2024. július 12. péntek

júl. 12
14:06
Karácsony Gergely reagált a harmadszor kihirdetett győzelemre: "Öt éven át próbáltak eltaposni. Nem sikerült" (SzMo)
Nincs már mit újraszámoltatni. Neki most azzal van dolga, hogy folytassa annak a programnak a végrehajtását, amire megtisztelő felhatalmazást kapott a budapestiektől.
júl. 12
14:09
Varga Mihály: Törökország fontos stratégiai partnere Magyarországna (Demokrata)
Az aláírt egyetértési megállapodással újabb lépést tettek a folyamatosan fejlődő magyar-török kapcsolatok elmélyítése érdekében – mondta Varga Mihály.
júl. 12
14:12
Rétvári Bence: Százszázalékos a foglalkoztatottság a börtönökben (hirado.hu)
Ma már elmondható, hogy százszázalékos a foglalkoztatottság a börtönökben, hiszen minden fogvatartott tanul vagy dolgozik, és senki sem ül tétlenül – fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
júl. 12
14:12
Az orvos válaszol: mit tehetünk a hőség okozta panaszok ellen? (Nyíregyháza)
Brutális hőségre és éjjel is magas hőmérsékleti értékekre kell számolniuk a nyíregyháziaknak a következő napokban. A háziorvosoknál egyre több az olyan paciens, akik a hőség okozta panaszokkal fordulnak szakemberhez. A napok óta tartó hőhullám a betegeket és az egészségeseket is megviseli, ráadásul többféle veszélyfaktort is rejt magában.
júl. 12
14:14
Kánikula: megtelt kismamákkal és újszülött babákkal a szülészeti osztály (hirado.hu)
A gyerekekre és a kismamákra kiemelten kell figyelni a nagy hőségben.
júl. 12
14:18
Szörnyű tragédia: holttestet találtak a Balatonban, Révfülöpnél (Pénzcentrum)
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön - erről adott ki közlést a a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.
júl. 12
14:21
Gulyás Gergely: A közszolgálatban dolgozók munkája határozza meg a közérzetet (Demokrata)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett hallgatók munkája is hozzájárul ahhoz, hogy az államot az itt élő polgárok hazájuknak tekintsék, mondta a miniszter.
júl. 12
14:24
Diákmunka – A város több intézménye fogad diákokat nyári munkára (Nyíregyháza)
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az előző évekhez hasonlóan, idén is részt vesz a nyári diákmunka programban. Júliusban és augusztusban összesen 615 diákot fogadnak. Az első turnus hétfőn indult 450 diákkal, akik közül többen is a Gyermekek Háza Déli Óvoda Virág utcai Tagintézményében végeznek különféle feladatokat.
júl. 12
14:27
Nem maradhat következmények nélkül az, ahogy az utasokat kezelik (Demokrata)
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az utasokat érzéketlenül, szinte csomagként kezelik, közölte az Igazságügyi Minisztérium.
júl. 12
14:27
A Gellért Szálló mellett építhet lakóparkot Garancsi cége (Telex)
A Gellért egykori gyerekfürdőjének területére két kisebb társasházat és egy villaépületet is felhúzna a Market, de konkrét tervek még nincsenek.
júl. 12
14:30
Kiderült, mikortól indulhatnak újra a műtétek az Uzsokiban – exkluzív (Infostart)
Az optimális 17-20 fok helyett 25-35 fok körüli, egyes műtőkben ennél is magasabb hőmérsékleteket mértek az Uzsoki műtőiben, a beavatkozásokat a betegek biztonsága érdekében állították le – nyilatkozta az InfoRádióban az intézmény főigazgatója. Beszélt a műtétek újraindulásáról és bejelentett egy pozitív hírt is.
júl. 12
14:30
Brutális bírságot kaphatnak a szabálysértő légitársaságok (ATV)
Nem maradhat következmények nélkül az, ahogy az utasokat kezelik - írta az Igazságügyi Minisztérium pénteki közleményében.
júl. 12
14:48
Karácsony az eredményhirdetés után: "Öt éven át próbáltak eltaposni... Nem sikerült, a fővárosiak átláttak az ármányon" (Blikk)
Három a magyar igazság: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és ma megnyertük harmadszor is – így summázta immár hivatalos választási győzelmét Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
júl. 12
14:57
Karácsony Gergely: Pontosan tudtam, hogy nekem nem használ a dobreves plakát (Telex)
Az újraszámlálás után Karácsony arról beszélt, hogy egy törvényen kívüli folyamat végére értek, de most már lehet dolgozni. A fővárosi közgyűlésben a többség biztosítása érdekében, a legnagyobb frakciójú Tisza Párttal kezd beszélgetést, de minden frakcióval leül majd.
júl. 12
15:00
Gulyás Gergely szerint kis különbség esetén kötelezővé tehetik a szavazatok újraszámolását (444.hu)
Megfontolásra érdemes a javaslat.
júl. 12
15:00
Spanyolország vagy Anglia? – A Nyíregyházi Állatpark kea papagája megjósolta, melyik csapat lehet a Labdarúgó-Európa-bajnokság győztese (Nyíregyháza)
Már szinte hagyománynak számít a Nyíregyházi Állatparkban, hogy fontos futballmérkőzések előtt papagájok jósolják meg a lehetséges eredményt. Így volt ez pénteken is, a Labdarúgó-Európa-bajnokság vasárnapi döntőjének nyertes csapatát egy kea tojó sorsolta ki. A döntőben Spanyolország és Anglia csap majd össze a bajnoki címért.
júl. 12
15:06
Több légitársaság is súlyos büntetésben részesülhet a brutális késések miatt (Blikk)
Nem maradhat következmények nélkül az, ahogy az utasokat kezelik - írta az Igazságügyi Minisztérium (IM) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.
júl. 12
15:06
Nem volt szerencsés a sávváltás (Nyíregyháza)
Szabálytalan sávváltás miatt ütközött össze egy kishaszonjármű és egy személygépkocsi péntek reggel a Debreceni út kivezető szakaszán.
júl. 12
15:08
Így néz most ki a Zápor utca (Nyíregyháza)
Burkolathelyreállítás kezdődött a Zápor utcában. Munkagépekkel marták fel a régi burkolatot, és újra cserélik.
júl. 12
15:12
Percek alatt forrósodik veszélyes szintre az autó utastere a kánikulában (Infostart)
A nyári hőségben az autók utasterében lényegesen magasabb a hőmérséklet, mint odakint. A parkoló jármű belseje 30 fok feletti melegben egy óra alatt akár 60 fokosra is forrósodhat, ami végzetes lehet az odabent hagyott állatokra, gyerekekre, mozgásképtelen személyekre nézve.
júl. 12
15:12
IM: Nem maradhat következmények nélkül az, ahogy az utasokat kezelik (hirado.hu)
Jelenleg 13 hatósági ellenőrzés van folyamatban öt légitársasággal szemben.
júl. 12
15:12
Fülöp Attila: Meghosszabbítják a vörös kód intézkedést (HírTV)
Az elhúzódó kánikula miatt meghosszabbítják a szociális ellátásra vonatkozó, úgynevezett vörös kód intézkedést.
júl. 12
15:12
Ezért egyirányú ez az út! (Nyíregyháza)
Szennyvízfőnyomó csövet fektetnek a Debreceni út 282. szám és az ipari park körforgalom között.
júl. 12
15:18
A Fidesz nagyon szeretne együttműködni Meloni és Kaczyński pártcsaládjával, akik viszont épp eléggé kiakadtak Orbánra az ukránellenes lépései miatt (444.hu)
Közben sorra futnak be a súlyos kritikák a magyar miniszterelnök bicebóca békemissziójáról.
júl. 12
15:18
A jövő héten is tart a munka (Nyíregyháza)
A jövő hétre is áthúzódnak azok a rekonstrukciós munkálatokat, melyeket a Szent István utca 58. és a Honvéd utcai kereszteződés között kezdtek el.
júl. 12
15:20
Cserélik az oszlopokat (Nyíregyháza)
Közvilágítási oszlopok és az elektromos hálózat cseréjét végzik Kistelekiszőlőben, a Kulcsár és Kilátó utcák kereszteződésében.
júl. 12
15:24
A Liszt Ferenc veszi át a debreceni reptér járatait és utasait (444.hu)
Az esetleges hosszabb késések miatt az utasokat a hónap elején létesített segítőpontokon látják el.
júl. 12
15:48
Huszonnyolc balatoni strand kapott ötcsillagos Kék Hullám Zászlót (hirado.hu)
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
júl. 12
15:48
Karácsony Gergely a jövőről: "Vége van a jogi baszkodásnak... most akkor végre lehet dolgozni" (SzMo)
A főpolgármester októbertől kezdheti meg a következő ciklusát. Elmondta, hogy milyen tervei vannak, mit gondol a Magyar Péterrel és a kormánnyal való együttműködésről.
júl. 12
15:54
Senki sem láthatja többé a Hableány roncsát (Infostart)
Hiába keresik a Népszigeten a tragikus sorsú hajó kiemelt roncsát, akik meg szeretnék nézni, többé nem fogják megtalálni.
júl. 12
15:54
Nézőpont Intézet: Átláthatatlanok a kormánykritikus médiumok külföldről származó bevételei (hirado.hu)
Átláthatatlanok a kormánykritikus médiumok külföldről származó bevételei; a kormánykritikus médiumokhoz külföldről érkező források teljes körű felderítése hatékony szabályozás hiányában gyakorlatilag lehetetlen - írta a Nézőpont Intézet.
júl. 12
15:54
Nézőpont Intézet: átláthatatlanok a kormánykritikus médiumok külföldről származó bevételei (ATV)
Átláthatatlanok a kormánykritikus médiumok külföldről származó bevételei; a kormánykritikus médiumokhoz külföldről érkező források teljes körű felderítése hatékony szabályozás hiányában gyakorlatilag lehetetlen - írta a Nézőpont Intézet MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.
júl. 12
16:03
Erősít a rendőrség a bulinegyedben a hétvégéken és éjszakánként (Telex)
Belső-Erzsébetvárosban a pénteki és a szombati napokon 58 rendőr járőrözik.
júl. 12
16:05
Gulyás Gergely szerint akár ősszel jöhet törvénymódosítás a kötelező újraszámolásról (Telex)
A miniszter azt mondta az Atv.hu-nak, a túl kis szavazatkülönbség a jövőben indokolhatná az újrázást.
júl. 12
16:06
Extrém hőség - életbevágó tanácsai vannak Győrfi Pálnak, egy tévhitet is eloszlat (Infostart)
Ebben az extrém melegben a mentők jóval több hívást kapnak a szokásosnál - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál ismertette, mik a hőség miatti rosszullét jelei, mit tehetünk magunk vagy mások megsegítésére, mikor hívjunk mindenképpen mentőt.
júl. 12
16:12
Nébih: Szezámpasztát hívott vissza a forgalomból az Auchan (hirado.hu)
Szalmonella jelenlétének veszélye miatt visszahívja a forgalomból az Alfez Tahini elnevezésű szezámpasztát az Auchan Magyarország Kft.
júl. 12
16:18
A Nézőpont Intézet úgy látja, "átláthatatlanok" a kormánykritikus médiumok külföldről származó bevételei (ATV)
Átláthatatlanok a kormánykritikus médiumok külföldről származó bevételei; a kormánykritikus médiumokhoz külföldről érkező források teljes körű felderítése hatékony szabályozás hiányában gyakorlatilag lehetetlen - írta a Nézőpont Intézet MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.
júl. 12
16:30
Tombol a hőség: a hétvégén is kitart a kánikula (hirado.hu)
Hazánkban a sok napsütést csak időnként és helyenként zavarja erőteljesebb gomolyfelhő-képződés.
júl. 12
16:30
Lázár János ajánlatot tett a józsefvárosiaknak, felújításokat ígér a Pázmány Campus beruházás köré (444.hu)
Az önkormányzat ellenáll, amennyire tud.
júl. 12
16:42
A Debrecenből induló gépek egy részét a budapesti reptér veszi át (SzMo)
A budapesti reptér számára ez a változás napi 3-4 járatot jelent.
júl. 12
16:54
Lázár János Józsefváros egy részének megújítására tett "ajánlatot" a lakosságnak (hirado.hu)
Lázár János építési és közlekedési miniszter Józsefváros egy részének megújítására tett "ajánlatot" a kerület lakóinak pénteki Facebook-posztjában.
júl. 12
17:12
Meghalt Csanády Miklós (Blikk)
87 évesen meghalt Csanády Miklós belgyógyász, kardiológus professzor, a Szegedi Tudományegyetem SZAKK SZAOK Belgyógyászati Klinikájának emeritusa, az orvostudomány doktora, a II. Belgyógyászati Klinika egykori tanszékvezetője.
júl. 12
17:24
Ne fogyassza el! Az Auchan szezámpasztát hívott vissza szalmonella jelenlétének veszélye miatt (SzMo)
A Nébih azt jelezte a vásárlóknak, hogy a 160 grammos kiszerelésű terméket bármilyen Auchan áruházba visszavihetik, aminek az árát blokk nélkül megtérítik.
júl. 12
17:36
Forróság a vasúti kocsikban, deformálódott sínek és nem várt fennakadások: a pokoli kánikula kapcsán üzent a Máv (Blikk)
A napok óta tartó extrém hőség a hétvégén és várhatóan a jövő hét első felében is kitart. A huzamos idejű magas hőhatás nem kíméli a többnyire túlkoros vasúti járműveket és berendezéseket sem, amelyek ilyenkor könnyebben és gyakrabban meghibásodhatnak -olvasható a MÁV friss közleményében.
júl. 12
17:42
Őrület: melegebb a Velencei-tó, mint a Vörös-tenger Hurghadánál! (Metropol)
Pokolian forró az idei nyár, a Balaton Siófoknál 27 fokos!
júl. 12
17:48
Egy II. András korabeli, 1212-ben kelt oklevél másolatát tanulmányozta Halmágyi Miklós (Gyulatelevízió)
Többnyire 18, 19 valamint 20. századi források találhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárában. Halmágyi Miklós egy 1939-ből származó írást elemzett. Az irat a Lányi-Lindner család hagyatékából került be a levéltárba. A dokumentum szövege azt állítja, hogy egy középkori, II. András korabeli, 1212-ben kelt oklevél másolata. Hal
júl. 12
18:06
MÁV: A vonatokat és a síneket sem kíméli a rendkívüli meleg (hirado.hu)
A MÁV Zrt. azt kéri, hogy indulás előtt az utasok tájékozódjanak a menetrendről, az aktuális forgalmi helyzetről, az esetleges fennakadásokról.
júl. 12
18:24
Újabb tragédia a Balatonnál: 50 centis vízben fulladt meg egy férfi Fonyódnál (Pénzcentrum)
Rosszul lett és belefulladt az 50 centis vízbe egy férfi Fonyódon.
júl. 12
18:36
Kajári Ferenc: Az ejtőernyős világbajnokság a nemzetközi összefogás és a béke jelképe is (hirado.hu)
Kajári Ferenc kiemelte: büszkeséggel tölti el, hogy a magyar katonai ejtőernyős válogatott tagjait a világ lejobbjai között tartják számon, amit a világbajnokságon való szereplésük is igazolt.
júl. 12
18:42
Újabb segítség a családoknak: bankszámladíj- és kártyadíjstopot vezetett be a kormány (hirado.hu)
A kormány a háború okozta gazdasági nehézségek idején is védelmet nyújt a magyar családoknak – mondta Dömötör Csaba.

Keresés