A Tisza elnöke a székesfehérvári rendezvényük után tartott sajtótájékoztatót, ahol az uniós források hazahozatala mellett Orbán tusványosi beszédéről és az ott meghirdetett digitális honfoglalásról is beszélt.
A magyar kormányfő hagyományosan Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati napján mondta el nagy érdeklődést kiváltó beszédét, hatalmas tömeg előtt.- írja a Magyar Nemzet. A szerb sajtó a magyar miniszterelnök kritikáját emelte ki A szerb Politika arról írt, hogy Orbán szerint "Európa már háborúban áll", és Magyarországnak fel kell ké
Az elemző szerint Orbán nem érti igazán a digitális világ működését. Magyar azt az üzenetet közvetítette, hogy Magyarország válaszút előtt áll. Az ajánlata egyik fontos eleme "a kompország és a Kállay-kettős helyett a Nyugat-barátság".
Orbán Viktor szerint jó, hogy a politika és a fesztiválozás megfér egy helyen, de akkor mi a helyzet a mocskos fideszezéssel? Hankó Balázst erről, valamint a magyar színházaktól megvont támogatásokról kérdeztük.
A címvédő és kétszeres világbajnok Toprak Razgatlioglu nyerte a gyorsaságimotoros Superbike-vb szombat délután rendezett első futamát a Superbike kategóriában a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán.
Szoboszlai Dominik gólt lőtt, az angol bajnoki címvédő Liverpool FC labdarúgócsapata ennek ellenére 4-2-re kikapott az AC Milantól szombaton, felkészülési mérkőzésen.
Magyarország területére 2025. július 25-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 8048 fő lépett be. A beléptetettek közül a rendőrség 32 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük sz
A Magyar Kézilabda Szövetség nyilvánossá tette a másodosztályú bajnokság menetrendjét. Éles József klubja, a Veszprémi KKFT Miskolcon kezdi a pontvadászatot.
Lovakkal és lámákkal vonultak csütörtökön a törökbálinti városházához a helyi lovarda bérlői, hogy így tiltakozzanak az önkormányzat döntése ellen. Az állatok végül az épületbe is bejutottak, majd rövid időre a képviselő-testület ülésén is megjelentek. A demonstrálók úgy látják, hogy a helyi városvezetés olyan területről szorítanák ki őket, amelyet
Már az előregisztráció során teljesen beteltek a helyek a 25-én, Kapolcson tartott ingyenes mammográfiás emlőszűrésre. A Novartis Hungária Zrt. szervezésében megvalósult edukációs és szűrőprogramon közel 70 környékbéli és fesztiválozó nő vett részt, és élt azzal a lehetőséggel, hogy megtegyen egy fontos lépést az egészségéért.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Letörött a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják át másik vonatra, a fővonalon hosszabb menetidőre kell számítaniuk az utasoknak – közölte szombaton a Mávinform.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, akkor Európa saját sírját fogja megásni – hangoztatta a Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) záróna
Dinamikus fejlődést hozott az új egyetemi struktúra, dinamikusabbak, erősebbek lettek a magyar egyetemek, csökkent a hallgatói lemorzsolódás – jelentette ki a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szombaton Tusnádfürdőn. – írja a Kdnp oldala. A magyar felsőoktatás jövőjéről rendezett pódiumbeszélgetésen Va
A hagyományokhoz híven péntek este látványos felvonulással kezdődött a XIII. Gyulai Végvári Napok. Ekkor közel 300 hagyományőrző vonult végig a városban. Díszsortűzet lőttek a felvonulók a várvédő hősök emlékére két helyszínen, a Kossuth téren és a vízügyi igazgatóság előtt. A háromnapos rendezvény második napja a gyulai vár környezetére összpont
A negyedik helyen végzett a magyar leány röplabda- és a fiú kézilabda-válogatott az Észak-Macedóniában és Horvátországban rendezett Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) utolsó, szombati versenynapján.
A huszadik alkalommal megrendezett sümegi Jakab Napok rendezvénye az élet teljességének ünnepe – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője szombaton a Veszprém vármegyei városban. – olvasható a Kdnp oldalán. Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a Jakab Napokat a nyár közepén tartják
Szerte Görögországban számos erdőtűz pusztított szombaton a folytatódó hőség és az erős szél miatt, több településről evakuálni kellett a lakosokat – jelentették hírügynökségek hatósági közlések alapján. Az országban ezen a nyáron ez már a harmadik hőhullám, hat napja tart, és a hőmérséklet időnkét eléri a 46 Celsius-fokot is. Az egyik legsúlyosa
Miközben Orbán Viktor a Tusványoson elmondta éves beszédét, Magyar Péter Székesfehérváron tartott Tisza-gyűlést. A párt szimpatizánsaival arról beszéltünk, hogy miért lehet olyan alacsony a fiatalok körében a Fidesz támogatottsága, miközben a kormánypárt arról beszél, hogy senki sem tett még annyit a fiatalokért, mint ők.
Szombaton a kora esti órákban közölte a Mávinform, hogy a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője Szárligetet elhagyva letörött. A technikai meghibásodás fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben, ugyanis a győri fővonalon akár 25-40 percet is késhetnek a vonatok. Az utasokat a katasztrófavédelem emberei segítik, hogy áts
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton tartotta meg hagyományos tusványosi beszédét, amelyben több aktuális témát érintett – a 2026-os választásoktól kezdve a világháborús kockázatokon át a Digitális Polgári Körök megalapításáig. A beszédet – ahogy az lenni szokott – nem hagyta szó nélkül az ellenzék sem. Több párt és politikus is reagált a miniszte
Alig egy hét leforgása alatt öt debreceni üzletbe törtek be ismeretlenek július közepén. Volt köztük zöldséges, lángosozó, vegyesbolt és egy gíroszos is. Az elkövetők minden esetben a váltópénzt vitték magukkal, de jelentős kárt okoztak a nyílászárókban is, hogy bejussanak. A városban hamar híre ment a randalírozó párosnak, akiket tini Bonnie és Cl