Hiába mondta a miniszterelnök, hogy a politikai igazgatója hibázott, hiába kért bocsánatot Orbán Balázs, Kohán Mátyás szerint az ország nagy része értette az '56-ról szóló kijelentéseket.
A csatorna saját fejlesztésű műsora immár 4. évadával jelentkezik szeptember 30-tól minden hétfőn és kedden este az ATV-n. Próbára teszik a tudásukat régi, ismert nyertesek, az új generáció tagjai és számos olyan játékos, aki eddig nem merte kipróbálni magát a stúdióban. A vetélkedő házigazdája természetesen most is Gundel Takács Gábor.
Kadarkai Endre egy elgondolkodtató szerepjátékra hívja sztárvendégeit: hétköznapi erkölcsi és pszichológiai dilemmákra kell válaszolniuk, amelyekkel legtöbbünk már találkozott az életben. Drámai pillanatokban nem lesz hiány!
A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök politika igazgatója szégyent hozott a politikai közösségére és Magyarországra is. Magyar Péter Orbán Balázs távozását követeli.
Az 1900-as évek elején a gazdasági fellendülés és az urbanizáció együtt járt a vasúti teher és személyforgalom növekedésével, így a Nyugati pályaudvar fűtőházi kapacitása csakhamar kevésnek bizonyult. Ennek nyomán épült fel 1909 és 1911 között a rákosrendezői pályaudvartól északra a 70 ezer négyzetméteren elterülő Északi Fűtőháztelep és teherpályau
A hamarosan a fővárosban is életbe lépő új ügyeleti rendszerről, a hazai egészségügy helyzetéről is elmondta a véleményét a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke.
Az Európa Tanács 1987-ben indította el Kulturális Útvonalak programját, amelynek célja, hogy az utazáson keresztül felhívja a figyelmet a tagországokat összekötő közös alapértékekre.
Kohán Mátyás a botrány után egy cikkében azt írta, elemi szövegértési hiányról beszélhetünk, ha azt gondolják az emberek, hogy Orbán Balázs szerint Magyarország nem védekezne egy esetleges támadás során.
A fővárosi drogstratégia az első olyan dokumentum az elmúlt 14 évben, amelyben a drogliberalizációért küzdő aktivisták ténykedése révbe ért – hívta fel a figyelmet a Drogkutató Intézet. Szerintük a Karácsony Gergely-féle drogcsapat stratégiája megvalósíthatatlan és vissza kell azt vonni, mert azzal nem lehet megvédeni a budapestieket. Az intézet ki
A Fidesz alelnöke feljelentette Ábel Attilát, ezért ő előre menekül és nyilvánosságra hozza a bizalmas levelezést arról, miért verték rommá a kormánypártot a kerületben.
Bámulatos, amit véghez vitt Barabás Gábor és Éles Dávid: az első magyarok, akik megmászták a svájci Eiger hegység északi falán lévő "Chant du Cygne", magyarul "Hattyúdal" névre keresztelt 1000 méter hosszú utat.
Első alkalommal felállították a néptánc magyar rekordját, míg megdöntötték a táncházas körtánc magyar rekordját a résztvevők pénteken Budapesten a Kossuth téren, az Európai Sporthét alkalmával rendezett megmozduláson. A szervezők tájékoztatása szerint Sebestyén István, a magyar rekordok regisztrátora megállapította, hogy sikerült felállítani az ugy
Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció nem jelöl tisztségviselőket sem a cégvezetők, igazgatósági tagok pályázataira, mert az szerintük Karácsony és Magyar Péter háttérmegállapodásának függvénye.
Spigiboy és Erős Attila élőben mutatta be a „Más a világ” című dalt. Régi slágerüket, a „Más a világ” című dalt újította fel Erős Attila és Spigiboy. A klasszikus modern köntösbe csomagolt verzióját ráadásul DJ-k körében rendhagyó módon, élőben adta elő a legendás duó. A DJ páros sikere immár húsz éve töretlen. Erős Attila és Spigiboy […]
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában. Az Irán által támogatott Hezbollah egyelőre nem adott ki közleményt Naszrallah állapotáról, aki 32 éve vezette a csop
Szentkirályi Alexandra tisztázta, semmilyen körülmények között nem támogatják Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltését, de nem is javasolnak mást a pozícióra.
A honvédelmi államtitkárnak hétfő reggelig le kellene bontania a birkózó akadémia körüli kordont. Ha ezt nem teszi meg, akkor Ábel Attila bizalmas iratokat fog nyilvánosságra hozni.
Tegnapi cikkünkben bemutattuk, hogy az üvegvisszaváltási rendszer maceráit nem vállaló kollégánk évente mintegy 64 ezer forintot veszít azzal, hogy nem váltja vissza az elfogyasztott üdítők, italok palackjait. Bár az évi 64 ezer forint már önmagában sem hangzik kevésnek, de mi megnéztük, hosszú távon mit hozhatna ki ebből az összegből, ha a DRS-ren
Újabb intézkedések lépnek életbe a gyermekes családok támogatására: október 1-jétől könnyebben vehetik igénybe a csok pluszt, a falusi csok-ot és a Babaváró támogatást a speciálisan adózók és az őstermelők – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton. A tárca közlemény szerint októbertől több tízezer speciálisan adózó önfoglalk
A tárca tájékoztatása szerint 2023-ban a lakosság alig valamivel több mint 3 milliárd köbmétert fogyasztott el, az elérhető tartalék ennek közel kétszerese.
Az építési hatóság balesetveszélyesnek nyilvánította Petráék önkormányzati bérlakását. A településnek azonban nincs másik ingatlana, amit fel tudna ajánlani a családnak.
Október 1-jétől több tízezer speciálisan adózó önfoglalkoztató számára válik egyszerűbbé a csok plusz, a falusi csok és a Babaváró támogatás igénybevétele.
Két kihívója akadt Komjáthi Imrének, az MSZP társelnökének a párt tisztújítása során, aki több korrupciógyanús ügybe keveredett szocialista politikust is megkért, hogy szüneteltessék tagságukat, köztük egy országgyűlési képviselőt is. Nevezetesen: Molnár Zsoltot, Baja Ferencet, Horváth Csabát,Tóth Csabát és Ceglédi Gergőt.