A MOHU kötelező visszaváltási rendszere alaposan felborzolta a kedélyeket Magyarországon. Most egy szociológus elmondja, hogy mit jelent a magyar emberek számára a flakon visszaváltás.
Érezte már úgy, hogy elege van mindenből, s legszívesebben fogná a motyóját, aztán otthagyna csapot-papot? Horváth Gyula megtette: két kerékre pattant Picúrral, a cicájával, hogy a jobb és szebb élet felé tekerjenek. Persze, nem könnyű az útjuk, hiszen a szerető gazdi csak járógéppel képes közlekedni. A nehézségek ellenére ők mégis csak mennek előr
Időjárás: Napokon belül hidegfront rontja el az őszi nyarat Magyarországon. Lesz eső és heves zivatar is az előrejelzés szerint, mutatjuk hogy hol, a friss térkép szerint.
A Budapesti Közlekedési Központ összeszedett öt erős érvet, hogy miért is érdemes letenni a slusszkulcsot és közösségi közlekedésre váltani. Kinek van kedve egy végiggörnyedt nap után a dugóban ülni, stresszelni... Helyette foglalkozhatunk magunkkal vagy éppen megismerhetünk másokat, végezhetjük a dolgunkat, sőt, még egészségesebbek is maradhatunk.
Olyan emberekkel beszéltünk, akik az árvíz ellenére is a házaikban maradtak, vagy a közelben húzták meg magukat egy lakóautóban. "Amikor azt hiszed, megszabadultál az iszaptól, újra felbukkan" – ahova bement a víz, ott most olyan, mintha egy giga házibuli után kellene takarítani és fertőtleníteni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint a háztartások pazarlóbban bánnak a készételekkel - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
"Ha egy külső hatalom megtámadná Magyarországot, Balázs, te azt javasolnád Orbán Viktornak, hogy ne tanúsítsunk ellenállást? Te nem tanultad a nemzeti dalt?"
Felkészülni, vigyázz, kész…mindjárt itt a poloskainvázió, amikor is a kis büdös tankok tucatszámra lepik el az otthonod. Az idei év különösen durva lesz, de most megmutatjuk, mit kell tenned, ha nem akarsz több poloskával találkozni az otthonodban.
Az ukrán sajtót is megjárta a hír, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója szerint felelőtlen volt Ukrajna védekezése. A Bloomberg kereste is a kormányt, de egyelőre nem válaszoltak.
Napjainkban a ruhakészítés ipari méreteket öltött, és gépesített módon zajlik, mégis érdemes mindenkinek képben lenni, hogyan lehet nagyon igényes módon megjavítani a lyukas ruhákat. Itt van 8 szuper varrás tipp, amivel sokat spórolhatsz.
A Duna felső szakaszán a víz már visszavonult, több településen, például Szentendrén és Tahitótfaluban is elkezdték a bontási munkálatokat. A takarítás és a rendrakás nem kap akkora figyelmet, mint a gátépítés, pedig mostanra a helyiek nagyrészt fáradtak, és egyre kevesebb a vállalkozó szellemű önkéntes. Pilismaróton a civilek mellett a rabok is se
Magyar Péter beperli volt barátnőjét, Vogel Evelint, mert szerinte hangfelvételek nyilvánosságra hozatalával zsarolta őt és a Tisza Pártot. A párt elnöke ezt az Egyenes Beszédben is elmondta. A Híradónknak nyilatkozó politikai elemző szerint a Tisza Párt népszerűségét eddig sem tépázták meg Magyar Péter magánéleti ügyei, sőt, a kormány új témát is
Több helyen kétszer háromsávosak lesznek a legforgalmasabb autópályák, de lesz. ahol olyan intelligens leállósávot építenek, amelyet használhat majd szükség esetén a forgalom is.
Hétfőn a parlamenti szezon kezdődhet Orbán Viktor felszólalásával, október első napjaiban kihelyezett kormányülés jön - az egyik legfontosabb kérdéssel, a békeköltséggel a napirenden -, október 9-én pedig az előzetes tervek szerint az EP-ben beszél/vitázik majd a miniszterelnök.
A H9-es HÉV csak az Örs vezér tere és Cinkota között jár ezen a hétvégén karbantartás miatt. A kimaradó szakaszon – Cinkota és Csömör között – a H9-es pótlóbusszal lehet utazni.
A hétvégén az emberi kapcsolatok lesznek a fókuszban. A csillagok plusz önbizalmat is adnak ahhoz, hogy rendezzük az életünk tisztázatlan pontjait. Itt a hétvégi horoszkóp!
Október 2-án, szerdán 21:30-tól érkezik a Nagy Dilemma című műsor az ATV-re. A műsor 2-2 vendégét morális, társadalmi, lelkiismereti dilemmák elé állítja Kadarkai Endre, s mint ahogyan az a felvételek során is bebizonyosodott: olyan beszélgetések bontakoznak ki, amelyekre előzetesen még a műsor készítői sem számítottak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Árulók, gyilkosság a kastélyban legutóbbi adásában Erős Antónia és Bereczki Zoltán csúnyán egymásnak feszült. És nem csak ők ketten keveredtek bele a botrányba.
2024. október 11-én Gyulán, az Almásy-kastély Stefánia-szárnyának patinás Báltermében kerül megrendezésre a rosszindulatú daganatok, a cukorbetegség és az elhízás összefüggéseivel foglalkozó Első Magyar Onkometabolikus és Onko-Diabetológiai Konferencia, melyen az onkológia, a belgyógyászat, az endokrinológia, a diabetológia és az obezitológia (elhí
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség. Álnéven adott fel internetes hirdetéseket egy füzesgyarmati nő. Telefonokat, játékkonzolokat kínált, és előre utalást kért. Volt, a
Orbán Viktor magyar miniszterelnök Észak-Macedóniába látogatott. Az okokról a Kossuth Rádiónak adott interjújában három fő érvet említett, amelyek indokolják a közös kormányülésen való részvételét.
Bár Budapesten évtizedek óta nem lehetett patkányokkal találkozni, az utóbbi hónapokban egyre több rágcsálót látni. A magyar főváros eddig híres volt arról, hogy a nagy lakosságszám ellenére nincsenek patkányok, ám nemrégiben sorra kezdtek el érkezni a lakossági patkányészlelések. Az előző év azonos időszakához képest 40-50 százalékkal több bejelen
Akármilyen nagy ötletnek tűnt, a helyieket egyre jobban zavarja a zaj, amitől a 21-es, zenélő útról jön. A Hatvan és Lőrinci közötti, zenélő útburkolatot nemrégiben adták át. Az ország harmadik ilyen útja 550 méteres szakaszon az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalának egy részletét játssza, ha elérjük a 80 kilométeres sebességet. A térség lakó