Egy törvényjavaslat szerint január elsejétől Magyarországon is elérhető lesz az anonim petesejt-adományozás, amikor a donor anyagi ellentételezést kap. A részleteket még nem lehet tudni, hogy milyen információk alapján választhatnak donort a meddő párok, jelölik-e az adományozó etnikumát, bőrszínét vagy iskolai végzettségét. Imre Ruben szülész-nőgy
A jegyzők fogják megállapítani a polgármesterek fizetését egy törvénymódosítás szerint, amelyet a napokban tárgyalt meg az Országgyűlés. A kormány szerint ez nem azt jelenti, hogy a jegyzők bármekkora béremelést adhatnak a saját munkáltatójuknak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A képen egy mosolygós lány fürdik 70 évvel ezelőtt, aki most idős nőként tért vissza a fürdőbe, ahol a dolgozók egyből felismerték a nevéről az ismerős idegent.
A Fidesz választmányi elnöksége a hétvégén még azt közölte, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően csak januárban dönt az országos választmány a Fidesz–KDNP 106 egyéni képviselő-jelöltjéről.
Ma este lezárult az első forduló, ahol még csak a szimpatizánsok döntöttek. A második körben viszont már bárki szavazhat majd, aki az adott körzetben lakik.
A kormány öt évre kizárná a közbeszerzésekből a Strabagot és az összes olyan céget, amely megszegi az állammal kötött szerződését. Az erről szóló törvénymódosítást a napokban tárgyalta meg az Országgyűlés.
Ketten ültek abban az autóban, amely vasárnap csúszott a Nyugati Övcsatorna vizébe Balatonkeresztúrnál. A mentést videóra vevő férfi azt mondta a Híradónak, mire odaért, a kocsiban már nem voltak utasok. Ők időben kijutottak, kórházba vitték őket.
A robot műtéti tervet készített és vezette a sebészeket, akik így milliméteres pontossággal dolgozhattak, csökkentve a bénulás kockázatát. Egy 48 éves daganatos férfit operáltak meg így a Manninger Jenő Baleseti Központban. A beteg szerint "menő" volt, hogy robottal műtötték.
Átlépte a 600 forintos lélektani határt a dízel literenkénti átlagára, ami már a forgalmat is visszafoghatja a kutakon. A drágulást az amerikai szankciók és a megnövekedett európai olajigény okozza. Egy hónap alatt 24 forintos különbség alakult ki a benzin és a dízel ára között.
Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil. Így a kormány képes minden szükséges forrást előteremteni a családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes any
Összeállt a DK, a Mi Hazánk és a Jobbik, és vitanapot kezdeményeztek a devizahitelekről a parlamentben. Két eltérő történetről beszéltek. A Fidesz szerint a baloldal tehet arról, hogy sok százezer ember bajba került, az ellenzék szerint az Orbán-kormányé a felelősség.
Témák: Gasztro hétvégékkel készül a vendégek számára Gyula legnagyobb szálláshelye. Románia mellett egyre többen érkeznek Csehországból és Szlovákiából. Három osztály 103 diákja vonult be péntek délután a művelődési központ színpadára, az Erkel Ferenc Gimnázium szalagavató ünnepségén. Zámori Ida főigazgató kiemelte, a szalag egy láthatatlan kapocs
Szétbarmolt vasúti hálózatot kapott, ezért halad minden lassan, mondta Lázár János a Megafon rendezvényén. Beszélt a cigányság helyzetéről, az elkerülendő, sanyarú magyar sorsról, Trianonról és kicsit Magyar Péterről is.
Leginkább készpénzben vagy betétekben tartjuk a vagyonunkat, még mindig alacsony az állampapírok és egyéb hasonló eszközök aránya - ezt állapította meg egy jelentés.
Idén a legtöbben 25-50 ezer forintot szánnak összesen a karácsonyi ajándékokra. A nagy többség nem költ többet annál, amennyit a havi jövedelme vagy a spórolt pénze enged, áruhitelben vagy egyéb, banki kölcsönben csak kevesen gondolkodnak – ez derült ki azt Erste friss felmérésérből
A Cordia nevű cég nem most először merül fel Balaton parti luxusépítkezésekkel kapcsolatban, ezzel a céggel szemben tiltakozott korábban a tihanyiak egy része is.
A miniszter egymilliós átlagbért és olcsóbb rezsit is belengetett. A 2026-os választás tétje szerinte az, hogy jobb vagy sokkal rosszabb sorsunk lesz-e.
Lezárult a TISZA jelöltállításának első fordulója. Magyar Péter pártelnök közölte, hogy holnap reggel 8 után a választókerületi Facebook-oldalakon teszik közzé az eredményt.