Több mint két hét után Houstonban találkozhatott újra a nemzetközi űrállomásról hazatérő Kapu Tibor és családja. A nagy pillanatról videót is megosztottak.
Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak Budapest utcáin július 11-én éjjel. A Nyugati téren állított meg a rendőrség ellenőrzés céljából egy autót, ám a sofőr menekülőre fogta. Nyomában a szirénázó rendőrökkel, egészen a Rákóczi útig száguldott a kocsi, ahol nagy sebességgel egy taxi oldalába csapódott. Ám a vezető és a jármű utasai,még ekkor sem adtá
2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett – közöl
Előzetesen kiszivárgott információ az Európai Bizottság 2028-2034-es időszakra vonatkozó költségvetési javaslatáról, melynek részét képezik a Közös Agrárpolitikára (KAP) vonatkozó szabályok is. Felelőtlen lépéssel tenne keresztbe Brüsszel a gazdáknak és a fogyasztóknak - közölte a magyar agrárminiszter.
Megint sakkozik a műsorrenddel az RTL: a TV2 meglepetésszerű Legyen Ön is Milliomos‑premierjére válaszul, átrendezte az egész vasárnap esti főműsoridőt. Az ugrás ismétlése ezek után is marad a kirakatban, miközben A feláldozhatók harmadik részének vetítése elmarad. Mutatjuk, milyen sorrendben kerülnek képernyőre a hétvégén a filmek és műsorok.
Azonnali hatállyal megszüntette Kiss Zsolt kormányzati szolgálati jogviszonyát Pintér Sándor belügyminiszter, ezzel véget ért a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatójának csaknem harmincéves pályafutása a szervezetnél.
Az Európai Bizottság májusban írta elő, hogy a tagállamok vállalják minél több olyan migráns befogadását, akiket egy másik tagállamból telepítenének hozzájuk. Az előzetes befogadási vállalások minden brüsszeli várakozást alulmúltak: csak 9 ország válaszolt a 27-ből, és a legutóbbi számok egynegyedét vállalták csak a tagállamok. Azaz Brüsszel hiába
Közel három hét űrben tartózkodás után kedden visszatért a Földre az Axiom-4 küldetés legénysége, fedélzetén Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal. A landolás a terveknek megfelelően történt, a Dragon űrkapszula San Diego partjainál szállt le a Csendes-óceánba. A hosszú, súlytalanságban eltöltött idő, a landolás erős fizikai megterhelése ellen
Betlehem Dávid a kilencedik, míg Rasovszky Kristóf címvédőként a 13. helyen végzett a nyíltvízi úszók szerdai 10 kilométeres versenyében a szingapúri vizes világbajnokságon.
A nyári vasúti összeomlások, az elmaradt fejlesztések, az akadozó vasúti karbantartás és üzemeltetés, a hisztérikus kommunikáció mellett ott van az olcsó vonatjegy és vármegyebérlet, az egymilliárdot is meghaladó utasszám, a késések utáni visszatérítés vagy a klímás pótlóbuszok.
Közel 3000 darab hamis, világhírű márkák logóival ellátott parfümöt találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban az M5-ös autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Július 15-én délelőtt 9 órakor a pápa ellátogatott a Castel Gandolfo-i csendőrség kapitányságára, nem messze a Villa Barberinitől, ahol szabadságát tölti. Az olasz védelmi miniszter és a csendőrség parancsnoka részvételével szentmisét mutatott be – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News. "Különösen a háború és az erőszak mostani időszakáb
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten. Az érintett járat a bulgáriai Várnából a lengyelországi Rzeszowba tartott, azonban meghibásodás miatt végül Magyarországon landoltak szerda hajnalban. A jelentések szerint a gép egyik hajtóműve romlott el.
Sikeresen befejeződött az E.ON Hungária Csoport informatikai átállása, ugyanakkor figyelmeztettek, hogy emiatt ügyfelek legfeljebb 3 hetes csúszást tapasztalhattak az MVM Nexttől érkező villamosenergia-elszámoló számlák érkezésében.
Nem indult könnyen a turisztikai szezon a Balaton egyes területein, és a szélsőséges vihar sem segítette a folyamatot – nyilatkozta az Infórádiónak Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Brüsszelben változásra van szükség, ez nem várhat tovább – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalán annak apropóján, hogy szerdán hozzák nyilvánosságra az Európai Bizottság javaslatát a következő hétéves költségvetésről. Bóka János hozzátette, szerdán újra jól látható lesz a különbség: miben más Brüsszel és Magyarország E
Magyar Péter 80 napos országjárásáról, Tusnádról, a tiszás "ellen-Tusványosról" és arról kérdeztük Mráz Ágoston Sámuelt és Ranschburg Zoltánt, mi az üzenete annak, hogy Orbán Viktor a "régi vágású" politikusi képét állította szembe a tiszás digitális politikai mozgalommal, de az utódlás kérdésében is megszólalt.
Az Európai Unió (EU) minden korábbi elvet figyelmen kívül hagyva, a saját céljai szerint alakítja a jogot és annak alkalmazását – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az EU a politikai döntéseit nyomásgyakorló szervezetek százaival igazoltatja vissza, olyan szervezetekkel, amelyek a társadalmi beágyazottság
Visszavonta a fővárosi temetők beléptetési szabályának módosítását a főpolgármester, így ismét be lehet jutni a kisebb kapukon is a látogatóknak. Több szervezet is jelezte a Fővárosi Önkormányzat felé, hogy kényelmetlenséget okoz az intézkedés.