A szavazókörök címéről, az átjelentkezés szabályiról és a mozgóurna-igénylésről érdeklődnek a legtöbben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) központi választási információs szolgálatánál.
Minden szülő rémálma vált valóra, amikor 2017-ben közölték egy székesfehérvári családdal: gyermekük négyévesen leukémiával küszködik. Kilenc hónapig tartó kemoterápia és másfél éves - úgynevezett fenntartó - gyógyszeres kezelés után Istenben bízva várták azt a csodálatos szót, ami öt esztendő után hangozhat el, ez pedig a "gyógyulás".
Rendkívül erőszakossá vált a sorozás Kárpátalján. Míg Kijevben teljes a nyugalom, a hadköteles férfiak is kinn sétálgatnak az utcán. Brenzovics Lászlót kérdeztük.
Donáth Anna Facebook-oldalán közölte: nem fogadja el az MTVA által május 30-ára meghirdetett EP-listavezetők közötti vita feltételeit, és a nyilatkozatot sem hajlandó aláírni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) egy számlázási láncolat ellenőrzésekor négy gyógyszertárnál állapította meg, hogy gyógyszerészi szolgáltatásról szóló, fiktív számlákat fogadtak be.
A nyugdíjszakértő szerint mindenféleképpen ideje egy nyugdíjreformnak, mert 15 év múlva már komoly gondokba ütközhet a finanszírozás. A reformjavaslatok részben az egyszerűsítést, az átláthatóságot, kiszámíthatóságot szolgálnák, valamint próbálnák kiküszöbölni a jelenlegi rendszer igazságtalanságait.
2024. május 30-án (csütörtökön) 16.00-17.00 között Dr. György László kormánybiztos A középosztály forradalma – meritokratikus stratégia a 21. Századra című könyvét mutatják be a Nyíregyházi Egyetemen.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta Rumen Radev bolgár köztársasági elnököt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta Rumen Radev bolgár köztársasági elnököt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Mint arról beszámoltunk, péntek reggel a Parlamenttel szemben a Duna-parton egy nagyméretű grafitti jelent meg, amelyet a budapesti palesztin nagykövetség büszkén felvállalt.
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Karmelita kolostorban fogadta Rumen Radev bolgár köztársasági elnököt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Korábban mind ellenzéki, mind kormánypárti politikusokkal találkozott. Végül azért állt a Momentum mellé, mert a párt egyértelműen kiállt az életvégi döntések szabadsága mellett.
Bulgáriának is van atomerőműve és tervezi a nukleáris energia részarányának növelését hosszú távon az energiamixében, így vagyunk ezzel mi is – húzta alá Szijjártó Péter.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta Rumen Radev bolgár köztársasági elnököt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ma elszórtan, nagyobb számban a Dunántúlon és az északi, északkeleti vidékeken alakulhatnak ki zivatarok. Délután, kora este egy-egy cella a keleti határvidékre is besodródhat. A zivatarokat átmeneti viharos széllökés (~70-90 km/h), helyenként felhőszakadás (25-35 mm-t meghaladó csapadékösszeg, főként északnyugaton az ismétlődő cellákból ennél több
Bűnbánó maffiózó? Koalícióra készül Orbánnal? A DK milliós Facebook-hirdetésben bizonygatja szavazóinak, hogy Magyar Péter egy vérjobbos politikus, maga az új Fidesz. Eközben a Tisza Párt vezetője szerint viszont pont a DK fogna össze a Fidesszel. A választási vita körüli csörte mutatta meg legélesebben, hogy Magyarnak nemcsak Orbán Viktor az ellen