2024. szeptember 28. szombat

szept. 28
13:57
Balog Zoltán: Ez egy lezárt történet (444.hu)
Szerinte a kegyelmi ügyről már nem érdemes beszélni.
szept. 28
14:21
Nagy János: A magyar falu él, sőt virágzik, ha vannak, akik felvirágoztatják (Demokrata)
"Ahhoz, hogy a falu virágozzon, nem kell más, mint egy erős, összetartó közösség."
szept. 28
14:24
Újraválasztották Toroczkai Lászlót a Mi Hazánk kongresszusán (Telex)
Újra bizalmat szavaztak a küldöttek a párt eddigi elnökségének is.
szept. 28
14:27
Lehet, hogy felfordult idén a politika, de Hegymegen még mindig nincsen bolt (444.hu)
És ami még ennél is nagyobb baj, hogy nincs aki beszéljen róla.
szept. 28
14:39
Saját orvosi ügyeletet szervez a XVI. kerület októbertól (Infostart)
Nem ügyeletnek hívják és fizetős lesz, de a lakcímkáryával rendelkezőknek a kerület álja a számlát.
szept. 28
14:39
Felavatták Kovács Béla volt földművelésügyi miniszter szobrát Hajdúnánáson (Demokrata)
A magyar múltat, a magyar nemzetet nem lehet eltörölni, erről beszélt Nagy István.
szept. 28
14:45
Nagy-Vargha Zsófia: A valódi közösségeket hiányolják leginkább a fiatalok (Demokrata)
A kormány, valamint a témáért felelős tárca célja a digitális függőség csökkentése, oldása.
szept. 28
14:51
Karácsony Gergely elárulta, mikor nyithatják meg újra a Margit-szigetet (SzMo)
A Főkert egyelőre a sziget fáinak állapotát vizsgálja, hogy kiderüljön, balesetveszélyesek-e.
szept. 28
15:09
Szobrot avattak Kovács Bélának Hajdúnánáson (Infostart)
Nagy István agrárminiszter szerint Kovács Béla olyan Magyarországért dolgozott, amelyben a paraszti-kispolgári demokrácia valósul meg, ahol a parasztság politikai kiszolgáltatottsága megszűnik.
szept. 28
15:09
Agrárminisztérium: A jövőben is fontos az őshonos juhfajták megőrzése (Demokrata)
Feldman Zsolt államtitkár a III. Racka Fesztiválon vett részt Kunadacson.
szept. 28
15:15
Toroczkai László marad a Mi Hazánk élén (Infostart)
Újraválasztották a Mi Hazánk elnökévé Toroczkai Lászlót a párt IV. Kongresszusán.
szept. 28
15:27
Ijesztő dolgok derültek ki a szuperbaktériumokról - Nemcsak emberre, hanem állítokra is életveszélyes lehet (ATV)
Az antibiotikumrezisztencia korunk egyik legsürgetőbb egészségügyi problémájává vált az elmúlt évtizedek során
szept. 28
15:36
Kincses Gyula: Nagyon egyenlőtlen az egészségügyi ellátás, egy orosz rulett, hova kerülök, és mi lesz (Telex)
A Magyar Orvosi Kamara volt elnöke politikai ambícióiról, az októbertől hatályba lépő új budapesti ügyeleti rendszerről és a fotózásról is beszélt Veiszer Alinda műsorában.
szept. 28
15:39
Szentkirályit bosszantja, hogy nem tudja: miről egyeztetett Magyar és Karácsony (ATV)
Szentkirályi Alexandra pénteken arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, hogy ismertessék, mik a terveik a Fővárosi Közgyűlésben.
szept. 28
15:39
Szentkirályi Alexandra: Elég a titkos paktumokból! (HírTV)
Szentkirályi Alexandra pénteken arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, hogy ismertessék, mik a terveik a Fővárosi Közgyűlésben.
szept. 28
15:39
Szentkirályi Alexandra: A városvezetés magára hagyta a budapestieket (Demokrata)
A fővárosi szivárványkoalíció most is csak a háttéralkukkal és a titkos paktumokkal van elfoglalva.
szept. 28
15:45
Toroczkai László a helyén maradt (ATV)
Tisztújítás zajlott a Mi Hazánknál.
szept. 28
15:45
Bűzlik az ivóvíz a Balatonnál, de iható – Kiderült mi okozza a kellemetlen szagokat (SzMo)
A szakemberek keresik a megoldást, hogyan lehetne a szagot megszüntetni, ami számos településen okoz gondot az ott élőknek.
szept. 28
16:03
Újra egy elnöke lesz az MSZP-nek, októberben az is kiderül, hogy ki (Infostart)
Az MSZP Országos Elnöksége ismét kiállt a párt minden ügyészség által megvádolt tagja mellett.
szept. 28
16:03
Most érkezett: Teljesen átalakul az MSZP vezetése (ATV)
Az MSZP elfogadta új alapszabályát, október 19-én tisztújítás. A társelnöki rendszer helyett újra egy elnök fogja vezetni a pártot, tehát visszatér az MSZP a korábbi vezetési struktúrához.
szept. 28
16:15
Hajdu János: a TEK megpróbál lépést tartani az informatikai robbanással (Infostart)
A terrorelhárítás fejlődését bemutató kiállítás nyílt a Rendőrmúzeumban, az áprilisig megtekinthető tárlat a XX. század elejétől kezdődően bemutatja az összes fontos, Magyarországon történt merényletet, terrorcselekményt – mondta az InfoRádióban a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. Hajdu János rendőr altábornagy szerint Európában és a világban
szept. 28
16:24
A mentőszolgálat helyett a fideszes polgármester nyit orvosi ügyeletet a XVI. kerületben (Telex)
Kovács Péter polgármester Kertvárosi Sürgős Ellátás néven nyit 24 órás ügyeletet a kerületben, ami kimaradt az OMSZ ügyeleti rendszeréből.
szept. 28
16:27
Maggie Smith halála után műsorváltozást jelentett be a TV2 (SzMo)
A híres színésznőt II. Erzsébet 1990-ben lovággá ütött, és onnantól kezdve viselhette a Dame címet. A Super TV2 az ismert művész emlékére változtatott műsorán.
szept. 28
16:39
Nincs kegyelem - Rendületlenül "szétlövik" Orbán jobbkezét, Orbán Balázst (ATV)
Hiába kért elnézést Orbán Balázs, az ellenzéki pártok képletesen szólva azóta is "gépfegyverrel" lövi Orbán Viktor bizalmasát.  Szinte versenyeznek, hogy ki tud élesebbn fogalmazni a politikai igazgató kapcsán.
szept. 28
16:51
Csehországba utazott Orbán Viktor (Demokrata)
A kormányfő is személyesen köszönti fel 80. születésnapján Milos Zeman korábbi cseh köztársasági elnököt.
szept. 28
17:09
Saját orvosi ügyeletet szervez a XVI. kerület öntörvényű fideszes polgármestere (444.hu)
Kertvárosi Sürgős Ellátásnak hívják majd, mert ügyeletnek nem hívhatják.
szept. 28
17:51
Születésnapozni utazott Csehországba Orbán Viktor (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök is személyesen felköszönti 80. születésnapján Milos Zeman korábbi cseh köztársasági elnököt - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az erről szóló cseh sajtóértesüléseket.
szept. 28
17:51
Bárki lehet áldozat (Demokrata)
2017 óta sorra nyílnak az országban a bárki által igénybe vehető Áldozatsegítő Központok. 2025-re minden megyében lesz ilyen központ.
szept. 28
18:45
MBH Bank–Ökumenikusok: hosszú távra tervezik a Tudatos segítség programot (Infostart)
Az MBH Bank 35 ezer embert támogatott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül segélyprogramban, mióta egy éve stratégiai partnerséget kötöttek.
szept. 28
18:45
Ultimátumot adott Németh Szilárdnak a csepeli alpolgármester, azt ígéri, borítja a bilit (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 28
18:51
Példátlan politikai harag: Orbán Balázs mellett egy újságírót is "eltűnésre" kérnek (ATV)
Az ATV Aktuál című műsorában péntek este Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója igyekezett magyarázatot adni Orbán Balázs ’56-tal kapcsolatos kijelentésére. A Momentum elnökét ez nem hatotta meg, szerinte Orbán Balásszal együtt "tűnjön" el
szept. 28
19:18
Szoros meccs a főpróbán - a jövő héten már bajnokit játszanak a röplabdások (Nyíregyháza)
A Csm Lugoj ellen játszott a Fatum Nyíregyháza.
szept. 28
19:21
Saját orvosi ügyeletet szervez a Xvi. kerület fideszes polgármestere (Blikk)
Orvosi ügyelet volt, van és lesz a XVI. kerületben. Sőt, ígéretünknek megfelelően gyermekellátással bővül - közölte egy Facebook-posztban a városrész fideszes polgármestere.
szept. 28
19:21
Ijesztő dolgok derültek ki a szuperbaktériumokról (ATV)
Az antibiotikumrezisztencia korunk egyik legsürgetőbb egészségügyi problémájává vált az elmúlt évtizedek során
szept. 28
19:24
Győzelem Kecskeméten - idegenben nyert a Szpari (Nyíregyháza)
A 8. fordulót rendezték az Otp Bank Ligában.
szept. 28
19:27
Rácz András: Kohán Mátyásnak érdemes volna egy kicsit még olvasnia, mielőtt nyilatkozik (444.hu)
Rácz szerint a mandineres Kohánnak "legalább az alapokat helyesen meg kellene tanulni."
szept. 28
19:39
Szentkirályi Alexandra: a Fidesz nem szavazza meg Vitézy Dávidot főpolgármester-helyettesnek (Infostart)
A Fidesz fővárosi elnöke és leendő frakcióvezetője ismét árulással vádolta Vitézy Dávidot, Karácsony Gergely feladatának nevezte, hogy megteremtse a a város vezetéséhez szükséges többséget, és azt mondta: nem pályáznak semmilyen pozcióra. Szerinte a budapestieket a városvezetés magára hagyta.
szept. 28
19:39
"Orbánok, Balázsok figyelmébe" – Magyar Péter egy rövid videóval üzent (SzMo)
A TISZA Párt vezetője több korábbi nagygyűlés, tüntetés képeiből válogatott, és az ott elhangzott beszédéből is idézett.
szept. 28
20:00
Egy lépésre a címvédéstől Kiss Norbert! (Nyíregyháza)
Le Mansban is nyert a nyíregyházi Révész Racing pilótája.
szept. 28
20:03
Kiderült, hogyan mérik Orbán Balázs kijelentéseinek megítélését egy közvéleménykutatásban (SzMo)
Többek között arra is rákérdeztek, hogy Orbán Viktor politikai igazgatójának az orosz-ukrán háborúval és 1956-tal kapcsolatos mondatai negatívan befolyásolták-e a kormány megítélését.
szept. 28
20:15
Hadházy Ákos: Orbánból azért nem valószínű, hogy Novák lesz, hiába hatalmas botrány, amit mondott (SzMo)
A politikus szerint "ha véletlenül mégis bukna ez a szánalmas alak, az viszont természetesen a maradék független sajtó erejére utalna".
szept. 28
20:30
A sírból hozták vissza - nyert a nyitányon a kosárcsapat (Nyíregyháza)
A Vasas volt a vendég az első fordulóban.
szept. 28
20:51
Az engedélye nélkül politizált Marco Rossi képével a Tisza Párt (Demokrata)
Egy Tisza-párti politikus kampányfotóján tűnt fel a válogatott mestere.
szept. 28
21:45
Szókimondó, dinamikus politizálást ígér a szlovákiai Magyar Szövetség új elnöke (Demokrata)
Gubík Lászlót a második körben 74 támogató vokssal választotta meg a jelenlévő 142 küldött.
szept. 28
21:47
Szili Katalin: A magyaroknak "tartásos nemzetnek" kell lenniük (Demokrata)
"A magyaroknak szükségük van arra, hogy a múltjukra támaszkodjanak."
szept. 28
21:51
Száz fa lehet veszélyben Margit-szigeten, bizonytalan a nyitás (Infostart)
A jövő hét második felében derülhet ki, mikor nyitják meg a szigetet.
szept. 28
22:18
Rossi állítja, nem adott engedélyt, hogy a tiszások politikai célra használják közös fotójukat (Telex)
Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt EP-képviselője egy reptéren csípte el a magyar fociválogatott szövetségi kapitányát egy fotóra.

2024. szeptember 29. vasárnap

szept. 29
0:06
Meghalt Karsai Dániel ALS-beteg, aki élete végéig küzdött az eutanázia engedélyezéséért (Telex)
"Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött" – írta posztjában testvére, Karsai Péter. A 47 éves alkotmányjogász állapota rohamosan romlott az elmúlt hónapokban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szeptemberben elutasította Karsai Dániel fellebbezését, így jogerősen kimondták: a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász em
szept. 29
0:09
Meghalt Karsai Dániel (444.hu)
Az alkotmányjogásznál két éve diagnosztizálták az ALS nevű betegséget.
szept. 29
0:18
Mindjárt vége az esőzésnek, de nem sokáig, nézd mi jön a jövő héten (Most Hír)
Időjárás: Vasárnap a friss előrejelzés szerint már csak elszórtan várható esőzés Magyarországon. De nem maradunk sokáig csapadék nélkül.

Keresés