Egy évvel ezelőtt Orbán Viktor a Facebookon jelentette: "medve nélkül nincs Tusványos!" – ezt tartja is. Egy nappal a nagy beszéd előtt medvét fotózott a miniszterelnök.
A Nyíregyházi Állategészségügyi Telepen pénteken immár harmadszorra rendeztek örökbefogadási napot az elmúlt három hónapban, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az örökbefogadás fontosságára, és lehetőséget biztosítson azoknak, akik egy hűséges társra vágynak. A telepen, ahol 13 éve nem altatják el az állatokat, közel 60 kutya várja, hogy sze
Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell - ismertette a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a szervezet közleményében.
Orbán Viktor a 2010-es Fidesz-győzelem utáni első tusványosi beszédében azt ígérte, a tisztességes, törvénytisztelő emberek ideje következik, és Magyarországot tudással, oktatással és kultúrával fogja sikeressé tenni.
Kormány Tusványos – Tuzson Bence: egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: Tusnádfürdő, 2024. július
Kik vannak itt, és kik a nagy hiányzók? Mik voltak a legizgalmasabb pillanatok és a legfontosabb mondások? Milyen témákról nem beszélnek, és mit várunk a szombati Orbán-előadástól? Élő pop up műsorral jelentkezünk Tusványosról, tartsatok velünk!
Hét szerrel bővült a tiltott dizájner drogok listája – tudatta közleményben Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Értéktár Bizottság által július 16-án felvett 3 újabb vármegyei értékről pénteken tartottak sajtótájékoztatót a vármegyeházán. A sajtótájékoztatón Baracsi Endre, az értéktár elnöke kiemelte, hogy az új értékek tovább gazdagítják a vármegye kulturális és történelmi örökségét.
Orbán Viktor idén is értékelte a nemzetpolitika elmúlt esztendejét a határon túli magyar szervezetek vezetőivel Tusnádfürdőn – közölte a kormányfő sajtófőnöke.
Ilyen időjárásra számíthatunk a hétvégén, vasárnapra újra hőségre lehet számítani. Szombatra még csak első, vasárnapra már másodfokú riasztást is elrendeltek, de hétfőre újra elviselhetőbb hőmérsékletre lehet majd számítani.
Magyar érdek-e, ha kritikusak vagyunk Orbán békemissziójával? Mire akarja átnevezni a civil szervezeteket? Lánczi Tamást, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét kérdeztük Tusványoson. Videó.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken közölte, hét szerrel bővült a tiltott dizájner drogok listája. Rétvári Bence hangsúlyozta: Magyarországon zéró tolerancia van a kábítószerekkel kapcsolatban. A hét újonnan listára vett anyag közül a hazánkban négy anyag jelent meg, amelyek szintetikus és félszintetikus kannabinoidnak, vagyis her
"Ment az üvöltözés, hogy nyeljük már le a Klára fejét, nem fog az nekünk ártani" – mesélte a lapnak az egyik megszólaló a Dobrev-Kunhalmi-Karácsony plakátokról.
A Magyar Fejlesztési Bank Otthonfelújítási Programjára már folyamatosan lehet jelentkezni. A program célja az 1991 előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítése. Az MFB szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat az akár 6 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölc
"Annyit mondhatok el, hogy a piaci feltételeknél kedvezőbb árazásban állapodtunk meg. Gulyás miniszter úr helyesen jelölte meg a célt. Elsősorban közlekedési- és energetikai infrastruktúra fejlesztéséhez használjuk a hitelt" - közölte Varga Mihály az atv.hu kérdésére az 1 milliárd eurós kínai hitelről a Kormányinfó után.
Kisebb tűz keletkezett a 4-es metró Bikás park állomásánál, ahol a megálló külső kupolájának szigetelése ég - tájékoztatta a katasztrófavédelem péntek délután.
A sajtóeseményen Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a bélyeg jelképe annak az összetartozásnak, mely összeköti hazánkat az Európai Unió közösségével.
Rekordmennyiségű, több mint 15 ezer aludobozt gyűjtöttek be a Minden Doboz Visszajár kezdeményezés munkatársai a 39. Formula 1-es Magyar Nagydíjon a múlt hétvégén. Idén harmadik alkalommal vett részt aktívan a Formula 1-es Magyar Nagydíjon az Egyesült Királyságban 2009-ben alapított Every Can Counts kezdeményezés magyarországi képviselete, a Minden
"Mi a legnagyobb kihívás az önkormányzatoknak? A kormány" – mondta a XVI. kerületi polgármester, Kovács Péter. A fideszes polgármesterek egyetértettek Őrsi Gergellyel Tusványoson: nagyobb mozgásteret kéne adni az önkormányzatoknak.
A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával ünnepli az Európai Unió Tanácsának 2024. évi magyar elnökségét. Az alkalmi bélyegkisív harmincezer példányban készült és péntektől került forgalomba.
A miniszterelnök-helyettes szerint ugyanakkor Novák Katalint vagy Balog Zoltánt nem lehet rákényszeríteni, hogy beszéljen az okokról, amit egyébként ő maga sem ért.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.