Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Egészen különleges a nyitány: a sportolók a Szajnán, a fellépők a folyó partján köszöntik a közönséget. Elképesztő mennyiségű rendőr vigyázza az eseményt.
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Szank településen elhunyt kézbesítőt, akit munkavégzés közben rovarcsípés ért, és a fellépő allergiás reakció következtében meghalt - közölte a Magyar Posta Zrt. pénteken.
Péntek este megkezdődtek a XII. Gyulai Végvári Napok, ahol három napon keresztül megelevenedik a történelem. A várkertben tartott megnyitón Kónya István alpolgármester felidézte a 16. századi eseményeket, majd felkérte Magyar István főkapitányt a vár védelmére és huszonnégy órán belül a visszafoglalására. A hagyományos felvonulásba az idén új ele
A nyomozók őrizetbe vettek két szegedi férfit, akik egy szórakozóhely közönségét látták el metamfetaminnal - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
Július utolsó hetében Ken Kesey-Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére című előadása nyitja a Gyulai Várszínház Erdélyi hét fesztiválját. Hét estén keresztül, más-más erdélyi magyar színház előadásával találkozhat a közönség. Két fesztiváldíjas produkció is színesíti az idei repertoárt, Ivan Viripajev: Iráni konferencia a Tamási Áron Színház és
Magyarországon zéró tolerancia van a kábítószerekkel kapcsolatban. A dizájnerdrogok kiemelt veszélyt jelentenek, most hét új anyaggal bővült a tiltott pszichoaktív szerek listája – tudatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közleményben.