A városvezetés a héten saját politikai sikerének ünnepeként próbálta átcímkézni a zenekar már régebben leszervezett pénteki koncertjét. A Quimby erről csak szerdán értesült, egyből jelezték is, hogy nincs ez így jól.
Magyar Péter nagyjából két hónappal ezelőtti színrelépése óta szinte csak beszél, méghozzá arról, hogy hogyan kellene leváltani Magyarországon egyszerre a
A Színes Erzsébetváros jelöltje a Partizán adásában visszautasította azokat a támadásokat, hogy egyes lapok szélsőliberális, melegjogi lobbista jelzővel illették.
Az X-Faktor újdonsült mentora, Tóth Andi korábban több szomorú részletet is megosztott a gyerekkoráról és a tinédzserkoráról, most viszont egy könnyedebb hangvételű videóban mesélt felszabadultan arról, hogyan segítette édesanyja és nagymamája a konyhában.
Vitézy csapata szerint középen állnak majd a fővárosi közgyűlésben, ezért mindenkivel tudnak majd dolgozni, aki támogatja a programjukat, még a kormányzattal is megpróbálnak együttműködni.
A járvány idején nem kellett a járműveket műszaki vizsgáztatni, ám 2022 nyarán ennek egy csapásra vége lett, az autósok pedig tömegével rohamozták meg a vizsgaközpontokat. Ennek már két éve, és most következik a második felvonás.
Drogfogyasztás után, életveszélyes állapotban került kórházba egy 13 éves fiú Mohácson, miután nagyszülei otthonában találtak rá. A nagyszülők állítják, hogy a fiú az iskola környékén szerezte a drogot. A nagyapja azt mondta: három hónapja vette észre, hogy az unokája drogozik.
Mintegy 350 millió forintos bölcsődefejlesztést hajtanak végre Hidason, ezzel megduplázzák a férőhelyek számát – közölte a Baranya északkeleti határán fekvő település helyhatósága.
A 100 Leggazdagabb magyar idén immár 11. alkalommal szedte össze az 50 legbefolyásosabbnak ítélt magyar közéleti szereplőt. A rangsort évek óta Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, őt Csányi Sándor OTP-elnök, Rogán Antal kabinetminiszter, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter követi.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Részletes dokumentumokat ismertünk meg, amelyek bizonyítják, hogy Oroszország titkosszolgálatai kiterjedt kibertámadásokat hajtottak végre a magyar külügy ellen. Ezzel Szijjártó Pétert is szembesítettük, aki most már nem tagadott, egészen más taktikát választott.
A privigyei regionális tévétársaság forgatócsoportja is dokumentálta Robert Fico elleni támadást. Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámoét korábban lövések dördültek a kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülését követően.
Meglehetősen laza hangvételű utcafórumot tarott a miniszter, aki "kínai főnöknek" nevezte Hszi Csin-pinget, és eltévesztette a fideszes polgármester-jelölt nevét is.
Az építési és közlekedési miniszter május 10-én a budapesti XVIII. kerületben arról beszélt, hogy a világon soha nem lesz annyi pénz, hogy a vasutat a föld alá vigyék.
Óriásit ugrott előre Deutsch Tamás, míg ennél is nagyobbat zuhant Novák Katalin és Varga Judit. Ellenzéki politikusok közül hárman fértek be az első százba.
Szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket május 26-án a második Lánchíd-pikniken délelőtt 10 órától este 20 óráig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Mozgalmas napok előtt állunk, csütörtökön sokfelé erős délkeleti szélre számíthatunk, majd csütörtök estétől markáns hidegfront érkezik sokfelé csapadékkal.
Az egyik magyar titkosszolgálat vezetőjének levele egyértelműen leírja, milyen kiterjedt kibertámadásokról van szó, és azt is tisztázza, kik az elkövetők.
A helyi sajtó azt találgatja, hogy ki helyettesítheti majd a miniszterelnököt a gyógyulása alatt. Szlovákiában az ország vezetőjének négy helyettese is van.
Szűkül a nyár, sokat játszunk, kevesebb idő jut majd a pihenésre, azonban az évad sikerei feltöltöttek - ezt mondja Illyés Ákos. A színésszel a Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában beszélgettünk.
Elutasította az ügyvédi kamara a Szuverenitásvédelmi Hivatal megkeresését, hogy a köztestület bizonyos ügyekben tájékoztassa a Hivatalt az ügyvédek tevékenységéről.
2024. május 17-18-án Nyíregyháza újratelepítésének 271. évfordulóját ünnepeljük, mely során a Kossuth téren kulturális és szórakoztató programok várják az érdeklődőket
Az Együtt Gyulaváriért Egyesület rendezvénye a Bay Zoltán általános iskola udvarán kapott helyet. Többek között ugrálóvár, lovaglás és zenés programok várták a megjelenteket. Az eseményen elhangzott, évről-évre egyre több fiatal család költözik Gyulaváriba. Ezáltal a városrész egyre inkább kertvárosi jelleget ölt. A nap folyamán kreatív foglalkoz
A legfrissebb adatok szerint tíz adózóból csupán négy rendelkezik adója 1%-áról. A Kuckó Önkéntes Program (Szintlépés Alapítvány) most arra hívja fel a figyelmet, hogy bármennyire aprónak tűnik a felajánlás összege, rengeteget jelent a gyermekotthonban élők számára. A "Nekünk 1% pont elég!" című kezdeményezés célja, hogy plakátok, magazinhirdetések
Általános iskolás diákok látogattak a mentők napja alkalmából a gyulai mentőállomásra. Az Országos Mentőszolgálat idén ünnepli fennállásának 76. évfordulóját. 1887-ben május 10-én kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, 1948-ban pedig ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat. A diákok többek között az újraélesztést tanulh