2024. március 29. péntek

márc. 29
20:27
Magyar szélsőjobboldali körökhöz köthető személyeket azonosítottak az oroszbarát propagandahálózat felderítése közben (Telex)
Egy Budapesten élő francia, valamint egy szintén a fővárosban élő francia-magyar állampolgár került a képbe.
márc. 29
20:28
Ismét ott állhat egy magyar a Giro rajtján! (SzabolcsiHír)
És akár rózsaszínben is tündökölhet, mint három éve.
márc. 29
20:36
Mini-Dubaj: Semjén Zsolt benyújtotta a törvénytervezetet (ATV)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar-arab gazdasági együttműködés keretében benyújtotta az Országgyűlésnek a rákosrendezői mini-Dubaj törvénytervezetét, amely jelentős infrastrukturális fejlesztéseket és egy ötmilliárd eurós beruházást foglal magában.
márc. 29
20:45
Gyermekvédelem – "Kellenek a változások" (Infostart)
A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban, ahol a felszólalók a gyermekvédelmi rendszer súlyos állapotára hívták fel a figyelmet.
márc. 29
20:57
Tóth Bettina: Azok is nárcisztikus pszichopaták voltak, akik 10 éven keresztül tudtak Varga Judit ügyéről, és nem tettek semmit (SzMo)
A Hajdú Péterrel folytatott beszélgetésről úgy vélte, hogy lehet benne valóságalap, de biztos, hogy előzetesen történt valamilyen felkészítés, nem engedték oda úgy, hogy azt mondjon amit akar.
márc. 29
21:03
Baranyi Krisztina: Magyar Péter szóhasználata, hangvétele tipikus példája annak, ami egy bántalmazó kapcsolatban történik (Telex)
A polgármester szerint sokan csak azért mondják Varga Juditra, hogy hazudik, mert "ellentmond a Messiás-jelöltnek".
márc. 29
21:09
Gázolt Bécs felé menő EuroCity a budaörsi állomáson (Telex)
Várhatóan késő éjszakáig két vágányon szünetel a forgalom az állomáson.
márc. 29
21:15
Havas Henrik: Hogy lehet, hogy Hajdú Péter fejben tudja tartani, hogy mi az, amit Varga Judittól nem lehet megkérdezni? (SzMo)
Az újságíró egy beszélgetésben azt is elárulta, hogy akarták-e őt valaha megverni, vagy a leírás alapján pszichopatának minősül-e.
márc. 29
21:24
Mi folyik ezeken az autópályákon? Egymást érik a tragikus buszbalesetek: egyre nő az áldozatok száma (Pénzcentrum)
Még szerdán érkezett a hír, hogy letért az autópályáról, és az oldalára borult egy Berlinből Svájcba tartó autóbusz Németországban. A súlyos balesetben négyen meghaltak. Csütörtökön ennél is szörnyűbb tragédia történt a héten, negyvenöten haltak meg egy buszbalesetben a Dél-afrikai Köztársaságban. A busz lezuhant egy hídról, majd kigyulladt a hegyo
márc. 29
21:33
Kerozinhiány miatt nem tudott felszállni egy Hurghadába tartó gép a budapesti repülőtéren (Telex)
Az egyik repülőgépüzemanyag-kiszolgálónál jelentkezett átmeneti készletezési probléma.
márc. 29
21:51
Magyar Péter: Hivatali visszaélés gyanúját vetné fel, ha a volt felesége miatt jutott volna korábban állami pozíciókhoz (SzMo)
Varga Judit egy interjúban arról beszélt, hogy volt férje neki köszönhetette a milliós állásokat. Korábban Kocsis Máté fideszes frakcióvezető is ezt állította.
márc. 29
22:12
Kiadták a riasztást: erre a négy megyére csap le a zivatar húsvéthétfőn (Pénzcentrum)
Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú riasztást zivatarveszély miatt pénteken - olvasható a HungaroMet portálon. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! - írják.

Keresés