Az extrém hőség ingadozóbbá tette a közlekedés pontosságát júniusban, a célzott infrastrukturális beavatkozásoknak és a flotta, elsősorban a vontatójármű-állomány megerősítésének köszönhetően azonban javult a MÁV-csoport járatainak pontossága az előző évekhez képest – közölte a MÁV szerdán az MTI-vel. A közleményben ismertetik, hogy az idén júniusb
A Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy új emlékérméket ad ki a HUNOR Magyar Űrhajós Program sikerének elismeréseként. A különleges érmék várhatóan 2025 őszén jelennek meg, és két változatban lesznek elérhetők: egy 20 000 forint névértékű ezüst, valamint egy 3 000 forint névértékű színesfém kiadásban.
A Magosz elnöke a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a budapesti Európai Unió Háza előtt tartott szerdai tüntetésén jelentette ki: "Brüsszel nem dönthet a gazdákról a gazdák megkérdezése nélkül, az ukrajnai háborút nem finanszírozhatja az agrártámogatások rovására". Jakab István szer
Fekete-Győr András szerint a Fidesz pénzt ajánlott a Momentumnak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban tagadja, hogy ilyen megállapodás történt volna.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, ha az EU nem lép az ügyben, akkor Magyarország saját hatáskörben rendelheti el a szankciót. Állítása szerint a kitiltás azokra vonatkozna, akik felelősek a történtekért.
Megszavazta az ukrán parlament szerdán Denisz Smihal lemondását a miniszterelnöki posztról, amelyet öt éven át töltött be. Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a közösségi oldalain arról tájékoztatott, hogy a határozati javaslatot 261 képviselő támogatta a minimálisan szükséges 226 szavazattal szemben. Smihal kedden nyújtotta be lemondását a k
A miniszter szerint a vezérkari főnök szavára mindenki parancsként tekintett. Gulyás úgy fogalmazott, hogy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.
Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatják – vezetett sétákon ugyanis bepillantást nyerhetünk a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.
A miniszter szerint a kormányzati központ a várban van, a belvárosi épületek eladásából 102 milliárdos bevétel várható. Az árverés nyilvános lesz, a legmagasabb ajánlat nyer.
Műfajában az elsők között robbant be a köztudatba a Café Francesco, egy missziós kávézó, amely Ferenc pápa örökségét szeretné továbbvinni, megszólítva a ma emberét. A Francesco lassan egy éve a keresztény közegre vágyó fiatalok találkozási pontja, amely számtalan lelkiségi programmal viszi el az Evangéliumot minden érdeklődő számára. A kávézó egyik
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy a Momentum képviselői valószínűleg összetévesztik a Fideszt a franciákkal, akik esetleg bizonyos szolgálatokért hajlandóak voltak nekik ellenszolgáltatást nyújtani, de a Momentum politikai közösségének értéke olyan mértékben nem létező, hogy "egy fillért sem ér".
Elképesztő politikai naivitásnak tartja, hogy a DK feljelenti a Fideszt választási csalás gyanújával. Szerinte a DK valamiért úgy tesz, mintha nem értené, hogy hogyan működik az Orbán-rezsim.
A magyar válogatott 10-9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, a csoportküzdelmek szerdai zárófordulójában, így másodikként jutott tovább.
"Tíz esztendővel ezelőtt Európa és Magyarország olyan kihívással szembesült a tömeges, illegális migráció kapcsán, amelyre korábban nem volt példa. Rövid és hosszú távon is jelentős kockázatok jelentek meg, ezekre választ kellett találni. Többek közt veszélybe került kontinensünk közbiztonsága, etnikai, vallási összetétele, ami, ahogy az elmúlt évt
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Sprint gyorsfagyasztott felezett szilva visszahívását kezdeményezte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), mert a termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz, ezért fogyasztása egészségi kockázatot jelenthet.
Újra kirobbant Terézvárosban a nagy Airbnb-vita: az önkormányzat 2026-tól betiltotta a rövid távú lakáskiadást, de a döntést jogszerűtlennek tartja a fővárosi kormányhivatal, Soproni Tamás polgármester azonban perre is menne a korlátozás érdekében. A lakáskiadók érdekképviselete szerint nemcak a lakáskiadók szenvednének kárt, de a kerület egymilliá
"Nem lehet béke a világon a Koreai-félsziget békéje nélkül" – e kijelentés jegyében valósították meg koreai fiatalok – immár tizedik alkalommal – a két Korea közötti demilitarizált övezetet is érintő "Zarándoklat a békéért" elnevezésű programot. A Szöuli Főegyházmegye Koreai Megbékélési Bizottsága által szervezett zarándoklaton mintegy 40 fiatal v
Ki vette át Simicska Lajos helyét a fővárosban a G-nap után? Ki volt a két kápó Tarlós alatt? Hogy lehet, hogy szinte csak szocialisták ülnek a vádlottak padján a Nagymester-perben? Milyen fideszes belharcok folytak a budapesti pénzek körül?
Az Európai Unió intézményei a tagállamok fővárosaiban speciális élményközpontokat létesítenek, amelyek interaktív eszközök és állomások segítségével mutatják be az EU működését, Európa mindennapjait, az uniós polgárok élményeit, véleményét, és a legfontosabb és legfrissebb helyi és uniós híreket, eseményeket.
Az Európai Bizottság a 2028-2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós hosszú távú uniós költségvetést javasol, amely megfelel a kontinens ambícióinak, szembenéz Európa kihívásaival és erősíti a függetlenségét – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke kedden Brüsszelben. Az új uniós költségvetés stratégiaibb, rugalmasab
Sikeresen zárultak a tárgyalások a Budapest finanszírozásához szükséges hitelkeretről: az OTP Bank elfogadta a Fővárosi Közgyűlés döntésének megfelelő szerződés-módosítást.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottjának letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel. A közleményben felidézték, a megalapozott gyanú szerint a terheltek múlt péntek hajnalban Terézvárosban autóztak, amikor a rendőrség közúti ellenőrzés alá aka
A Fidesz Baranya vármegyei országgyűlési képviselője felszabadított területként írt Hegyi-Karabahról. Bocsánatot nem kért, szerinte Hegyi-Karabah története nem fekete-fehér, ő pedig az örmény fájdalmat is megjelenítette végül.
Brüsszel javaslata egy ukránbarát költségvetés, a célja pedig világos, mint a nap: Ukrajnába akarják vinni az európai emberek pénzét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon közzétett videójában. A kormányfő elmondta, hogy a szerdai kormányülésen meghallgatták Nagy István agrárminisztert és Bóka János európai uniós ügyekért
A Nemzetközi Űrállomáson Kapu Tibor által elvégzett munka jelentőségét a hétköznapi emberek is tapasztalni fogják életük során – hangsúlyozta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős kormánybiztos az M1 csatorna szerda esti adásában.
A nő most zokogva védekezik, miközben terhes azzal a férfitól, aki rögzítette a videót. A férfi attól retteg, hogy a születendő kisfiukkal is ez történhet.
Elfogadhatatlannak nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón az Európai Unió hétéves költségvetés-tervezetét, amely a tagállamoktól a számukra legfontosabb, kohéziós és mezőgazdasági támogatásoktól vesz el pénzt, hogy azokat Ukrajnába irányítsa. Gulyás Gergely kiemelte: a költségvetés-tervezetben címzetten 88 milliárd eu