2022 októberében adták át a Körös-Maros Biofarm világszínvonalú, modern istállóját. A 3000 négyzetméteres, hazánkban egyedülálló épület az elmúlt időszakban hozta az elvárt eredményeket. Itt a tehenek számára magasabb szintű komfortot biztosítanak, az állatok ezt többlet tejtermeléssel hálálják meg. Itt zömmel Kanadából származó Holstein-fríz sza
Magyarország természeti adottságai, a mezőgazdaság szerepe felbecsülhetetlen, fontos szerep hárul az agráriumban a jövő generációjának nevelésére, különös tekintettel az agrároktatás területére.
Tuzson Bence elmondta, a XI. kerületi Prielle Kornélia utcában átadott központ immár a második Budapesten, mivel a fővárosban nagyobb a "leterheltség", mint máshol az országban.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborában estek túlzásba a felsőbb éves diákok. A Pécsi Tudományegyetem leendő szülésznői, mentőtisztjei és gyógypedagógusai is durva bánásmódról számoltak be. A trágár, becsmérlő szavakat tartalmazó csapatkiáltáson kívül a lányokat cumisüvegből itatták, amit fel is
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott keddi ülésén az alapkamaton, amely így változatlanul 6,75 százalék, nem változott a kamatfolyosó két széle sem.
Itt a nagy lehetőség! Ötször egymillió forintot lehet nyerni augusztus 30-án az MVM Dome előtti területen a FloeWater jóvoltából, amit a Rádió 1 Balázsék című műsora élőben közvetít. Az eseményre 16 és 20 óra között kerül sor, ahol a "Milliomos születik" játék keretében a résztvevők esélyt kapnak arra, hogy 1 millió forintot nyerjenek!
Lázár János bejegyzésében kiemelte, köszönettel és elismeréssel tartozunk mindenekelőtt annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán.
Többen nem voltak hajlandók kitölteni a szenzitív adatok közlését követelő feddhetetlenségi nyilatkozatot. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint a felmondások nem sértik az ott élő gyerekek érdekeit.
Pannonhalma olyan hely, ahol ezer éve a béke nyelvén beszélnek – mondta, hozzátéve, hogy "erre a nyelvtudásra" ma az egész világnak égető szüksége van.
Miniszter úr, nagyon kevésen múlt, hogy vasárnap a Keleti pályaudvaron "csak" egy kisiklás, és nem tömeges sérüléssel járó baleset történt, ezt a MÁV sem tagadta – írja a politikus.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén az alapkamat szinten tartásáról döntött, azt változatlanul 6,75 százalékon tartotta, és nem módosított a kamatfolyosó két szélén sem.
Vasárnap késő estétől a MÁV mintegy száz munkatársa dolgozott a helyszínen, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az ország egyik legfontosabb vasútállomásán. Déltől már az eredeti közlekedési rend érvényes, de pár perces késések még előfordulnak a vasúttársaság szerint.
Jövő szombaton rendezik meg Kötcsén a 23. pikniket a Dobozy-kúrián, a meghívók már ki is mentek a találkozóra - tájékoztatták az atv.hu-t kormányoldalról.
Mit csináljunk, ha egerek vagyunk és a közelben az éhes róka ólálkodik? Hallotta már, hogy a Tihanyi Bencés Apátság zeneigazgatója hogyan játszik az orgonán? Tudta, hogy kedden itt lesz Besenyő Pista bácsi a kamarában? Ady Endre meg vacsorára hívja a barátait a Bencs Villába? Volna kedve blues-t hallgatni a Kossuth téren? Kíváncsi milyen lehet a Sz
"A kormánynak nincs takargatnivalója: kezdeményeztük a kínai pénzintézeteknél, hogy a banktitok feloldásával járuljanak hozzá a nyilvánosságra hozható információk bővítéséhez" - nyilatkozta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek adott interjújában az egymilliárd eurós, Kínából felvett hitellel kapcsolatban.
„Többen jelezték Igazgatóságunk felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található. Augusztus végén – szeptember elején zajlik a lódarazsak párzása, ezért a rovarok ebben az időszakban különösen aktívak, fészkük védelme érdekében esetenként támadólag
Immáron második alkalommal fogadták a Kállay család leszármazottait Nyíregyházán szerte a világból. A háromnapos világtalálkozó második napján egy konferenciára várták a rokonokat, akik a Szabolcs Néptáncegyüttes mellett előadásokat hallgatva ismerhették meg jobban a Kállayak történetét. Az eseményt Kállay Helénnek, a család egyik leszármazottjának
Már bárki megtekintheti az Alkoss szabadon rajzpályázat győztes munkáiból készült kiállítást, melyet az Alkoss Szabadon Alapítvány egyik zsűritagja, dr. Zámbó Nóra, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kabinetfőnöke, Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény vezetője, valamint Nagy Szabina önkormányzati képviselő nyitott meg a múzeumban. A pályázaton
A papíron Orbán Győző tulajdonában lévő, majorságnak nevezett ingatlanegyüttes már Lopott Pénzek Birtokaként is szerepelt a Google térképén. Most más irányból közelített, aki átnevezte. Korábbi lapértesülések szerint a birtokot előszeretettel használja Orbán Viktor miniszterelnök: már nemcsak családjával tölt ott hétvégéket, de politikusokat és üzl
Kollégánk rövid videóban mutatta meg, hogy mi a helyzet a Nyugati, a Déli a kényszerűen lezárt Keleti helyett a Kelenföldi pályaudvaron. Spoiler: nem percekben, hanem órákban mértük a csúszásokat.
Szeptember 7-én szombaton rendezik meg Kötcsén a 23. pikniket a Dobozy-kúrián, a meghívók már ki is mentek a találkozóra. Itt kerül sor Orbán Viktor kormányfő beszédére, amelyben meghatározza a 24/25-ös politikai évad irányait.
Kerekasztal-beszélgetést szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a vármegyeházán. Az eseményen dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője tartott előadást a civil szektort érintő legfrissebb témákról.
Folytatódik a mobilháború! A Budapest VII. kerületi Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete egyszerűen életszerűtlennek nevezte, hogy az iskolakezdéskor, a tanítás előtt elvegyék a diákoktól digitális eszközeiket, úgy mint a mobiltelefont vagy éppen a laptopot – ahogy ezt a nem is túl régi jogszabály előírja számukra. A hivatalos indoklás szerint azé
Idén is a Vidor Fesztiválon ünnepli meg a születésnapját a Sunshine Fm rádió. A pénteki eseményről sajtótájékoztatót tartottak, ahol bejelentették, hogy a rádió szorosabb együttműködésbe kezd a Móricz Zsigmond Színházzal. Emellett a rádió bővüléséről is szó esett, amelynek köszönhetően a Sunshine Fm már a megyehatárokon túl is egyre több település
A Szépkorúak Csipkekiállítása 2024. szeptember 10-én megnyitja kapuit, hogy bemutassa a gondosan készített mesterműveket és a szívmelengető alkotásokat.
Nem jó a viszony a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) magyar és osztrák tulajdonosai között, és úgy tűnt, ez a vasúttársaság magyar dolgozóin csapódik le. Nagy volt a felháborodás a nyugati határszélen, eddig ugyanis úgy tudták, a hőségpénz, ami a MÁV-osoknak jár, a GYSEV-eseknek nem. A minisztérium Telexnek küldött válasza 180 fokos fordulatot ho
A Kecskemét és Nagykőrös közötti 2x1 sávos felújított szakasz is teljes hosszában járható, de ez is munkaterület, óránként 60 kilométeres sebességkorlátozással.
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélt a Makói Járásbíróság egy férfit, aki július közepén lefejelt egy jogszerűen intézkedő rendőrt.
Júniustól kezdve, folyamatosan kézbesíti az adószámla-értesítőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleiknek, tájékoztatott közleményében az adóhatóság. A küldemény elején mindenki megtalálja a legfontosabb információt, miszerint kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve keletkezett-e pótléka 2023-ra. Bárdos
Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió szinte korlátlan mennyiségben írná elő számára: nyissa ki a kapukat az illegális migránsoknak, indítson eljárásokat, és ezáltal engedje be őket az unió területére – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) alelnöke a Kossuth rádió V
Reklámnak látszó videóanyag jelent meg vasárnap a Facebookon, a videóban hamisított hangfelvétel szerepel Erdő Péter bíborostól, valótlan tartalmú nyilatkozattal egészségi állapotáról – közölte vasárnap az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal. Mint írták, ez már a második ilyen eset. A múlt alkalommal rendőrségi vizsgálat alapján kiderült, ho
Karácsony Gergely főpolgármester ígéretet tett a Margit híd tavaly augusztusban megcsonkított és pótolni azóta is elmulasztott Szent Korona-ábrázolásain a kőkeresztek haladéktalan helyreállítására! – írta szerkesztőségünknek hétfőn eljuttatott közleményében a Szent István Intézet. Egy évet kellett várni, de az összefogás sikert hozott! – mutattak r
A MÁV folyamatosan tájékoztatja az utazóközönséget közösségi oldalán, hogy milyen menetrend változásokra lehet számítani az egyes szakaszokon, ugyanis van belőle bőven. A vonatközlekedés szabályosan megbénult hétfőre, miután vasárnap este egy InterCity kisiklott a Keleti Pályaudvar közelében. Ugyan keddre helyreállították a vasúti forgalmat, azonba
Egy orosz szárnyasrakétát lőtt le hétfőn reggel Kárpátalja légterében az ukrán légvédelem – közölte hivatalos Facebook-oldalán Viktor Mikita, a Kárpátalja Megyei Katonai Közigazgatás vezetője. Bejegyzésében Viktor Mikita közölte, hogy az Ukrán Fegyveres Erők 650. számú Kárpátaljai Különálló Légvédelmi Géppuskás Zászlóalja lelőtt egy szárnyasrakétát