítja különböző szakmák elsajátítását – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szerdán Vácon. Rétvári Bence a tanműhely alapkőletételi ünnepségén elmondta, hogy a tervek szerin
Szinte üresen mennek tovább a Dunaújváros felől érkező zónázó vonatok Kelenföldről, mióta a MÁV úgy döntött, a jövőben nem állnak meg a Déli-pályaudvaron, hanem Kőbánya-Kispest lesz a végállomás. Csakhogy az utasok zöme évtizedek óta a Délibe jár, vagy onnan éri el kényelmesen a munkahelyét, iskoláját, orvosát, és esze ágában sincs a Kökiig vonatoz
Múlt héten minden fővárosban közlekedő BKV-buszra kiterjedő műszaki vizsgálatot rendelt el a fővárosi kormányhivatal (BFKH), miután a szúrópróbaszerű járműellenőrzés lesújtó eredménnyel zárult.
Terroristaként kezelték és letartóztatták a Heathrow repülőtéren Graham Linehan ír kabaré-szerzőt amikor leszállt egy Arizónából érkező repülőgépből – adta hírül a DailyMail. Öt rendőr egy zárható szobába kísérte és közölték vele, hogy három transzellenes bejegyzése miatt fogták el. A londoni rendőrség is megerősítette, hogy az írót "erőszakra való
Karácsony Gergely korábban arról írt, hogy az autóbuszok életkorából adódó gondok már évtizedes problémák, amikhez a járművek cseréjére lenne szükség. Ahhoz viszont kormányzati hozzájárulás kell.
Aki a közutat versenyzésre használja, az a többi közlekedő életére tör – hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter a KRESZ készülő átalakítása kapcsán. A KRESZ mellett a teljes közlekedési szabályrendszert is felülvizsgáljuk, így a jogosítványhoz jutás feltételeit is – írta.
A juhtartás a legfenntarthatóbb állattenyésztési ágazatok közé tartozik, a szektor stabilitását a jelentős mértékű export biztosítja, ugyanis a magyar juh- és bárányhús egyre ismertebb és keresettebb a nemzetközi piacon – jelentette ki Tarpataki Tamás a "Juh- és bárányhús fogyasztást népszerűsítő spanyol-magyar multiprogram" nyitórendezvényén, Buda
Gímszarvas öklelte fel a mezőfalvai önkormányzat képviselőjét fényes nappal a község egyik utcáján. Pethes Bálint kórházban között ki, miután az állat agancsa átszúrta a bicepszét. Összevarrták, tetőtől talpig alaposan megvizsgálták, de ezt a sebesülést leszámítva csak kisebb sérülései és zúzódásai lettek, s már csak egy tetanusz oltásra vár. A sza
Szeptember elsejével elindultak a főpálya bővítési munkálatai az M1-es autópályán - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közös közleményben az MTI-vel.
Habár a szabályozás lehetővé teszi, egyetlen kivételtől eltekintve egyik boltban sem tudnak a vásárlók készpénzt felvenni, és az ingyenes qvik fizetés is igen ritka madár.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ahhoz, hogy a magyar utakon végre bekövetkezzen egy szemléletbeli rendszerváltás, első lépésként jó lenne belátni: a közlekedési szabályok átlépésével senki sem csak a saját életét veszélyezteti – írta az építési és közlekedési miniszter szerdán a Facebook-oldalán. Lázár János a bejegyzésben úgy fogalmazott: aki a közutat versenyzésre használja,
A kalapácsvető Halász Bence számára óriási önbizalmat ad a jövő hét szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokság előtt, hogy idén már többször is sikerült 81 méternél nagyobbat dobnia.
Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint a világbajnoki selejtezők során "tényleg mindenkire szükség van, az egész országra", ezért azt kéri a szurkolóktól, hogy bízzanak a játékosokban.