2024. március 7. csütörtök

márc. 7
8:30
Botrány Hódmezővásárhelyen: Rákay Philip megválik a Navracsics Tibort nyíltan gyalázó laptól... a kollégái helyett is elnézést kért (Blikk)
A hódmezővásárhelyi helyi lap, a Promenád24 többségi tulajdonosa, Rákay Philip elnézést kért a területfejlesztési minisztertől azt őt ért támadások miatt. Egyidejűleg bejelentette, hogy megválik a portáltól.
márc. 7
8:30
Izer Norbert: Eredményes a gazdaságfehérítés, hatékony az áfacsalások kiszűrése (hirado.hu)
A gazdaságfehérítésben Magyarországon sincs megállás, jövőre hazánk lehet az EU első tagállama, amely általánossá teheti az elektronikus nyugtát.
márc. 7
8:30
Szoboszlai Dominikról beszélt Jürgen Klopp: "ez egy nagyon kemény időszak volt a számára" (ATV)
Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint "nagyon kemény időszak" volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.
márc. 7
8:30
Áder János: csaknem két Földre lenne szükségünk (Demokrata)
"A Föld elvolt akkor is, amikor mi még nem voltunk a hátán, és ellesz nélkülünk is" – hívta fel a figyelmet a volt köztársasági elnök.
márc. 7
8:33
Orbán Viktor bejelentkezett: "Jó reggelt, Amerika!" (BorsOnline)
A miniszterelnök frissítette közösségi oldalát.
márc. 7
8:39
Rákay Philippel is szembe megy a saját lapja: "Navracsics egy hazaárulóval bratyizik, véleményünket semmilyen nyomásra nem változtatjuk meg" (SzMo)
A hódmezővásárhelyi lap senkitől nem kér elnézést és hisznek a vélemény szabadságában. Mindenkit megnyugtatnak, hogy az újabb. cikket nem fogják hirdetni a Facebookon.
márc. 7
8:48
Vérfagyasztó, ami a magyar határon történik, már a rendőrségnek is cselekednie kellett (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kirobbanása óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
márc. 7
8:48
Folytatódó háborús állapotok: a jemeni húszik rakétával eltaláltak egy teherhajót az Ádeni-öbölben (Pénzcentrum)
A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, legkevesebb három tengerész eltűnt, a többiek mentőcsónakba tudtak szállni és elmenekülni - közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO).
márc. 7
8:51
"Jobb, ha remeg" - különös okból rendeltek el fokozott rendőri ellenőrzést Miskolcon (Infostart)
A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. március 8-án 12 órától március 10-én 22 óráig.
márc. 7
8:54
Magyar Péter keményen beleállt Polt Péterbe: azonnali távozásra szólította fel a legfőbb ügyészt (Blikk)
Magyar Péter a közösségi oldalán szólította fel távozásra Polt Pétert.
márc. 7
9:00
Magyar Péter Polt Péter legfőbb ügyész távozását követeli (444.hu)
Az Ügyészség szerint megfelelően intézkedtek Magyar Péter tanúkénti meghallgatásáról, aki egyébként is maga jelezte, hogy az általa tudottakat velük kívánja megosztani.
márc. 7
9:00
Kína vízummentességet ad a magyar állampolgároknak (SzabolcsiHír)
Egyelőre kísérleti jelleggel vezetik be az intézkedést.
márc. 7
9:03
Száguldás négy és két keréken, valamint négy lábon - sport a tévében (Infostart)
A Forma-1-es szabad edzés és időmérő futamok, továbbá kerékpározás, valamint lósport közvetítés mellett lesz még foci, kézilabda, síelés, golfozás illetve darts is.
márc. 7
9:06
Gyengélkedve indította a reggelt a forint, ennyit ér most a pénzünk (ATV)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
márc. 7
9:12
Lázárék helyi lapja véleménycikkben állt ki a Navracsicsot lejárató kampány mellett (Telex)
Pedig a Promenád24 többségi tulajdonosa, Rákay Philip azt ígérte, leállítja a miniszter elleni támadásokat.
márc. 7
9:15
Egy ügyészt küldtek Magyar Péter házához, korrupciós ügyben hallgatnák meg tanúként (SzMo)
Varga Judit exférje csütörtök reggeli posztja végén azonnali hatállyal távozásra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt, akinek szerinte legalább a látszatra ügyelnie kellene.
márc. 7
9:24
Most jött a hír: újraindult az újszülött gyermekek ingyenes SMA szűrése (ATV)
Ráadásul a szűrést a szülők akár visszamenőlegesen is igényelhetik.
márc. 7
9:24
Ritkán látott légköri jelenség sújt le az országra: kellemetlen záporra, helyenként hóra is készülhetünk (Pénzcentrum)
Hidegecsepp lesz felettünk, emiatt jobbára erősen felhős lesz az ég, de időnként szakadozottabbá válhat a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet - írta a HungaroMet a közösségi médiában. Több helyen kell záporra, esetleg kisebb esőre számítani. Az északi, északkeleti majd keleties szél élénk lesz, melyhez a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti tája
márc. 7
9:27
Ennyi volt a hirtelen jött tavasz: ismét lecsap a fagy az országra (BorsOnline)
Mutatjuk, mire kell számítani!
márc. 7
9:42
Több mint 44 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten (hirado.hu)
Akut légúti fertőzéssel 251 900 ember kereste fel az orvost.
márc. 7
10:00
Rákay Philip hiába intézkedett, a Promenád24 nem áll le a Navracsics elleni "alpári támadásokkal" (ATV)
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, a Promenád24 többségi tulajdonosa elnézést kért Navracsics Tibortól, eladja a portált, és kiszáll a Lázár János-féle ménesbirtokból is. Sőt, arra szólította fel a lapot, hogy kérjen bocsánatot a minisztertől.
márc. 7
10:00
Razziáztak egy nagyot a magyar rendőrök: sokan fennakadtak a szűrőn (Pénzcentrum)
Ittas vezetőt és száguldozó sofőrt is fogtak a rendőrök a három napos dél-pesti ellenőrzéssorozat során.
márc. 7
10:06
Szép-kártya: fontos felszólítást tett közzé a kormány, sokakat érint (Blikk)
Jelenleg ötmilliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon.
márc. 7
10:06
NGM: 5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon (hirado.hu)
2023-ban minden eddiginél nagyobb összeget, összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók SZÉP-kártyákra, ami negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint).
márc. 7
10:06
Erre az előadássorozatra még Poirot és Sherlock Holmes is eljöhet: a politikai gyilkosságok részleteiről derülnek ki részletek (Nyíregyháza)
A Deák Ferenc Akadémia Egyesület meghívja az érdeklődőket 2024. április 04-én kezdődő, 28. előadás-sorozatra, amelynek témája rendkívül izgalmas: "Politikai Gyilkosságok A Világtörténelemben".
márc. 7
10:08
Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, külön figyelmet kap a sonka, tojás, torma (hirado.hu)
Külön figyelnek a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknél a húsvéti ünnep alatt nagyobb mennyiségben forgalmazott termékekre.
márc. 7
10:12
Mégis lesz beiktatási ünnepsége Sulyok Tamásnak: ilyen lesz a ceremónia – Már a Sándor-palota internetes oldalán is ő az államfő (Blikk)
Novák Katalin lemondása és az ahhoz vezető, illetve azóta is tartó folyamatok igencsak felkavarták a hazai belpolitika vizét. Az utód, Sulyok Tamás egészen az utóbbi napokig még a Sándor-palota weboldalán sem szerepelt. Ez mára megváltozott, sőt, jött egy újabb hír is.
márc. 7
10:18
Kilenc év alatt Magyarországon csökkent legkevésbé a nemek közti bérkülönbség Európában (Telex)
Magyarország a hatodik legrosszabbul teljesítő európai ország.
márc. 7
10:24
Hitelesnek tartja Osváth Zsoltot a gyermekvédelem ügyében? (Blikk)
Mióta az influenszer és tartalomkészítő társai kiálltak a gyermekvédelem ügyéért, a kormánysajtó oldaláról komoly támadások érik Osváth Zsoltot, akit ennek ellenére rengetegen támogatnak.
márc. 7
10:24
Influenza: ez talán már a kedvező fordulat jele (SzabolcsiHír)
Kevesebben mentek orvoshoz, mint korábban.
márc. 7
10:54
Megérkeztek az idei március 15-i programok – Ünnepeljük együtt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseit! (hirado.hu)
A nemzeti ünnepen a Magyar Nemzeti Múzeumnál mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
márc. 7
10:54
Orbán: Magyarországon pozitívan tekintenek az erős vezetőkre, a nyugati országokban viszont azt gondolják, hogy csak egy lépésre vannak Hitlertől (444.hu)
A miniszterelnök a török köztévének azt is mondta, hogy Európában már csak Magyarország és Törökország beszéli a béke nyelvét.
márc. 7
10:54
Kiderült, hányszor használta Szijjártó Péter a rendőrség helikoptereit az elmúlt években (Telex)
A külügyminiszter legutóbb az ukrán határhoz repült az Országos Rendőr-főkapitányság flottájába tartozó géppel.
márc. 7
10:54
Jogosítvány nélkül és a gyanú szerint ittasan vezető férfiakat állítottak elő a rendőrök (Gyulatelevízió)
Gyulán, a Temesvári útról 2024. március 6-án kora délután előállítottak a rendőrök egy férfit. Személygépkocsit vezetett úgy, hogy nincs vezetői engedélye. Őrizetbe került és a szabálysértés elkövetése miatt a városi rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják. Tarhoson, a Petőfi Sándor utcában 2024. március 6-án 17 óra
márc. 7
11:00
Újabb gyárat építhet Gödön a Samsung (ATV)
Tovább bővülhet a Samsung gödi gyára, megszületett a döntés a harmadik egység építéséről.
márc. 7
11:00
Kiss-Rigó László püspök üzenete (Gyulatelevízió)
Tisztelt Olvasòk, Kedves Testvèrek! Alig két héttel ezelőtt hamvazószerdával megkezdődött a nagyböjti időszak, a húsvétra való felkészülés negyven napja, mely vallási megfontolásoktól függetlenül is alkalmat adhat mindenkinek arra, hogy egy kicsit visszafogja magát, önfegyelemmel, önkorlátozással erősítse akaraterejét, fizikailag és lelkileg megúju
márc. 7
11:06
Márki-Zay megvenné Rákay Philiptől a Navracsicsot gyalázó Promenad24-et (Telex)
A polgármester szerint a lap többségi tulajdonosa most bebizonyíthatja, hogy nem Lázár egyszerű strómanjaként került oda. Az önkormányzat beszáll a licitálásba.
márc. 7
11:06
Az ügyészség börtönbe küldené a csaló szatmári nőt és két lányát (SzabolcsiHír)
A többi között költségvetési csalást követtek el.
márc. 7
11:12
Elviheti a lehűlés a csonthéjasok termését (hirado.hu)
Az elemzés szerint jelentősen növeli a fagykárok esélyét, hogy belföldön a sárgabarack mindenütt virágzás előtt áll, a körte és a birs szintén előrébb tart, mint ilyenkor szokott.
márc. 7
11:12
Van SZÉP-kártyája? Önnek is üzent a kormány (ATV)
Körülbelül ötmilliárd forintnyi alvó pénz van a Szép-kártyákon, a kormány pedig annak örülne, ha az emberek elköltenék ezeket az összegeket.
márc. 7
11:24
Visszalépett a körmendi fideszes polgármester, egy héttel azután, hogy párton belüli kihívója is ugyanígy tett (444.hu)
A korábbi fideszes jelöltek közül már csak egy maradt talpon.
márc. 7
11:24
Jelentősen nőtt Magyarország agrár-külkereskedelme tavaly (Demokrata)
Tavaly az agrárexport értéke elérte a 13,4 milliárd eurót, ezzel 3,5 milliárd euróval többet értékesített Magyarország a külpiacokon, mint amennyit importált.
márc. 7
11:36
Vadászat közben szorult egy betonlap alá a tacskó, tűzoltók siettek a segítségére (hirado.hu)
Járólap alá szorult kutyát mentettek a kaposvári tűzoltók a hét elején.
márc. 7
11:36
Ezért nem szavaztak még a Nemzet Színészére (ATV)
Benedek Miklóst egy hónapja kísérték utolsó útjára, az utódja továbbra sincs meg.
márc. 7
11:36
Szép fizetést és jó nagy hatalmat kapnak Orbán tanácsadói (444.hu)
Minisztereket hallgathatnak meg, háttéranyagokat kérhetnek be.
márc. 7
11:48
"Az állam egy gyöngyszemet kapott, de összegyűrték egy kft.-be" - Bajban a hazai meddőségi klinikák? (ATV)
2023-ban olyan mélypontra esett a megszületett gyermekek száma, amilyen még nem fordult elő Magyarország modernkori történelmében. Kaáli Nagy Géza, a Kaáli Intézetek alapítója szerint ennek az az egyik fő oka, hogy káosz alakult ki a meddőségi klinikákon, miután az állam felvásárolta ezeket az intézeteket.
márc. 7
11:48
Venne még 30 hektárnyi szántót Orbán Viktor édesapja a hatvanpusztai birtok közelében (444.hu)
Több mint 80 millió forintért.
márc. 7
11:48
Sokkoló, ami a Vörös-tengeren történik: újra támadtak a lázadók, óriási a felfordulás (Pénzcentrum)
Hárman meghaltak és legkevesebb négyen megsebesültek, amikor a jemeni húszik rakétatával eltaláltak egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben - jelentette be az amerikai hadsereg e térségért is felelős parancsnoksága (Centcom).
márc. 7
11:54
Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe két férfit Nógrádban (hirado.hu)
A fiatalabb férfi februárban 50 éves társa salgótarjáni családi házának nyári konyhájában – annak beleegyezésével – fogva tartotta nőismerősét.
márc. 7
11:56
Tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja (hirado.hu)
Az év 9. hetében a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben tovább csökkent, az értékek már elérték a tavaly nyárra jellemző minimum-értéket.

Keresés