A Tisza Párt hatalomra kerülése esetén adót emelne és ezzel pénzt venne el a katonáktól, de nem fogjuk hagyni, hogy tönkretegyék a katonákat és a családjaikat - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában.
Meghalt egy kéthónapos csecsemő Budapest VI. kerületében, a rendőrök őrizetbe vették a gyermek apját – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Míg egyes országokban parlamenti képviselettel és erős kisebbségi jogokkal rendelkeznek a magyar kisebbségek, máshol félelem, jogszűkítés és asszimiláció fenyeget. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Indexnek nyilatkozott. Nacsa Lőrinc a portálnak kiemelte: különösen nehéz helyzetben van a háborús helyzetben élő kárpátaljai magyarság, ráadás
"A fene sem akar vaddisznókat ölni, de muszáj" – mondta Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere a Klubrádióban, amikor a Hegyvidéken egyre többször megjelenő állatokról kérdezte a műsorvezető, Bolgár György. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a Megbeszéljük című műsorban úgy vélekedett: nincs más megoldás, muszáj valamennyire ritkítani az áll
Tíz európai országból érkeztek szakemberek Veszprémbe, hogy közösen nézzenek szembe a környezetvédelem legégetőbb kérdéseivel és együtt találják meg a legjobb megoldásokat egy fenntarthatóbb városi élet kialakítására.
Idén október elsejétől Hidvégi Péter tölti be az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatói posztját, jelentette be a vállalat. Azután nevezték ki Hidvégit, hogy Pintér Szabolcs távozott a cég éléről.
Hét évvel a magyar politikában ezen a téren úttörőnek számító Gyurcsány Ferenc után lépte meg Orbán Viktor, hogy saját csevegőrobotot alkalmazzon. Keddi bejelentése után bárki kapcsolatba léphet a miniszterelnök chatbotjával, és fogadhatja az algoritmus által generált üzeneteit és válaszolhat is rájuk. Talán ebből is látszik, hogy ez az eszköz 2025
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán a Harcosok órája című online műsorban – amelyben Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet vezetőjét is kérdezték – jelentette ki: "Szándékosan sumákol és titkolózik a Tisza nevű lufipárt az emberek számára fontos kérdésekben, amely adóemelési tervei miatt is lejtmenetben van és balhékra készül". Kocsis Má
A világ egyik legismertebb és legrégebbi állatvédelmi szervezete európai terjeszkedésének kezdetén Magyarországot választotta az egyik első partnerének, elismerve a hazai állatvédelem elmúlt években elért eredményeit.
Magyarország és Kína jelenleg a kétoldalú együttműködés rekordidőszakát éli, és a felek készen állnak ennek folytatására és a kapcsolatok további mélyítésére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
"A tárgyalásokon diktált jegyzőkönyvek leírási feladatait saját erőforrással előreláthatóan az év végéig csak jelentős csúszással vagy egyáltalán nem tudjuk megoldani" – írta a HVG-hez eljutott levélben Tatár-Kis Péter.
Az érintett családok 2024 óta várják, hogy valahogy eldőljön a sorsuk, a józsefvárosi polgármester szerint egy felelős kormány szerinte nem viselkedhet így.
Az intézmény szerint továbbra is befogadó a közeg, a tantestület erre törekszik. Takács a Klubrádióban politikai támadásról beszélt, a "településvédelmi" törvényt nem alkalmaznák.
A közösségi médiában kért segítséget egy kárpátaljai magyar férfi, akinek a rokonát az utcán ukrajnai kényszersorozók vitték magukkal – írta meg a Borsonline.hu szerdán. A portál cikke szerint az eset Makkosjánosiban, egy kis faluban történt, néhány kilométerre Beregszásztól. Azt írták: a férfinak írásos felmentése volt, ugyanis beteg, magatehetetl
A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda módosítaná a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény két pontját is, továbbá bevezetnének egy új jogintézményt.
Szeptember elején 73 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízszintje, vagyis egy hónap alatt további nyolc centimétert veszített a tó a vízmennyiségéből. De vajon veszélyeztetheti-e ez az apadás a magyarok strandolási, fürdőzési kilátásait?
A Barátság kőolajvezeték működésének ellehetetlenítése nem csak Magyarország és Szlovákia számára lehet kellemetlen – írja a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének elemzése. Toldi Ottó, az intézet vezető kutatója beszélt erről az InfoRádióban.
Óriási port kavart a hír, hogy Oroszlány polgármestere, Takács Károly a helyi iskola évnyitóján azt hangoztatta az elsősöknek tartott beszédében, "jó, hogy nincs köztük Mohamed". A polgármester megerősítette a kijelentését, de nem tartja problémásnak. Az érintett intézmény igazgatója szerdán az iskola Facebook-oldalán reagált.
A külgazdasági és külügyminiszter a pekingi katonai parádé után tárgyalt a magyar–kínai gazdasági együttműködésről, a Facebook-oldalán megosztott fotókon a fideszes képviselő is feltűnt.
A Budapesti Közművek első körben hat kiemelt forgalmú fővárosi csomópontban indítja el a térgondnoki szolgálatot heteken belül – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.
A XXIX. Országos Főépítészi Konferencia szakmai napjának végén tartották a rendező város, Csenger polgármesterének ünnepi fogadását, ahol megrendezték a már hagyományos díjátadót. A laudációk felolvasása nem a díjazott nevével kezdődött, hanem előbb elmondták a tevékenységét, életpályáját. 2001-ben Gyula volt a helyszíne az Országos Főépítészi Ko
Időjárás: A szerdai néhol zivataros idő után csütörtökön nyugodt napra számíthatunk Magyarországon, hogy azután pénteken újabb adag vihart kapjunk a nyakunkba. Mutatjuk részletesen a friss előrejelzést!
A menekültügyi kormánybiztos szerdán Sátoraljaújhelyen, az ukrán diákok számára szervezett Rákóczi táborban köszöntötte a részt vevő gyermekeket, ahol kijelentette: "Magyarország immár három éve segíti az ukrán gyerekek táborozását, mert fontos, hogy a nehézségek idején is legyen idejük játszani, sportolni és nevetni". Pál Norbert kiemelte, Magyaro
Egy hónapja fut a Fidesz kommunikációs csodafegyverének szánt műsor, de az adatok azt mutatják, hogy a valós érdeklődés mára még a tragikusan rossz induláshoz képest is nagyot zuhant. Néhány millió forintnyi hirdetés persze sok mindent eltakar – még pár hétig.
A leggazdagabb magyart és a miniszterelnököt egy ismerősük vette észre. Mikor rákérdezett, hogy érkezett a szigetre Mészáros, akkor nem kapott rá választ. A repülőgép később Botswanába repült tovább.
A TISZA vezetője diadalmasan jelentette be: minden olyan sajtóorgánum ellen pert indítanak, amely – saját értelmezésük szerint (hát ezt imádom!) – hazug állításokkal próbálja lejáratni őket. Az Index máris célkeresztbe került, de a valódi fordulat még csak ezután következik.
Lábteniszmeccsre hívta az ismert kormánykritikus aktivista a miniszterelnök politikai igazgatóját. Orbán korábban köszöntötte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen továbbtanuló Pankotait.
Nem túlzás azt állítani, hogy a hazai könnyűzenében Oláh Gergő nem csupán énekesként, hanem dalszerzőként, családapaként és példaképként is kiemelkedik. A 2012-es X-Faktor győzelme óta folyamatosan jelen van a zenei életben, és mindig törekszik olyan dalokat, üzeneteket közvetíteni, amelyek túlmutatnak az érzéki, felületes szórakoztatáson. A dalai