2024. augusztus 27. kedd

aug. 27
18:23
Nézőpont Intézet: A magyarok közel hetven százaléka felháborítónak tartja az ukrán olajszankciókat (vasárnap.hu)
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek között. Múlt héten a magyar baloldal által újraválasztott Bizottság bejelentette: nem kíván segíteni a tagállamoknak – ismertette a Nézőpont Intézet a Va
aug. 27
18:25
Navracsics Tibor: A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatok természeti csapásokkal szembeni védekezését (vasárnap.hu)
A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatoknak azt a munkáját, melyet védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett természeti csapások esetén a károk elhárítása érdekében végeznek – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) parlamenti frakciójának tagja hétfőn Budapes
aug. 27
18:39
Békevágyról szól majd a jövő szombati piknik Kötcsén (Menedzsment Fórum)
A "Legyen béke már" szlogennel rendezik meg a 23. találkozót szeptember 7-én, ahol Orbán Viktor is beszédet mond.
aug. 27
18:45
Sulyok Tamás: Pannonhalma tudására az egész világnak égető szüksége van (Infostart)
A Szent Márton tiszteletére épült pannonhalmi szerzetestemplom középkori újjáépítésének és felszentelésének 800. évfordulója alkalmából tartott szentmisét követően az államfő is beszélt.
aug. 27
18:45
Rétvári Bence: 13 millió tankönyvet osztanak ki ingyenesen az idei tanévkezdésre (hirado.hu)
A korábbi fizetős és egyre drágább tankönyvek helyett a kormányzat intézkedése nyomán a diákok ingyen kapják meg a tankönyveket.
aug. 27
18:45
Rétvári Bence: 13 millió tankönyvet osztanak ki ingyenesen a tanévkezdésre (Demokrata)
További százezer újabb laptop is érkezik a magyar tanulókhoz – mondta az államtitkár.
aug. 27
18:57
AM: Újabb 30 ezer gyermek környezeti nevelését segíti az Iskolában az Erdő Program (hirado.hu)
Lezárult a jelentkezés az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére, amelynek keretében újabb 500 intézmény 30 ezer diákja vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon.
aug. 27
19:00
Kegyetlen pusztítást végzett a vihar ebben a megyében: figyelmeztet a katasztrófavédelem, még nincs vége (Pénzcentrum)
Viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók Heves vármegyében: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adnak munkát - közölte a katasztrófavédelem. Azt írták, zivatarok miatt több járásban is elsőfokú riasztás van érvényben; az elsődleges veszélyforrás a villámlás, de erős szél és jégeső is előfordulhat.
aug. 27
19:03
Újabb főútnak örülhetnek az autósok (Infostart)
Elkészült a 441. sz. főút burkolatfelújítása és négynyomúsítása a Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszon – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
aug. 27
19:03
A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint jogsértő, hogy sétányt neveztek el Horn Gyuláról (444.hu)
Ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Önkormányzat erről szóló rendelkezését.
aug. 27
19:03
Lázár megszólalt a MÁV teljesítményéről, és beleszállt Vitézybe (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 27
19:15
Bírósági döntés: nem nevezhető el sétány Horn Gyuláról (Infostart)
A törvényszék számon kéri Budapestet, hogy miért nem kérte ki az MTA véleményét.
aug. 27
19:27
Orbán Viktor örülne: ellopta a show-t a tűzijáték (Menedzsment Fórum)
Különös végeredményt hoztak a 34. hét nézettségi adatai.
aug. 27
19:39
A megkezdődőtt szarvasbőgés miatt részleges erdőlátogatási tilalmat jelentett be a Gemenc Zrt. (hirado.hu)
A Gemenc Zrt. a szarvasbőgés időszakában hétvégenként szemléletformáló-ismeretterjesztő előadásokkal egybekötött túrákat is szervez a látogatóknak.
aug. 27
19:45
A Fővárosi Törvényszék szerint jogsértő, hogy sétányt neveztek el Horn Gyuláról (Blikk)
Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése. Ezért hatályon kívül helyezték a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését.
aug. 27
19:45
Fővárosi kormányhivatal: Döntött a törvényszék, jogsértő a Horn Gyula sétány elnevezése (hirado.hu)
A testület azt is megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak be kellett volna szereznie a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását.
aug. 27
19:51
Még hónapokig előzetesben maradhat az a pedagógiai asszisztens, aki egy óvodással erőszakoskodott Gazdagréten (ATV)
A pedagógiai asszisztenst még március elején rúgták ki a Gazdagréti Szivárvány Óvodából.
aug. 27
19:57
Gemencen már bőgnek a szarvasok, szervezett túra keretében lehet őket meghallgatni (Infostart)
Bár a meleg elvileg visszavetheti a szarvasbikák nászidőszakát, Gemencen már elindult a szarvasbőgés. Az erdőben jelenleg még szabadon lehet túrázni, a közelgő vadászati szezon idején azonban korlátozásokra kell számítaniuk az erdőjáróknak. A Gemenc Zrt. a következő hétvégéken szarvasbőgés túrákat indít, amelyekre telefonon, e-mailben, vagy akár sz
aug. 27
19:57
Budapest Főváros Kormányhivatala gondoskodik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség köznevelési intézményeibe járó gyermekek elhelyezéséről (hirado.hu)
A közműszolgáltatók értesítése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése szerint a fenntartó által felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését.
aug. 27
20:09
Ungváry Zsolt: Csatlakozás vagy bekebelezés? Mit gondol rólunk az EU? (vasárnap.hu)
2004-ben, úgy fogalmaztunk, csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Következetesen ezt a kifejezést használtuk és használjuk; talán hittünk is benne, vagy inkább reméltük, hogy egyenlő jogokkal és feltételekkel lépünk be egy befogadó, szövetséges közösségbe. De amiképpen hiába hívták a hazai kommunisták a szovjet csapatok katonai intervencióját "felszaba
aug. 27
20:24
Nem igaz, hogy teljesen elzárták a szabad lejárást a szántódi partszakaszhoz – állítja a Balaland igazgatója (SzMo)
Peter Knoll állásfoglalása szerint a part továbbra is megközelíthető a főbejáraton keresztül, ahol a munkatársak ráadásul készséggel segítséget nyújtanak.
aug. 27
20:27
Szerdától-péntekig nem lehet az Árok utcán közlekedni! (Nyíregyháza)
Szerdától teljes terjedelmében lezárják az Árok utcát.
aug. 27
20:33
A kormányhivatal törölte Iványiék két köznevelési intézményét - a gyerekeket máshová helyezik el (ATV)
Budapest Főváros Kormányhivatala gondoskodik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség köznevelési intézményeibe járó gyermekek elhelyezéséről - tudatta közleményében a hivatal, amiből kiderül: "mind a 156 tanköteles tanuló számára biztosított lesz a tanulmányok folytatása".
aug. 27
20:33
Gyula Tv Híradó 2024. 08. 27. (Gyulatelevízió)
Témák: – Világszínvonalú istálló segíti a tehenek tejtermelését a Körös-Maros Biofarm területén. Az épületnek és a modern technológiának köszönhetően az állatokat nem éri hőstressz, így a normál körülmények között gondozott tehenekhez képest 25 százalékkal többet termelnek. – A korábbi évekhez hasonlóan újra tanszercsomagokkal teszik könnyebbé az i
aug. 27
20:39
Megcsíptük a Tirpák Fesztivál részletes programját! (Nyíregyháza)
Azt már mindenki kívülről fújja, hogy jön Majka, meg Tóth Gabi, de ilyen részletes plakátot eddig még nem láttunk!
aug. 27
20:42
Hat nappal tanévkezdés előtt zárja be Iványi Gáborék két iskoláját és egy hajléktalanóvodát a kormány (SzMo)
A lelkész szerint a lépés rendkívül felelőtlen, 200-250 gyerek tanévkezdését nehezítik így meg, köztük többen nem tankötelesek.
aug. 27
20:45
Felfüggesztettel megúszta a rendőr lefejelését (Infostart)
Egy STOP tábla miatt állították meg.
aug. 27
20:51
Ungváry Zsolt: Csatlakozás vagy bekebelezés? Mit gondol rólunk az EU? (vasárnap.hu)
2004-ben, úgy fogalmaztunk, csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Következetesen ezt a kifejezést használtuk és használjuk; talán hittünk is benne, vagy inkább reméltük, hogy egyenlő jogokkal és feltételekkel lépünk be egy befogadó, szövetséges közösségbe. De amiképpen hiába hívták a hazai kommunisták a szovjet csapatok katonai intervencióját "felszaba
aug. 27
20:53
Rétvári Bence: A kormány jogi lépéseket tervez Brüsszel ellen, amiért ránk akarják kényszeríteni a migránsok betelepítését (vasárnap.hu)
Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió szinte korlátlan mennyiségben írná elő számára: nyissa ki a kapukat az illegális migránsoknak, indítson eljárásokat, és ezáltal engedje be őket az unió területére – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) alelnöke a Kossuth rádió V
aug. 27
20:55
Csalók éltek vissza Erdő Péter bíboros nevével (vasárnap.hu)
Reklámnak látszó videóanyag jelent meg vasárnap a Facebookon, a videóban hamisított hangfelvétel szerepel Erdő Péter bíborostól, valótlan tartalmú nyilatkozattal egészségi állapotáról – közölte vasárnap az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal. Mint írták, ez már a második ilyen eset. A múlt alkalommal rendőrségi vizsgálat alapján kiderült, ho
aug. 27
20:57
Bejelentés jött az iskolakezdéssel kapcsolatban, megszólalt a Belügyminisztérium (ATV)
Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
aug. 27
20:57
Szent István Intézet: Karácsony Gergely ígéretet tett a Margit híd megcsonkított Szent Korona-ábrázolásain a kőkeresztek helyreállítására (vasárnap.hu)
Karácsony Gergely főpolgármester ígéretet tett a Margit híd tavaly augusztusban megcsonkított és pótolni azóta is elmulasztott Szent Korona-ábrázolásain a kőkeresztek haladéktalan helyreállítására! – írta szerkesztőségünknek hétfőn eljuttatott közleményében a Szent István Intézet. Egy évet kellett várni, de az összefogás sikert hozott! – mutattak r
aug. 27
20:59
Orosz szárnyasrakétát lőtt le Kárpátalja felett az ukrán légvédelem (vasárnap.hu)
Egy orosz szárnyasrakétát lőtt le hétfőn reggel Kárpátalja légterében az ukrán légvédelem – közölte hivatalos Facebook-oldalán Viktor Mikita, a Kárpátalja Megyei Katonai Közigazgatás vezetője. Bejegyzésében Viktor Mikita közölte, hogy az Ukrán Fegyveres Erők 650. számú Kárpátaljai Különálló Légvédelmi Géppuskás Zászlóalja lelőtt egy szárnyasrakétát
aug. 27
21:01
Nézőpont Intézet: A magyarok közel hetven százaléka felháborítónak tartja az ukrán olajszankciókat (vasárnap.hu)
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek között. Múlt héten a magyar baloldal által újraválasztott Bizottság bejelentette: nem kíván segíteni a tagállamoknak – ismertette a Nézőpont Intézet a Va
aug. 27
21:03
Navracsics Tibor: A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatok természeti csapásokkal szembeni védekezését (vasárnap.hu)
A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatoknak azt a munkáját, melyet védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett természeti csapások esetén a károk elhárítása érdekében végeznek – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) parlamenti frakciójának tagja hétfőn Budapes
aug. 27
21:06
Jogsértő volt Horn Gyuláról sétányt elnevezni – döntött a törvényszék (SzMo)
A döntés szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
aug. 27
21:09
Ezt még nézni is rossz, ennyit ér most a pénzünk (ATV)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
aug. 27
21:18
Holtan találtak egy idős férfit Öcsödön: egyelőre vizsgálják az esetet (Pénzcentrum)
Megöltek egy idős férfit az öcsödi otthonában; a feltételezett elkövető, egy fiatalkorú fiú elszámoltatását megkezdte a rendőrség - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
aug. 27
21:45
LMP-szóvivő: Úgy tudom, hogy Keresztes László Lóránt marad a frakcióban (ATV)
.
aug. 27
21:45
Szegedi Tudományegyetem: Nem zárt be a szentesi fül-orr-gégészet, de az összetettebb műtéteket Szegeden végzik (Telex)
Az SZTE szerint zavartalanul folyik az ellátás, a sürgős eseteket pedig a készenléti ügyeleten és a sürgősségi osztályon látják el.
aug. 27
21:47
Kormányhivatal: A Fővárosi Törvényszék jogsértőnek találta Horn Gyuláról elnevezni egy sétányt (Telex)
Hatályon kívül helyezték a Fővárosi Közgyűlés rendelkezését.
aug. 27
21:49
Törölte nyilvántartásából Iványi Gáborék iskoláit és óvodáját a fővárosi kormányhivatal (Telex)
A kormányhivatal azt írta, gondoskodnak róla, hogy a diákokat más iskolákba és óvodákba helyezzék át.
aug. 27
21:51
Magyar Péter: A kórházak után most elkezdjük járni az iskolákat és a MÁV vonalait (ATV)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke részletesen beszélt a Völner-Schadl ügyben indított nyomozás megszüntetéséről, valamint arról, hogy milyen jogi lépéseket tervez tenni az ügy folytatása érdekében. Szóba került a digitális gyóntatószék és az is, hogy milyen eredményei vannak a kórházlátogatásainak. Magyar azt is
aug. 27
21:51
Magyar Péter benyújtotta a Schadl–Völner-ügyben tett felülbírálati indítványát (Telex)
A Tisza Párt elnöke szerint több trükköt is bevetett az ügyészség, hogy eltussolják az ügyet.
aug. 27
22:15
Magyar Péter a kórházak után az iskolákat és a vasutat is körbe akarja járni (Telex)
A Tisza Párt elnöke az ATV-ben arról is beszélt, hogy szerinte már a kórházlátogatásaival is elért kisebb eredményeket.
aug. 27
22:30
Magyar Péter és csapata a kórházak után az iskolákat és a Máv vonalait kezdi el bejárni (SzMo)
A Tisza Párt erre a két területre fókuszál, mert szerintük akcióik elindítottak változást az egyészségügyben is.
aug. 27
23:36
"Láthattam ma este a gyermekemet összeomolni, azóta is zokog" – fogalmuk sincs az Iványi Gáborék iskoláiba járó gyerekek szüleinek, mi lesz (SzMo)
Este a kormányhivatal külön kocsikat küldött hozzájuk, hogy értesítsék őket, hat nappal az iskolakezdés előtt bezárják az iskolákat.

Keresés