Hadházy Ákos számos kérdést vetett fel a Diákhitel Központ szerződéseivel kapcsolatban; Magyar Péter szerint a volt fideszes, később LMP-s, majd momentumos, jelenleg független képviselő hazudik. Magyar korábban azt is állította, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálódott az általa vezetett központnál. De vajon mit tartalmaz a vizsgálati jelenté
Néptáncelőadás, Móricz Zsigmond képregény-adaptációk és élményfestés is várta a gyerekeket az Alvégesi Művelődési Házban csütörtök délután. Antal Roland néptáncpedagógus, Kertész Sándor képregénykutató és Sztojka Viktória festő közös Crossover művészeti találkozója igazi kuriózum volt az intézmény programjai között.
2013 után ismét visszatért az Oz, a nagy varázsló című zenés gyermekelőadás a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadára. Ahogy 11 évvel ezelőtt, a darabot ismét Halasi Dániel állította színpadra, aki a csütörtöki sajtós próbán elmondta, nemcsak a kisebb korosztály, hanem felnőtt kísérőik számára is élvezetes, egyedülálló fényjátékokkal tarkított előad
"Új attrakciók és fejlesztések a Zsindelyes Cottage-ban" - ezzel a címmel indult projekt a nyíregyháziak egyik kedvelt turisztikai célpontján. A Zsindelyes Tanya Kulturális Értékeinek Megóvásáért Alapítvány azzal a céllal valósít meg részben energetikai és infrastrukturális fejlesztéseket az érpataki helyszínen, hogy növelje a település idegenforga
Hat környező település lakói panaszkodnak az út keltette zaj miatt: nem tudnak nyitott ablaknál aludni, és már a nappali tevékenységeiket is annyira zavarja, hogy nincs kedvük otthon tartózkodni.
Kámforrá vált egy tenyészbika a Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN)fesztiválon - még a levegőben is keresik. A három napos KÁN Egyetemi Napok ma kezdődtek és egészen 29-ig tartanak. Az esemény nem csak a szakmai, hanem családi program is. Viszont a bika eltűnése nem a bűvészshow része volt.
Azt már a miniszterelnök is elismerte, hogy Orbán Balázs az '56-tal és Ukrajnával kapcsolatos mondataival hibát követett el, viszont ha elengedi a kezét, akkor ez idén már a Fidesz harmadik tisztáldozata lesz. Márpedig a kormánypárt legitimációjának eddig fontos eleme volt, hogy a végsőkig kitart a saját emberei mellett.
Csendesedik a mozgolódás az árvíz körül, hogy mi a helyzet most arra Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője válaszolt a Blikknek.
Most írta ki a Facebook oldalán Orbán Balázs, hogy hibázott és elnézést kér. Felmenőinek - dédapjának és nagymamájának - szovjetek, kommunisták elleni küzdelmének az emlékéről dokumentumok fotóját is kitette, ők "életüket, illetve szabadságukat adták a hazáért".
A Búzaszem Nyugati Óvoda Városmajori Tagintézményében különleges program valósult meg a "Természettudományos gondolkodásmódra nevelés az óvodában – Kreatív természeti és robotika műhely" pályázat keretében. Az óvodások számos játékos tevékenységben vettek részt, amelyek során egyszerre ismerkedtek meg a természettel és fejlesztették készségeiket.
Csütörtökön átadták, holnaptól pedig birtokba vehetik a diákok a Gál Ferenc Egyetem Békési Technikumának felújított épületszárnyát. A százhuszonkét éves, megújult B-épületben a jövőben modern körülmények között folyhat az oktatás. Szűcs Norbert pedagógus gitárjátéka színesítette a csütörtöki épület átadó ünnepséget a Gál Ferenc Egyetem Békési Tec
A történész szerint az interjút készítő Kohán Mátyás történelmi ismeretei ugyan csekélyek, de a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentése egészen más szint. Ungváry szerint gyakorlatilag semmibe veszi a szabadságot és a függetlenséget.
"Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében. Hiba volt részemről, és ha ezzel valakit megbántottam, akkor ezért elnézést kérek" – írta legújabb posztjában Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója posztjához csatolta dédnagyapja és nagyanyja dokumentumait, akik a szovjetek elleni küzdelemben haltak meg, illetve lettek be
Az árvízi védekezés nehézségeiről és költségeiről, a többletvíz megtartásának lehetőségeiről, de még a hódok okozta veszélyről is beszélt Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Szent Margit Kórház egyik páciense jelezte, hogy a várandós gondozás után hallott a szülészeti osztály egyhetes szünetéről, de hivatalos tájékoztatást nem kapott arról, hogy ezt idő alatt hová irányítják a szülő nőket. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján nem szerepeltek erre vonatkozó határozatok, ami kérdéseket vetett
Ungváry Rudolf író is részt vett a forradalomban. Híradónknak azt mondta: azért volt rá szükség, hogy a nemzetnek legyen vállalható múltja. Orbán Balázs kijelentése pedig azt jelzi, hogy maga a rendszer ki akarja vezetni Magyarországot az euroatlanti kultúrkörből.
Versenyhátrányba kerülhet Magyarország a vendégmunkásokért folytatott harcban. Pedig nélkülük a gyártásban nem lehetséges az üzleti növekedés. Magyarország kezdi elveszíteni kezdeti versenyelőnyét Csehországgal, Lengyelországgal vagy akár már Szlovákiával szemben is a távoli országból érkező vendégmunkásokért folytatott harcban az etikátlan gyakorl
A köztársasági elnöknek Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egy híres mondata is eszébe jutott, és ha az ukrajnaihoz hasonló beavatkozás érné Magyarországot, a honvédség főparancsnokaként az esküjéhez híven járna el.
Elborította az agyát a köd, és nem tudta kezelni a helyzetet Csóka Enikő, akinek 9 éves kislányát bántalmazták egy óbudai iskolában, ezért maga vett revansot a verekedő osztálytárson. Majd tettének súlyát érezve maga jelentkezett a rendőrségen, ahol gyanúsított lett. Az iskola vizsgálja a történteket. Mindeközben Enikő lánya fél iskolába járni.
2013 után ismét komoly árhullám vonult végig a Dunán. Puskás Pétert, a Fidesz-KDNP óbudai frakcióvezetőjét a védekezés tapasztalatai mellett arról is kérdeztük, hogy miként fog tudni működni Óbuda-Békásmegyer önkormányzata, miközben a megválasztott polgármester jelenleg letartóztatásban van.
Magyar szerint Orbán "hazaáruló mondatait nem lehet félreérteni". Sőt, szerinte a politikai igazgató ezzel meggyalázta az 1956-os szabadságharcosok emlékét.
Hosszú esti beszélgetéseken, vagy baráti poharazgatások közben olykor még ma is előkerül Paloznakon Csontos Gyula plébános neve. A település idős lakói elborzadva mesélik, milyen kegyetlenül ölték meg a papot, akinek ajtaja mindenki előtt nyitva állt és aki mindenkin segíteni próbált. 1991 augusztus 26-án éjjel gyilkosa egy vascsővel verte agyon, a
Egy gyakorlat során bántalmazták lányát és egy szintén nő bajtársát, majd az eset kivizsgálása során még a bejelentést tevő katonanőket hurcolták meg – ezt állítja annak a szolnoki honvédnak az édesanyja, aki megkereste híradónkat.
A politológus szerint az ügy súlyosságát mutatja, hogy Orbán Viktor 24 órán belül reagált rá. Szerinte a következő napokban dől el a politikai igazgató sorsa.
Szeptemberben a Békés vármegyei Levéltár Ládafia sorozata újabb helyi érdekességeket tár az olvasók elé. A hónap dokumentumában Zádor Mór pénzügyigazgató különleges életútját és két gyulai épület történetét ismerhetik meg az érdeklődők. Többek között a Békés Vármegyei Levéltár épületének története is kirajzolódik az intézmény Ládafia sorozatának
Most írta ki a Facebook oldalán Orbán Balázs, hogy hibázott és elnézést kér. Felmenőinek - dédapjának és nagymamájának - szovjetek, kommunisták elleni küzdelmének az emlékéről dokumentumok fotóját is kitette, ők "életüket, illetve szabadságukat adták a hazáért". A miniszterelnök politikai igazgatója lényegében szó szerint azt posztolta, amit ma reg
Közúti ellenőrzés során bukott le a férfi, aki közel harminc tonna engedélyköteles anyagot adott le az elmúlt három évben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fémkereskedelmi törvénysértés miatt indítottak eljárást.
A Brain Baron az eutanáziáról vitatkoztak szakértők – az egyik meghívott vitapartner, a Sarco Eutanáziagép feltalálója azonban nem tudott részt venni a beszélgetésen, mert nyomozás indult a találmányával kapcsolatban Svájcban, miután kipróbálták a kapszulát.