2024. május 21. kedd

máj. 21
11:48
Lázár János: Az Airbus csak a kezdet! (Gyulatelevízió)
Péntek késő délután érkezett a gyulai Göndöcs-kertbe, a Vigadóhoz Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki Kovács József országgyűlési képviselővel Geszt, Füzesgyarmat és Elek érintésével járta be Békés vármegye keleti végét. A fürdővárosban szabadtéri fórumot tartottak, ezen előbb Görgényi Ernő polgármester összegezte az elmúlt évek meg
máj. 21
11:54
Szentkirályi: a főpolgármester teljesen hülyének nézi a budapestieket (ATV)
Szentkirályi Alexandra most arról posztolt: Karácsony mindig a "következő ciklusra" ígér meg mindig rengeteg dolgot.
máj. 21
11:54
Generációk közötti megértésről tartott beszélgetést Áder János (Demokrata)
A volt államfő a különböző nemzedékek közötti eltérésekről, azok környezettudatossághoz fűződő viszonyáról is beszélgetett a vendégével.
máj. 21
12:00
Újabb lökést kaphat az agrárszakképzés (Infostart)
A kormány az agrárszakképzés fejlesztése érdekében 15,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt bemutatóüzemek létesítésére 19 intézménynek a tavaly meghirdetett Vidékfejlesztési Programban - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Budapesten, a bemutatóüzemek támogatói okiratainak átadásán.
máj. 21
12:06
Meghalnak a halak (444.hu)
Világszerte több mint nyolcvan százalékkal csökkent a vándorló édesvízi halpopuláció a hetvenes évek óta, az ökoszisztémát a vízszabályozás, a szennyezés, a halászat és a bányászat veszélyezteti leginkább.
máj. 21
12:18
Varga István: méltatlanul háttérbe szorult Magyarországon a spenót (Infostart)
Ipari és friss piaci kereskedelemre is termesztenek itthon spenótot, ami a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szabadföldi zöldség alosztályának elnöke szerint többször is az asztalunkra kerülhetne. Most kezdődik a szezonja.
máj. 21
12:18
Közel ötszáz oktatási intézmény pályázott az állatbarát címre (Demokrata)
Negyedik alkalommal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az Állatorvostudományi Egyetem és az Állatvédelem gyerekeknek Facebook-oldal.
máj. 21
12:30
Áradás, esőzés Németországban: villámcsapás miatt többen életveszélyesen megsérültek (Pénzcentrum)
Szombat hajnali híradások szerint komoly áradásokat okoznak a heves esőzések a délnyugat-németországi Saar-vidéken. 24 óra alatt négyzetméterenként 100 liter csapadék hullott a térségben. Azóta érkezett a hír, hogy villámcsapás miatt többen életveszélyesen megsérültek Drezdában.
máj. 21
12:30
A magyarok harmada az ukrajnai háború súlyosbodásától tart (vasárnap.hu)
A magyar felnőttek 68 százaléka szerint nem fog csökkenni a háború intenzitása Ukrajnában a közeljövőben. Sőt, a magyarok harmada egyenesen
máj. 21
12:36
Szombaton kezdődnek Szabadkán az előfutamok a Nemzeti Vágtára (hirado.hu)
A 17. Nemzeti Vágta döntőjének Szilvásvárad ad otthon.
máj. 21
12:36
Dúró Dóra szerint június 10-én ülésezik a parlament újra - A gyónási titok módosítóról is akkor szavaznak? (ATV)
Május 13-án közölte a parlamenti ülés végén a pulpitusról az ülésvezető Dúró Dóra alelnök: a parlament várhatóan június 10-én ül össze. Azaz, csak a választások után. A Törvényalkotási Bizottság (TAB) csütörtökön viszont már tárgyalja a gyermekvédelmi törvényt, így dönthetnek a gyónási titok-rész kivételéről is a Dunai-módosítóból.
máj. 21
12:42
Szijjártó Péter: Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között (hirado.hu)
Szijjártó Péter fontos előre lépésnek minősítette, hogy Magyarország és Japán együtt fog működni a meglévő blokkok élettartamának meghosszabbítása terén is.
máj. 21
12:48
A férfiak imádták, a hölgyek irigyelték szépsége miatt Pécsi Ildikót – Fotók a múltból (Blikk)
Ma ünnepelné a 84. születésnapját Pécsi Ildikó, a magyar filmtörténelem egyik legszebb színésznője.
máj. 21
12:48
Nukleáris megállapodást kötött Japán és Magyarország (Demokrata)
A felek egyre fokozódó szerepet szánnak az atomenergiának, s bővíteni fogják ezen kapacitásaikat a következő időszakban.
máj. 21
12:48
Hornung Ágnes: Ismét pályázhatnak támogatásra az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek (vasárnap.hu)
Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Hornung
máj. 21
12:54
A szavazáson való részvételre buzdított Lázár János Debrecenben (hirado.hu)
Lázár János szerint a legfontosabb cél, hogy Debrecenben jó legyen élni, boldog, elégedett, büszke debreceni választópolgárok legyenek.
máj. 21
12:54
Lázár János: A választáson Európa sorsa is tét (Demokrata)
A szavazáson való részvételre buzdított a politikus a debreceni utcafórumán.
máj. 21
13:00
Még mindig nagyon kevés a fiatal tanár Magyarországon – alig 7 százalék a 30 év alatti (SzMo)
Hatvan év feletti tanárból viszont rengeteg van. Komoly veszélyt jelent az elöregedés a szakmában.
máj. 21
13:02
Magyar Péter: A választások után száz ügyvéddel fogjuk feljelenteni az összes propagandistát (SzMo)
A fideszes vezetésű Makón arról is beszélt Magyar, hogy Orbán Viktor lezárt utcákon kampányol, mintha kijárási tilalom lenne.
máj. 21
13:06
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított Dancsó Péter és másik öt influenszer ellen (444.hu)
Nem jelezték megfelelően a promóciós tartalmakat.
máj. 21
13:06
Szijjártó Péter nukleáris megállapodást jelentett be Japánnal, kis atomreaktorokat fejleszt a két ország (Telex)
A miniszter szerint ezek a reaktorok forradalmi változást hoznak a világban.
máj. 21
13:12
Magyar Péter Szegedről üzent Kiss-Rigó Lászlónak: "Ez nem a helyes út, püspök úr" (SzMo)
A TISZA Párt politikusa szerint igenis fontos az állam és az egyház szétválasztása. Ettől nem lesz rosszabb sem az államnak, sem az egyháznak.
máj. 21
13:18
Nukleáris megállapodást kötött Magyarország Japánnal (444.hu)
A két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is.
máj. 21
13:24
Orbán Viktor ma a fővárosban kampányolt – A Xvi. kerületben is Soros György volt terítéken: "Márpedig aki fizet, az rendeli a zenét" (Blikk)
Fővárosi kampánykörútja keretében kedden a XVI. kerületbe látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke.
máj. 21
13:30
A férfiak imádták, a hölgyek irigyelték szépsége miatt Pécsi Ildikót – Fotók a múltból (Blikk)
Ma ünnepelné a 84. születésnapját Pécsi Ildikó, a magyar filmtörténelem egyik legszebb színésznője.
máj. 21
13:30
Honvédelmi miniszter: Szellemiségében, technikájában megújul a Magyar Honvédség (Demokrata)
Megkezdődött a haderő reformja – szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
máj. 21
13:32
Erőss Zsolték halála az ország tragédiája volt: ennyit tudunk arról, hogy mi történt a halálhegyen (Blikk)
Szomorú emlékeket hordoz ez a májusi hétvége, ugyanakkor egyfajta tragikus diadal is bearanyozza Erőss Zsolt és és Kiss Péter emlékét. A két hegymászónak magyarként elsőnként 2013. május 20-án sikerült meghódítania a Föld harmadik legmagasabb hegyét, a Kancsendzönga (8586 méter).A visszaúton mindkét hegymászó életét vesztette.
máj. 21
13:32
Szlovákiában a magyarok sem érezhetik magukat biztonságban (Demokrata)
Sajnos rengeteg olyan hasonlóan gondolkodó ember él Szlovákiában, mint Fico merénylője – mondta a Demokratának Hajtman Gábor felvidéki magyar politológus.
máj. 21
13:36
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a közös emlékezéssel újra elköteleződünk a magyar nemzet védelmében (hirado.hu)
Amikor közösen emlékezünk, újra elköteleződünk az évezredes út folytatása mellett, a magyar nemzet védelmében – fogalmazott.
máj. 21
13:36
Abszurd pénzégetések uniós forrásból (Telex)
Uniós csatlakozásunk 20. évfordulóján utánanéztünk, mi történt a tíz leghírhedtebb beruházással. Némelyik évek múltán is tudott meglepetéssel szolgálni.
máj. 21
13:48
A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége (Infostart)
A Magyar Hajózási Országos Szövetség szóvivője szerint a motorcsónak valószínűleg nagy sebességgel haladt, a szállodahajó legénysége pedig nem érzékelte az ütközést, amit alátámaszthat a két jármű tömege közötti különbség is.
máj. 21
13:48
Matolcsy örülhet, Varga Mihály közölte: most nem nyújtják be az MNB-törvény módosítását (ATV)
"Még egyeztetünk az MNB-vel, tartanak a megbeszélések". Legkorábban szeptemberben látja lehetőségét az MNB-törvénymódosítás parlamenti benyújtásának - közölte Varga Mihály az atv.hu kérdésére.
máj. 21
13:48
Vitézy Dávid 24 óra alatt bejárja mind a 23 budapesti kerületet (Telex)
Az LMP főpolgármester-jelöltje felpörgette a kampányát: tömegközlekedik a helyszínek közt.
máj. 21
14:00
Orbán Viktor kampánya Budapestre érkezett: A baloldal háborúpárti és Soros kezében van (SzMo)
A kormányfő a városházán megbeszélést folytatott a kerület polgármesterével, Kovács Péterrel, majd a Szentmihályi Kulturális Központnál választópolgárokkal találkozott. Ezeket mondta.
máj. 21
14:00
Pesszimisták a magyarok az ukrajnai háborút illetően (Demokrata)
A felnőtt magyar lakosságot reprezentáló válaszadók több mint kétharmada szerint a háború intenzitása nem enyhül a közeljövőben.
máj. 21
14:06
Alapjogokért Központ: Európa békéjének sorsa a választók kezében van (hirado.hu)
Az elemző úgy véli, hogy a júliusi NATO-csúcson minden bizonnyal felmerül az is, hogy európai országok harcoló alakulatokat küldjenek Ukrajnába.
máj. 21
14:12
Csák János: A kiemelkedő tudományos teljesítmény erősítheti Magyarország tekintélyét (hirado.hu)
A tárcavezető az eddigi eredmények alapján sikeresnek értékelte az egyetemi modellváltás eredményeit.
máj. 21
14:12
Rendkívüli bejelentés érkezett Szijjártó Pétertől, nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között (ATV)
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.
máj. 21
14:12
Még lehet jelentkezni a kerékpáros körtúrára (Gyulatelevízió)
Május utolsó hétvégéjén ismét megrendezi a Háromváros Kerékpáros Fesztivált Gyula, Békéscsaba és Békés. A rendezvény házigazdája ez alkalommal Gyula lesz. A körtúrába több ponton is be lehet majd csatlakozni, de mindenkit arra ösztönöznek, hogy a fürdővárosi rajton minél többen vegyenek részt. Az 58 kilométeres körtúra rajtja május 25-én, szombat
máj. 21
14:24
Rendületlenül vágja a kamatot az Mnb, a lakáshitelek mégsem lesznek olcsóbbak (Blikk)
Újabb fél százalékponttal lett alacsonyabb az alapkamat. Az inflációt sikerült megfékezni, a hosszú távú kamatok azonban nem mozognak együtt az MNB irányadó mutatójával, ezért a lakáshitelek kamatainak csökkenése is megállt az év eleje óta - írja a Bank360.hu.
máj. 21
14:24
A héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat (hirado.hu)
A kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket a földről végzik el, az irtószert az esti, éjszakai órákban platós gépjárműre rögzített permetező berendezéssel juttatják ki.
máj. 21
14:24
Újabb részletek láttak napvilágot a verőcei hajóbalesetről: ez már tényleg szívszaggató (Pénzcentrum)
Az egyik eltűntként nyilvántartott fiatal lány kezét a baleset előtt fél órával kérték meg. Azt mondta, még soha nem volt ilyen boldog.
máj. 21
14:24
Alapjogokért Központ: Kontinensünk békéjének sorsa ma a választók kezében van (Demokrata)
A szervezet a keddi közleményében úgy értékelt: "háborús lázban égnek" a nyugati politikusok.
máj. 21
14:24
Három napig Gyula volt a pálinka fővárosa (Gyulatelevízió)
A hétvégén minden a pálinkáról szólt Gyulán. A 24. Gyulai Pálinkafesztivál eseményei pénteken a nemzeti összetartozás pálinkájának összeöntésével, a látványos pálinka lovagrendek felvonulásával és az ünnepélyes megnyitóval indultak. A folytatásban szombaton a Brillante 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny díjkiosztója és számos szórakoztató
máj. 21
14:24
Orbán Viktor: A baloldali politikusok letagadnák, hogy háborúpártiak, de mindenki tudja, hogy Soros zsebében vannak (vasárnap.hu)
Fővárosi kampánykörútja keretében kedden a XVI. kerületbe látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök
máj. 21
14:26
Az MNB 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot (hirado.hu)
A monetáris tanács keddi döntése értelmében 7,25 százalékra csökkent a jegybanki alapkamat.
máj. 21
14:30
Gyász: meghalt Tallós Rita férje (Blikk)
Szomorú bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán Tallós Rita.
máj. 21
14:30
Elképesztő dologba kezd Vitézy Dávid – ezzel tervez dobni a kampányán (SzMo)
Ambíciózus vállalás, vajon sikerül az LMP főpolgármester-jelöltjének?
máj. 21
14:30
Június 1-től szünetel a fekvőbeteg-ellátás a veszprémi kórház urológiai osztályán (Telex)
A kórház megbízott főigazgatója humánerőforrás nehézséggel magyarázta a bezárást.
máj. 21
14:36
Magyar influenszerekre csapott le a Gvh: itt a lista, ellenük indult eljárás (Blikk)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által indított eljárásban Dancsó Péter mellett még öt további hazai influenszer érintett.

Keresés