Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan 2024. július 19-én (péntek) 00:00 órától 2024. július 21-én (vasárnap) 24:00 óráig fenntartja a hőségriasztást, azonban harmadfokról másodfokra módosítja.
Az Aquarius fürdő a legutóbbi, június 25-én, minősítő szakbizottság által végzett felülvizsgálat során három kategóriában ismét megerősítette 2021-ben elnyert legmagasabb, ötcsillagos minősítését. A kitüntetést a fürdő a magas színvonalú és kimagasló élményt nyújtó szolgáltatásaival érdemelte ki, amelyeket évről évre folyamatosan fenntart és fejles
A Tatabányai Járásbíróság két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt szerdán egy férfit, aki Oroszlányban ellenszegült a rendőri intézkedésnek, megütött egy rendőrt, majd a járőr fejét megpróbálta egy patak vize alá nyomni. Az ítélet jogerős - közölte a Tatabányai Törvényszék az MTI-vel.
Ha a gyerekek bölcsődés, óvodás korukban nem tapasztalják meg, milyen jól érezni magunkat a természetben, mezítláb sétálni egy folyó partján vagy megérinteni egy fát, később sokkal nehezebben tudnak kapcsolatba kerülni a természettel.
Egy sima lángos már most 1000 forintnál kezdődik, 10 dkg hekk pedig 700 forint, és ez még csak az előszezon. A főszezonra azonban szinte biztos, hogy még emelni fogják az áraikat a vendéglátó egységek. Ön tapasztalta már, hogy ugyanaz a külföldön vásárolt termék jobb minőségű, mint az itthoniak? Szavazzon!
Hivatalosan még mindig semmilyen konkrétumot nem lehet tudni arról a gigantikus beruházási célterületről, amit egy évvel ezelőtt jelölt ki a kormány Pécs mellett. Aggódó ellenzéki politikusok újabb fórumot szerveztek a témában, ugyanis egy június végén megjelent kormányhatározat egyedi beépítési szabályokat állapított meg a célterületre.
Drasztikusan megnövekedett a Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat által ellátottak száma a júliusi tartós hőhullám miatt, az önkéntesek már csaknem kétezer bajbajutotton segítettek - derül ki a szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.
A BMW egy együttműködés részeként autóflottát bocsát az Operaház rendelkezésére. A művészek viszont nem nagyon kapnak autót, a vezetők saját maguknak tartják fenn őket.
Hatalmas lángok csaptak fel, fekete fellegek sötétítik el az eget Polgárdinál. Tűz ütött ki szerda délután a Natur Pellet telephelyen, ahol egy hulladékrakat gyulladt ki. Később a tűz átterjedt más hulladékkupacokra és a növényzetre is. Videók és fotók érkeztek a helyszínről.
Drasztikusan megnövekedett a Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat által ellátottak száma a júliusi tartós hőhullám miatt, az önkéntesek már csaknem kétezer bajbajutotton segítettek - derül ki a szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Csak akkor lehet sikert elérni a gyermekvédelemben, ha lesz szív és lélek ahhoz, hogy a traumákon átsegítsék a gyerekeket és fiatalokat, mondta Fülöp Attila.
Magyarország büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el - jelentette ki Vitályos Eszter kormányszóvivő a Nobel-díjasok falának szerdai ünnepélyes átadásán.
A magyarok hanta helyett Fantát kapjanak - ezzel a címmel írt bejegyzést közösségi oldalára Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Coca-Cola narancsos termékében feleannyi gyümölcs van itthon, mint más országokban. A Coca-Cola azt közölte az ATV híradóval, hogy minden terméke megfelel a magyar jogszabály
Egy friss felmérés szerint a magyar dolgozók több mint kétharmada nem tud elmenni idén nyaralni anyagi gondok miatt. Aki el is jut valahova kicsit pihenni, az is összehúzza a nadrágszíjat.
Nemcsak Budapesten, hanem a tatabányai kórházban is megadta magát a klímaberendezés. Ott állítólag egy darab ventillátorral próbálják megoldani a helyzetet.
Földrengés volt kedd este Balatonkiliti környékén, a 2,2-es magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte. A jelenség okairól az InfoRádió Harangi Szabolcsot, a HUN-REN–ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának vezetőjét kérdezte.
A késések mellett a klíma hiányától is szenvednek a MÁV utasai. Vitézy Dávid a Lázár János-vezette minisztériumot hibáztatja, és azt állítja: sosem látott krízis van kialakulóban. A szaktárca viszont Vitézy Dávidot teszi felelőssé. A Közlekedő Tömeg Egyesület egyik vezetője azt mondta azt ATV Híradónak a költségvetésben elég forrás van közlekedésfe
A Szent László Kórház transzplantációs osztályán, a steril szobákban nem működik a hűtés a rendkívüli kánikula miatt. Már dolgoznak a javításán, de az még időbe telik.
A bírók fizetése bizonyos esetekben: nem elegendő a megfelelő színvonalú megélhetéshez - állítja az Országos Bírói Tanács. A problémára egy magyar bíró hívta fel a figyelmet, aki az Európai Bizottsághoz fordult a bírók alulfizetettsége miatt. A Magyar Bírói Egyesület elnöke szerint: a legnagyobb gondot az igazságügyi alkalmazottak bérei okozzák, ak
A háborút csak azok akadályozhatják meg, akik részt vesznek benne, de "nem tűnik úgy, mintha Izrael ezt szeretné" - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Al-Arabíja hírtelevíziónak adott, szerdai televíziós interjúban.
Korábbi cikkünkben részletesen körüljártuk, hogy a narancsos Fanta üdítőital gyümölcstartalma számos európai országban magasabb, mint a Magyarországon forgalmazott termékben. A Nébih még évekkel ezelőtt vizsgálódott az ügyben, de közlésük szerint nem találtak szabálysértést. Cikkünk nyomán kedden hosszú Facebook-posztot közölt Lázár János: az építé