Megúszta a kilakoltatást egy négygenerációs pécsi család, de nem lehet teljes az örömük, mert a követeléskezelő a végrehajtás folytatását kérte a bíróságtól. A család kálváriájáról írtunk már, de az ügyhöz hozzátartozik az is, hogy a követeléskezelő és az árverési vevő, egy kft. vezetői között bizonyítható személyi átfedések vannak.
Sokan még nem hallottak arról az állami támogatási lehetőségről, amely mozgásukban korlátozott nyugdíjasokat segít otthonuk biztonságosabbá tételében. Az akadálymentesítési támogatás keretében akár 300 000 forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető számukra.
A pártvezető közölte: "Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni".
A HUN‑REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma vasárnapi közlése szerint a szombat este mért, 3,6 magnitúdójú földrengést követően az éjszaka folyamán több kisebb utórengés is keletkezett Csongrád térségében.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke kiemelte, hogy a magyar tenger mindhárom medencéjében, összesen 9 hajóval és strandonként akár több kollégával figyelnek rá, hogy mindenkinek biztonságosan teljen a balatoni nyaralása.
Csorna és Szombathely között munkálatok zajlanak, így a pótlóbuszokat nem hirtelen kellett bevetni, mégis jóval kevesebb hely volt rajtuk, mint amennyi utas.
Magyarországra nem jellemzőek a főként dél-európai országokban előforduló hatalmas kiterjedésű erdőtüzek, a hazai erdőkben inkább felszíni tüzek vannak – mondta az InfoRádióban Mukics Dániel tűzoltó alezredes. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arra kér mindekit, hogy ne gyújtson tüzet a szabadban, amíg meleg, száraz idő van.
Alvásproblémákhoz, elhízáshoz, szívbetegségekhez és koncentrációs nehézségekhez is vezethet, ha a gyerekek túl sok időt töltenek a telefon vagy a számítógép előtt - hangsúlyozták a Republikon Intézet: Gyerekek a digitális világban című kerekasztalbeszélgetésén. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a tiltás nem ideális, a digitális eszközök helyett a
A koronavírusról manapság egy szót sem hallani – mintha nem is létezett volna a világjárvány –, sőt, a betegség elleni védőoltások fontosságát sem hangoztatja szinte senki. Családorvos szakorvos, spirituális központú holisztikus gyógyító, rovástudó, abban mágusi táltos – így hivatkozik magára dr. Pekár-Szilágyi Csaba, aki régóta megosztja és publik
Kétségbeesetten küzd a kisfia szeme világáért egy elszánt édesanya, aki minden követ megmozgat azért, hogy a nyolcéves Dominik nehogy elveszítse a látását. A gyermek 2016-ban jött a világra súlyos szaruhártya-rendellenességgel és zöld hályoggal, amit kisbaba korában meg is műtöttek, ám a beavatkozás nemhogy nem hozta meg a várt eredményt, hanem tov
Új lakásfelújítási programon dolgoznak, amelyet szeptemberig szeretnének véglegesíteni - jelentette be Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű zárt közösségi platformján.
Egyre több országban használják a korszerű részecskeszámlálókat a dízelautók környezetvédelmi vizsgálatánál – Magyarországon azonban még mindig a régi, pontatlan módszert alkalmazzák.
Nem fér kétség hozzá, hogy az éghajlatunk - és vele a Balaton - példa nélküli változásokon megy keresztül. Már rég nem éghajlatváltozásról beszélünk, ennél sokkal keményebb a helyzet - én inkább úgy mondanám: klíma-K.O - nyilatkozta a Hellovidéknek Dr. Tóth Viktor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Bár nem szeret
"Nagyobb a valószínűsége annak, hogy jövő áprilisban a Fidesz szűk többséggel megnyeri a választást" - írta Török Gábor. Ahhoz, hogy ez ne "pillanatkép" legyen Orbán Viktorék számára, kérdés, fenn tudják-e tartani a tematizációs előnyt ‘26 tavaszáig, a 0,8 százalékos növekedési prognózis javul-e ‘25 utolsó negyedévében - és uralni tudják-e a hangul
"Nagyobb a valószínűsége annak, hogy jövő áprilisban a Fidesz szűk többséggel megnyeri a választást" - írta Török Gábor. Ahhoz, hogy ez ne "pillanatkép" legyen Orbán Viktorék számára, kérdés, fenn tudják-e tartani a tematizációs előnyt ‘26 tavaszáig, a 0,8 százalékos növekedési prognózis javul-e ‘25 utolsó negyedévében - és uralni tudják-e a hangul
"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t" - írta ki a Facebook oldalára a Tisza elnöke. Konkrétumot, neveket nem említett.
Újra Szkibáné Teliska Évát (független) választották meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírcsászári polgármesterének a vasárnapi időközi választáson.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A DK azokat a választókat szólítaná meg, akik nem akarnak jobboldali pártra szavazni. Dobrev szerint ezért a kormányváltás egyik garanciáját jelentik a pártjára leadott szavazatok.
"A Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer" - jegyezte meg a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.
A vasárnapi délután nem várt meglepetést hozott a vonattal utazóknak: a késő Fenyves expresszvonat helyett egy faros busz állt be vonatpótlónak – írja a posztjában Vitézy Dávid. A MÁV szerint csak Retro Hétvége volt.
Jobban állunk a szlovák–magyar viszonyt tekintve, mint tizenöt éve, de időről időre visszatérnek a rossz reflexek. Forró Krisztiánt, Peter Pellegrini nemzetiségi tanácsadóját kérdeztük.
"Anyu nagy bajban vagyok, valaki egy csomagot adott át, amiben kábítószer volt. Le akarnak tartóztatni, siess, küldj pénzt!" - ezzel kérlelte telefonon a 91 éves édesanyát egy férfi, aki a fiának adta ki magát, és 20 milliót kért.
Budapesten 55 millió forintból egy 20–25 m²-es lakás sem jön ki, míg a külső kerületekben akár 50–55 m²-es lakások is megvásárolhatóak - mondja az ingatlanszakértő. Vidéken még nagyobb ingatlanokat adnak ennyi pénzért.
Vitézy Dávid szerint a régi buszokat küldték a vonat pótlására, a MÁV szerint azonban ez nem igaz, és mindenki választhatott, hogy a korszerű, klimatizált busszal vagy az oldtimer járművel utazik.
Budapesten az V. kerületben 55 millió forintból egy 20–25 négyzetméteres lakás sem jön ki, míg a külső kerületekben akár 50–55 négyzetméteres lakások is megvásárolhatóak - mondja az ingatlanszakértő. Vidéken még nagyobb ingatlanokat adnak ennyi pénzért.
A miniszterelnök tegnap este nagy bejelentést tett a Harcosok Klubjában: átköltözteti a szerveződést. A WhatsAppot elhagyva, a Facebookon folytatják tovább, hogy még több tagot vonhassanak be. Az indok egyszerű: a WhatsApp korlátai miatt sok érdeklődő nem tudott csatlakozni, de a Facebook lehetőséget ad a korlátlan növekedésre.
A retró hétvége nem csak a vonatokra terjedt ki: a Fenyves expresszvonat helyét többek között egy Ikarus 55-ös vette át, bár a siker nem volt osztatlan.
Kétegyházán, a Toldi utcában 2025. július 5-én 22 óra 30 perc körül szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi. Egy 45 éves helyi férfi vezette, aki a baleset után hazament. Felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett, ezért a rendőrök bevonták a vezetői engedélyét és járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítot
A független országgyűlési képviselő szerint már készül az az "összekötő" rendszer, ami "a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek.