Időjárás: A keddi nyár után szerdán megint lecsap ránk a hidegfront a friss előrejelzés szerint. Térképeken mutatjuk, mi vár ránk a hét második és harmadik napján.
Ha elvisz a rendőrség a gyülekezési törvény megsértésére hivatkozva, mit mondjon majd a párom a három gyermekünknek? – kérdezte a Budapest Pride elnöke a minisztert, aki egyik első reakciójával a neonácikhoz hasonlította a melegeket.
Csodálatos pillanatoknak lehettünk szemtanúi: Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski óriási mosollyal, integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.
A humorista ezen a héten többek között a Tisza Párt hétvégi kongresszusáról, Orbán Viktor fapados repüléséről, Nagy Márton gazdasági sikertelenségéről és Orbán Ráhel Amerikába költözéséről készítette videóját.
Sulyok Tamás kedden döntött: négy új bírót nevezett ki, miközben többeket megfosztott magyar állampolgárságuktól. A visszavonás oka: valótlan adatokkal trükköztek.
A Kontroll szerint a Híradó.hu szerkesztőségi értekezletein készültek azok a felvételek, amelyek alapján a lap már több cikket is közölt. Ezek arra utalnak, hogy az ott dolgozó vezetők sem hisznek a propaganda erejében. Érdemben eddig nem cáfolták a felvételek eredetiségét.
Hétfőn elstartolt az idei Csillagpont fesztivál a mesés balatonparti településen, Zánkán. A népszerű keresztény fesztivált évről-évre nagy érdeklődés övezi, elsősorban a célközönség, azaz a fiatal generáció részéről. A nagyszabású esemény ezúttal is a Magyarországi Református Egyház szervezésében valósul meg és már több, mint húszéves múltra tekint
Minden év újítás, mert mindig az aktuális, legfontosabb, legizgalmasabb témák képviselőit színpadokra – mondta az InfoRádióban Papp Gergely főszervező a fesztiválról, amelyet július 31 és augusztus 2. között rendeznek meg Esztergomban.
A 1944-es normandiai partraszállás a második világháború egyik döntő eseménye volt, az azonban nem köztudott, hogy ennek milyen magyar vonatkozásai voltak. Németh Péter fotóriporter több alkalommal felkereste a szövetségesek sikerét hozó összecsapások helyszíneit, az ott látottakat pedig egy albumban foglalta össze. Erről a kötetről és a D-napként
Ezekben a hónapokban a rendszeres véradók többsége éppen nyaral, vagy otthon pihen. A Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezete sokszor munkahelyeken jelenik meg, így ezeken a helyeken kevesebbszer tudnak ilyenkor lehetőséget biztosítani a véradásra. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat nyári kampányt indított. Az “Amíg t
A korábbi pártelnök szerint pénzzel és ajánlásgyűjtési segítséggel próbálták meggyőzni őket. A Momentum döntése végül az volt, hogy nem vesznek részt a választáson.
Az amerikai elnök kijelentette a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem tudott egyezségre jutni az orosz államfővel az ukrajnai tűzszünetről. A kedden ismertetett húszperces telefonos interjúban Trump elmondta: hivatalba lépése óta eddig négyszer gondolta úg
Megérkezett az utolsó két Airbus H225M típusú helikopter és ezzel teljessé vált a Magyar Honvédség közepes kategóriájú, többfeladatú helikopterflottája. Ez már nem a jövő ígérete, ez a jelen valósága – közölte a honvédelmi miniszter Szolnokon, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár területén.
A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében 3 éves bérmegállapodás jött létre, amelynek értelmében a minimálbér 2027-re 40 százalékkal fog emelkedni. A kormány a bérmegállapodás biztosítása érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Nekik csúsztatva kell majd fizetniük a megnövekedet
Július 14-én elkezdődött a 17. Hetedhét Játékváros a lila iskolában. Az idei téma a dzsungel, így e tematika köré épül a tábor, 40 állomás várja a fiatalokat. Betekintést lehetett nyerni többek között a rádiózás, valamint a televíziós szakma rejtelmeibe. Az első nap minden gyermek megkapta az igazolványát, melybe a játékváros 10 napja alatt a …
A 80 év felettiek külön igénylés nélkül megkapják a Gondosórát, Budapesten is megkezdik mintegy 45 ezer készülékek kézbesítését – jelentette be a Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Juhász Roland kedden Budapesten sajtótájékoztatón. György István, a Közigazgatási é
Irány a föld! A Kossuth Rádió élőben közvetítette Kapu Tibor második magyar kutatóűrhajós visszatérését a földre. A műsorban megszólalt Cserényi Gyula, aki a földről segítette az űrhajós munkáját, és ahogy mondta, együtt lélegzett vele az elmúlt 18 napban, valamint az asztronauta keresztanyja is, aki meghatottan figyelte a család többi tagjával a k
Tompos Márton, a Momentum Mozgalom jelenlegi elnöke kedden bejelentette, hogy lemond pártelnöki pozíciójáról. Döntéséről a politikus a közösségi oldalán számolt be, indoklásában pedig személyes és politikai okokat egyaránt megnevezett.
2024-ben a kormánytagok közül Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kereste a legtöbbet 1,54 milliárd forintos bevallott jövedelmével, őt Rogán Antal követte 520,5 millióval, míg a harmadik helyen Lázár János végzett 394 milliós összjövedelemmel. Orbán Viktor 74,4 millió forintot keresett, Nagy Márton gazdasági miniszter 69,6 milliót, Sz
Felmondási hullám nyár után: mit jelez, és hogyan előzhető meg? Ahogy véget érnek a nyári szabadságolások, sok cégnél megindul a felmondások hulláma – ez a tendencia évről évre visszatér. A jelenség nem véletlen: a nyaralás alatt sok munkavállaló elgondolkodik a jövőjén, és nem ritkán úgy dönt, hogy nem tér vissza a régi munkahelyére. Egy nemzetköz
Az Európa Tanács emberi jogi biztosának legfrissebb jelentése tanúsítja, hogy tény, hogy Ukrajna utcáin brutális embervadászat zajlik sorozás címén, az európai politikusok közönye ennek tükrében különösen sokkoló – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. A tárcavezető az európai unió
Több szinten, operatív, vezetői és politikusi szinten is megkeresték a Momentumot a Fideszből, hogy rábírják az ellenzéki pártot az indulásra az országgyűlési választásokon - mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke.A megkeresésesek - melyekre a párt nemet mondott - Fekete-Győr szerint több hullá
Július 19-én Karcagon választják ki a Magyarok Világszépe szépségverseny királynőjét. Az esemény különlegessége, hogy a 14 döntős között van a gyulai Kiss Lili is. Tavaly jelentkezett már egy online versenyre, ahol ő képviselte a dél-alföldi régiót. A döntőbe végül nem jutott be, de számára már az is nagy élmény volt, hogy idáig eljutott. Egy …
Lemondott Tompos Márton, a Momentum elnöke, aki közösségi oldalán jelentette be döntését és azt, hogy Rózsa Andrást, Zugló polgármesterét kérte fel a politikai közösség új elnökének. Tompos Márton az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint úgy fogalmazott, büszke arra, hogy a közösség, amit nemcsak politikai otthonának tekint, de baráti közegé
Többen látnák szívesebben Orbán Viktort a kormányfői pozícióban a következő négy évben is, mint Magyar Pétert – derült ki a Századvég júliusi közvélemény-kutatásából. A Republikon viszont Tisza-előnyt mért a pártok versenyében.
A miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában jelentette ki: "Ideje, hogy Brüsszel ne csak az ukrán hatalom, hanem az ukrán emberek és a kárpátaljai magyarok mellett is kiálljon". Közölte, hogy a magyar kormány kedden kezdeményezte Brüsszelben, hogy az Európai Unió emberi jogi szankciós listájára azonnali hatállyal vegyék fel azokat az ukrán v
A jogegységi határozat kizárólag azokra az ügyekre vonatkozik, ahol nem volt megfelelő tájékoztatás az árfolyamkockázatról. Az adósoknak kell bizonyítaniuk, hogy nem kaptak elég információt.
A magyar kutatóűrhajós kedd délelőtt landolt a SpaceX Dragon kapszulával. Orvosi vizsgálatok és tudományos kiértékelések várnak rá, mielőtt hazatérne Magyarországra.
Kr. e. előtt 1550-1450 körül egy olyan változásokkal teli időszak ment végbe régiónkban, ami teljes kultúraváltást, a halomsíros kultúra megjelenését jelentette. Lehűlés következett be, csapadékosabbá vált az időjárás. A termelt és nagyon gyakran fogyasztott növények között megjelent a köles, amelyet korábban nem, vagy csak jóval ritkábban ettek az