Várható olvasási idő: < 1 perc Szeptember 23-án hétfőn kezdődik Az Árulók, gyilkosság a kastélyban 2. évada az RTL-en. Árpa Attila elárult néhány fontos részletet.
Az őszi hónapokban a legnagyobb a vadakkal ütközés veszélye - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Tavaly arról érkezett hír, hogy 50-100 csecsemő várakozik több hónapig kórházi körülmények között, ám ez a szám immár 280 és 300 közé tehető, ami drámai emelkedést jelent.
Bese Gergő 10 éves papi karrierútját vizsgálva kiderül, hogy több egyházmegyébe is jelentkezett papi szolgálatra. Ám a hírek szerint amikor "a próbaideje alatt" az elöljárói kiismerték, vagy próbáltak megszabadulni tőle, vagy kisebb felelősségű, kevésbé frekventált helyekre nevezték ki. Újabb részleteket közöltek a botránypap szakmai életéről.
Várható olvasási idő: 3 perc Noha itt az ősz, de a muskátlik még mindig tartják magukat. Viszont heteken belül el kell gondolkodni rajta, hogy mit tegyél a helyükre az ablakba, illetve a teraszra, ha hasonlóan gyönyörű, színes virágözönre vágysz.
A rendvédelem munkatársai 59 helyszínen vannak jelen országszerte az árvíz elleni védekezésben, zömében a Duna déli szakaszán – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Rétvári Bence azt mondta: a katasztrófavédelem 95 szivattyút üzemeltet – ezek száma vasárnap még s
Robbanás történt Budapesten egy gyógyszergyárban - írja a Ripost. A lap úgy tudja, a robbanás a Keresztúri úton fekvő gyógyszergyár egyik épületében történt ma reggel. A detonáció hatalmasat szólt, információink szerint a robbanás után pedig tűz is keletkezett a gyárban.
Csepelen egyre nagyobb az aggodalom a jogszerűtlenül felhalmozott hulladékok miatt. Borbély Lénárd csepeli polgármester már pénteken, a Fácános dűlő megtekintése után arra figyelmeztetett, hogy a Duna áradása arrafelé nemcsak a házak elöntése miatt okoz súlyos problémát. A Blikk erre a kérdésre kapott választ hétfő reggel Orbán Viktortól az árvízin
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium ma közölte: változatlan feltételekkel veszik át a katasztrófavédelem munkatársait a kormányhivatalok.
A háromsoros ügyeleti rendszerhez a MOK szerint havonta 1350 orvosi helyet kellene betölteni, ami azért problémás, mert a 906 felnőtt praxisból 100, a 297 gyermekpraxisból pedig 28 betöltetlen.
Már péntek délután feltűntek az első tuningautók és tulajdonosaik a gyulai Várkertben, ahol Euphoria Castle Meet címmel szerveztek számukra találkozót. A szervezők a beküldött nevezések alapján válogatták ki azokat a járműveket, melyek különlegesnek tűntek. Az érdi Kiss László Ferenc egy E36-os, coupé BMW-vel érkezett Gyulára. Szombaton már kétsz
A régészet történeti pillanat zajlott le nemrég a Magyar Nemzeti Múzeumban. 3 000 év után először húztak elő egy arany nyakéket, egy agyag korsóból, amit évezredekkel ezelőtt elástak.
Vitályos Eszter az Árvízinfón úgy fogalmazott, azokról "nagyon nehéz bármiféle regisztrációt vezetni, akik megjelennek a gáton egy lapáttal a kezükben, de sehol nem jelentkeznek be".
Az izraeli hadsereg több hullámban légicsapásokat hajtott végre a libanoni síita Hezbollah fegyveres szervezet fegyverraktárai és rakétakilövő állomásai ellen hétfő hajnalban – jelentette be a hadsereg szóvivője. A hadsereg azután kezdte meg széles körű támadásait a Hezbollah libanoni célpontjai ellen, miután észrevették, hogy onnan nagyszabású rak
A régészet történeti pillanat zajlott le nemrég a Magyar Nemzeti Múzeumban. 3 000 év után először húztak elő egy arany nyakéket, egy agyag korsóból, amit évezredekkel ezelőtt elástak.
Bajánál tetőzik a dunai árhullám, ezért hétfőn ott folytatta védelmi ellenőrzési körútját Orbán Viktor miniszterelnök, Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével és Kámánné Bari Bernadett megválasztott polgármesterrel közösen - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Továbbra is ütemesen növekednek a fizetések, ezzel párhuzamosan a reálbérek is. Részben a munkaerőhiányos piac miatt. Kockázatokat is rejt a jelentős bérdinamika, az pedig kérdés, hogy jövőre mi várható. Utóbbi nagyban függ a minimálbér alakulásától.
A Sarkadi Rendőrkapitányság 2024. szeptember 20-án őrizetbe vett egy férfit. A 20 éves sarkadi fiatalember a gyanú szerint szeptember 2-án a nyitva hagyott ablakon át bejutott egy sarkadi házba és illatszereket lopott, körülbelül 300 ezer forint kárt okozott ezzel. Jogosítvány nélkül vezetett és őrizetbe került egy férfi 2024. szeptember 20-án. A S
A közös uniós agrárpolitika jövőjére vonatkozó egyszerűbb, rugalmasabb és könnyebben végrehajtható stratégiai tervek kulcsfontosságúak a tagállamok és a gazdálkodók számára egyaránt.
Baján, ahol 2750 méteren védekeznek, teljes a védművek kiépítettsége, sok önkéntes vesz részt a munkában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Az árvízi védekezés vége felé járunk, minden esélyünk megvan arra, hogy a lehető legoptimistábban tekintsünk a hátr
Bajánál tetőzik a dunai árhullám, ezért hétfőn ott folytatta védelmi ellenőrzési körútját Orbán Viktor miniszterelnök, Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével és Kámánné Bari Bernadett megválasztott polgármesterrel közösen - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2006-tól minden évben egységes tematika alapján kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire. Az évente változó, de egymásra épülő témák, a különböző korosztályok eltérő igényeire és érdeklődésére, a bennünket körülvevő gyors változásokra figyelés tette a szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozatává ezt a kiemelt proj
A helyi rendőrség azt kéri az autósoktól, hogy az útlezárás időszakán túl is nagy figyelemmel közlekedjenek a fokozott vadveszély miatt, ugyanis az erdőkből, és az ár elől menekülő állatok gyakrabban bukkanhatnak fel a forgalmas szakaszokon is.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy interjúban közölte, hogy a kormány küzdeni fog azért, hogy ne lehessen népszavazás a kiemelt beruházásokról szóló törvényről. Az Alkotmánybíróság ugyanis végül nem akadályozta meg az LMP ezen kezdeményezését, viszont a népszavazáshoz kétszázezer aláírást kellene összegyűjteniük. Szokatlan interjút ad
A nyíregyházi szépkorúak alkotásaiból nyílik kiállítás október 2-án, 14.00 órától a Váci Mihály Kulturális Központban. A tártlat anyagát a beküldött és lejobbnak ítélt munkákból válogatták ki. A kiállítás október 20-ig tekinthető meg.
A kulturális miniszter szerint a baloldali ideológiák az egyetemi burkokból indulhatnak ki a legkönnyebben, ezért feladatának tartja, hogy a magyar egyetemek ne legyenek kizárólag liberális értékrendűek.
És a Terror Háza főigazgatója szerint ez nagyon nincs jól. A történész szerint a mai nyugati életforma és az amerikanizáció ugyanúgy ellentétes a több mint 1100 év alatt kikristályosodott magyar hagyományokkal, ahogyan a kommunizmus is az volt.
A fideszes jelölt pontosan ugyanannyi voksot kapott vasárnap, mint az előző választáson, amit meg kellett ismételni. Az ellenzéki Fürj Csaba viszont nagyot nyert.