2024. május 10. péntek

máj. 10
0:12
Jogerős döntés született a főpolgármester-jelöltekről (Infostart)
Négy jelölt neve szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon, miután csütörtökön délután 4 órakor - jogorvoslati igény hiányában - jogerőssé váltak a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatai.
máj. 10
0:12
David Pressman pozitív előrelépésnek tartja Orbán és Zelenszkij telefonbeszélgetését (444.hu)
Az amerikai nagykövet két szóban reagált.
máj. 10
0:12
Pressman: Ahogy a magyar kormány Kínával üzletel, azt mutatja, Magyarország kevéssé törődik saját biztonságával (Telex)
Az amerikai nagykövet szerint Magyarország beépíti a problémás kínai technológiát a kritikus infrastruktúrájába.
máj. 10
0:12
Hivatalos: Négy jelölt neve lesz ott a főpolgármester-jelölti szavazólapon (Liner)
A Fővárosi Választási Bizottság hivatalosan is bejegyezte a négy főpolgármester-jelöltet, akik a szavazólapon szerepelni fognak.
máj. 10
0:16
Magyar–kínai iskolában tett látogatást a kínai elnök neje (Infostart)
A Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumba látogatott csütörtökön Budapesten Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnökének felesége Lévai Anikónak, a magyar miniszterelnök házastársának kíséretében.
máj. 10
0:16
Stratégiai partnerségről állapodott meg Hszi és Orbán (444.hu)
Megerősítjük a párbeszédet a kormányaink között, illetve a politikai pártok között - mondta a kínai elnök.
máj. 10
0:16
Tüntetést szervez Magyar Péter az MTVA elé, ha nem lehet a köztévén választási vita (Telex)
Tíz napot adott a közmédia vezetőinek, hogy megmondják, mikor vitázhatnak élőben az EP-listavezetők.
máj. 10
0:16
Orbán Viktor és Kína elnöke nagy bejelentéseket tett, itt vannak a részletek (Liner)
Orbán Viktor és Kína elnöke megtartotta a közös sajtótájékoztatóját, melynek ideje alatt fontos bejelentések születtek.
máj. 10
0:18
2024.05.10. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Hirdessük az evangéliumot mindenkor!
máj. 10
0:20
Riasztóan megugrott a szamárköhögéses megbetegedések száma (Infostart)
A környező országokban az utóbbi időben jelentősen megszaporodtak a szamárköhögéses esetek, így várható volt, hogy idővel idehaza is felüti a fejét a betegség.
máj. 10
0:20
Átfogó nukleáris megállapodást és a kínaiakkal együtt előkészített új vasútvonalakat jelentett be Szijjártó (444.hu)
És mostantól lehet cseresznyét és szarvasmarha-szaporítóanyagot exportálni Kínába.
máj. 10
0:20
David Pressman két szóval kommentálta Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij beszélgetését (Liner)
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök a kétoldalú kapcsolatok és a béke előmozdításának kérdéseit vitatták meg egy telefonbeszélgetés során.
máj. 10
0:24
Lemondott Pásztor Dániel református püspök (Infostart)
Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel, akinek ezzel megszűnik református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is - közölte a Magyarországi Református Egyház csütörtökön a honlapján.
máj. 10
0:24
David Pressman szerint a Kínával való üzletelés módja azt mutatja, hogy a magyar kormány kevéssé törődik saját maga, illetve szövetségesei biztonságával (444.hu)
Az amerikai nagykövet szerint lehet üzletelni Kínával, de nem ilyen módon.
máj. 10
0:24
Röpködtek a bírságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt (Liner)
A Nemzeti Választási Bizottság több mint négy millió forint bírságot szabott ki a határidőre vissza nem vitt ajánlóívek miatt.
máj. 10
0:28
Új jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK (Infostart)
Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK, melyekkel a Deák Ferenc téri metróállomásnál (a BKK Ügyfélközpont közelében) és az Oktogonnál, a metrólejáratnál találkozhatnak a közlekedők. A közlekedési központ tapasztalatokat gyűjt, amelyeket hasznosítva indíthat közbeszerzési eljárást a teljes automatahálózat korszerűsítésére és üzemelt
máj. 10
0:28
Ha a köztévé 10 napon belül nem közli, mikor lesz választási vita, akkor Magyar Péterék tüntetni fognak az MTVA-székháznál (444.hu)
A Tisza Párt vezetője azt ígérte, addig nem mennek haza a Kunigunda útjáról, amíg nem engedik meg, hogy beolvassák a követeléseiket, vagy leüljenek egy élő vitára.
máj. 10
0:32
Itt visszanézheti Orbán Viktor és Hszi Csin-ping sajtótájékoztatóját (Infostart)
A magyar miniszterelnök és a kínai elnök csütörtök délután tárgyalt egymással a Karmelita kolostorban, ezután került sor a megállapodások aláírására, majd pedig a sajtónyilatkozatok tételére.
máj. 10
0:36
18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
máj. 10
0:40
Négymilliós bírságot szabott ki a pártokra a választási bizottság (Infostart)
A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
máj. 10
0:44
Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai (Infostart)
Jóváhagyta az európai parlamenti (EP-) választás szavazólapjainak mintáit csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), az egyik a magyarországi, a másik a levélben szavazóknak készült.
máj. 10
0:48
Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek (Infostart)
DiabMentor Műhely néven új továbbképzést indított az Egy Csepp Figyelem Alapítvány az Oktatási Hivatallal közösen. A program során az alapítvány szakemberei olyan pedagógusok tudását bővíti, akik a mindennapokban diabmentorként a cukorbeteg gyermekeket segítik az óvodákban, iskolákban.
máj. 10
4:36
Itt az előrejelzés, ilyen idővel indul a hétvége (ATV)
Kellemes tavaszi idő lesz pénteken.
máj. 10
4:54
Jelentősen többet fizethetünk mostantól a gyógyszertárakban (ATV)
Jelentősen megdrágultak a gyógyszertárakban előállított készítmények. Eddig is kellett a helyben kikevert orvosságokért fizetni, de most 20 év után a háromszorosára nőtt a jogszabályban meghatározott díj. Az úgynevezett magisztrális készítmények árát az alapanyagok és a csomagoló anyagok áremelkedése is növelte.
máj. 10
5:24
Vért gyűjtenek a vagonon megégett Matyinak: a 19 éves fiú testén végighúzott a 25 ezer voltnyi áram (Blikk)
A barátai szeme láttára csapta meg a magasfeszültség azt a 19 éves fiatalt, aki egy tehervagonba akart belenézni.
máj. 10
5:24
Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében (Infostart)
Nem is kell már sokat várni a felújítás megkezdésére.
máj. 10
5:42
Nagyot nőtt az átlagosan felvett lakáshitelek összege (Liner)
A szakértők további növekedésre számítanak.
máj. 10
5:54
Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás (Infostart)
Megnőtt a problémák száma a műszaki vizsgákon. Ezek egy részétől az autósok, a másiktól a vizsgáztatók szenvednek, némelyiktől pedig mindenki - derült ki a Magyar Vizsgálóállomások és Vizsgabiztosok Szakmai Testületének elnökének szavaiból.
máj. 10
6:00
Új módszerrel támadnak a banki csalók – itt a figyelmeztetés (Infostart)
Habár a felnőtt lakosság több mint felét próbálták már valamilyen módon átverni, például bankok nevével visszaélve, az áldozattá válás nem feltétlenül függ össze az iskolázottsággal és az életkorral.
máj. 10
6:00
A jelöltek és jelölőszervezetek tagokat delegálhatnak a választási bizottságokba (hirado.hu)
A közös listát állító jelölőszervezetek együttesen jogosultak a választási bizottságok tagjainak megbízására.
máj. 10
6:06
Visszatér a nyárias meleg, de a szél gyakran feltámadhat (hirado.hu)
Térképen mutatjuk, pontosan mi várható.
máj. 10
6:12
Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett (Infostart)
A Tisza Párt vezetője számára a szervezetalkotás lehet a legnagyobb kihívás 2026-ig, de ha megmarad a politikában, akár Orbán Viktor kihívója is lehet – értékelt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek a műsorban Ka
máj. 10
6:12
Elképesztő évforduló: Geszti Péter 60 éves lett (ATV)
Hatvanéves lett Geszti Péter, aki még legalább húsz évig nem akar visszavonulni, sőt, úgy érzi, csak jön a java... Tavalyelőtt életmódot váltott, azóta odafigyel mind a fizikai, mind a mentális egészségére, és stresszmentesen telnek a napjai.
máj. 10
6:18
Baj, ha a politika és a vallás összefonódik? (vasárnap.hu)
Aki rendszeresen jár templomba, csodálkozik a statisztikákon, népszámlálási eredményeken, melyek a hívők csökkenését jelzik. Egy megyeszékhelyen, amit "kálvinista Rómának" is
máj. 10
6:33
Magyar Péter: nem megyünk haza, ha nem lesz nyilvános vita! (Menedzsment Fórum)
A Tisza Párt vezetője vitára hívja Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is - a köztelevízióban. Ha tíz napon belül erre nem kerül sor, akkor tüntetést szervez az MTVA Kunigunda utcai székháza elé.
máj. 10
6:36
Visegrádon rendkívüli leletre bukkantak egy teniszpálya alatt (Infostart)
A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
máj. 10
6:36
Orosz Bernadett: 2019 előtt a Fideszre szavaztam, de hamar rájöttem, hogy ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik (Telex)
A néhány éve brutálisan bántalmazott Orosz Bernadett idén az LMP, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselőjelöltként indul az önkormányzati választáson.
máj. 10
6:48
Két vármegyében is kellemetlen meglepetés érheti az autósokat (Infostart)
A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny harmadik napján, az érintett vármegyékben érdemes odafigyelnie annak, aki a verseny útvonalán közlekedne.
máj. 10
6:54
Brutális támadás az iskolában: az intenzív osztályra került egy 10 éves kemecsei fiú (ATV)
A fiúra négy lány támadt rá az egyik szünetben az iskola udvarán. Az ügyben nyomozást indított a rendőrség.
máj. 10
7:00
A németérettségivel zárják a hetet a diákok: mutatjuk a fontos tudnivalókat (Blikk)
Pénteken németből tesznek írásbeli vizsgát az érettségizők. Reggel 9-kor indul a számonkérés: középszinten 7772-en, emelten pedig 2332 diák mutathatja meg, mennyit tud.
máj. 10
7:09
Magyarország beépíti a problémás kínai technológiát a kritikus infrastruktúrájába (Menedzsment Fórum)
Az amerikai nagykövet kritikus megjegyzést tett Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatása alkalmából, azonban mással kapcsolatban rövid dícséretre is futotta.
máj. 10
7:18
ORFK: Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 63 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
máj. 10
7:18
Dobrev Klára: Ha Gyurcsányt két nap múlva elütné a hajókötél, akkor karácsonyoznának (Telex)
A DK EP-listavezetője szerint az ellenzéki kudarcokért nem Gyurcsány, hanem a Fidesszel együtt gyurcsányozó ellenzéki pártok felelősek. Szerinte ma már kínos fideszesnek lenni, és az sem biztos, hogy Orbán a június 9-i választás után túlélne egy bizalmatlansági szavazást a parlamentben. Interjú.
máj. 10
7:24
Karácsonyék tényleg száműznék a 10 évnél idősebb autókat Budapestről? Megjött a válasz (Liner)
Egyenesen a Budapesti Klíma Ügynökség vezetőjétől jött válasz arra, amit Szentkirályi Alexandra állított Karácsony Gergelyék kapcsán.
máj. 10
7:30
Tüntetést szervez Magyar Péter az MTVA elé, ha nem lehet a köztévén választási vita (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 10
7:36
Életének 55. évében elhunyt az egyik legismertebb magyar ezredes, Bárány Mihály (Liner)
A Honvédelmi Minisztérium jelentette be a hírt, miszerint Bárány Mihály ezredes életének 55. évében csütörtökön elhunyt.
máj. 10
7:48
Simicskó István: "Deklarált célunk, hogy Európa legszigorúbb büntető törvénykönyvét hozzuk létre a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel… (vasárnap.hu)
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője április végén Facebook-oldalán tette közzé, hogy benyújtásra került egy újabb gyermekvédelmi törvénycsomag, amely értelmében jelentősen
máj. 10
7:48
Szentkirályi szerint ámokfutás, elmebaj és káosz, amit Karácsony csinált (Liner)
Szentkirályi Alexandra is egyre erősebb jelzőket használ Karácsony Gergely munkájának jellemzésekor, most épp a közlekedés kapcsán.
máj. 10
7:54
Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert (Infostart)
A kórházak többsége kényszerpályára került, nagyon beszűkült a mozgásterük – mondta az InfoRádióban a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az intézmények egészen addig adósságcsapdában maradnak, amíg nem lesz nagyobb fedezet a működési költségekre.
máj. 10
7:54
"Nem élhettünk a szabad véleménynyilvánítási jogunkkal" – eldugták a kínai elnök szeme elől a tibeti jogvédőket, még egy zászlót sem mutathattak fel (SzMo)
Utólag mindig perelnek, és mindig megnyerik, a rendőrség még kártérítést is fizet nekik. A tibeti zászló kitűzéséért Kínában évekre munkatáborba kerülhet az ember.

Keresés