A magyar külügyminiszter elfogadhatatlannak tartja azt a megközelítést, amely az egyes országokat a gyengébben teljesítők "foglyává teszi" az integráció tekintetében.
A külgazdasági és külügyminiszter az Atomexpón vesz részt, amit március 25-26-án rendeznek Szocsiban. Ma Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a Portfolio konferenciáján arról beszélt: jó referenciát jelent a Paks2 beruházásban való részvétel a most bekapcsolódó szereplőknek.
Több, mint 3 évtizede, 1993 óta március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet e természeti kincs jelentőségére. Emellett rávilágít arra, hogyan kell helyesen gazdálkodni a rendelkezésre álló vízkészlettel. Lúczi Gergely műszaki igazgatóhelyettes kiemelte, az idei eseménysorozat mottója a víz a békéért. A
A polgármester és a hozzá nagyon hasonlító testvére a lap szinte minden oldalán szerepel. De ennél is nagyobb meglepetés, hogy az ellenzéki önkormányzati képviselőknek még a nevét se leíró lapnak ki szerepel a címlapján. Ha szűkebb pátriájában van ennél elfogultabb önkormányzati lap, küldjék el nekünk! Fődíj egy éves Mai Belváros-előfizetés.
Az Elem című drámát mutatták be a napokban a Gyulai Várszínház kamaratermében. A Kerekes Éva és Mucsi Zoltán szereplésével színre vitt produkció alapvetően egy idősebb házaspár hétköznapjaiba. A humor mellett megjelenik a veszteségérzet és az elmúlás is. A darab olyan élethelyezeteket is bemutat, melyek az időskorra jellemzőek, Bérczes László rende
A Kereszténydemokrata Néppárt a keresztény hitből fakadóan elkötelezett a teremtett világ védelme mellett, a párt által elindított Ültessünk, hogy élhessünk!
A legcélravezetőbb megközelítés, ha a mesterséges intelligenciára "eszközként tekintünk", amit be kell építeni az oktatási és tanulási folyamatokba – fogalmaztak a közleményben.
Tarr Zoltán is aláírta azt a dokumentumot, amelyben rajta kívül még 23 református értelmiségi kéri a kegyelmi ügybe keveredett Balog Zoltán püspököt, hogy mondjon le a Dunamelléki püspöki tisztségéről. A lelkész most arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy nem csillapodik a helyzet, és rendkívül szomorúnak tartja, hogy a ebben az ünnepi idő
Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót: 20 óra 30 perctől a bolygó számos nevezetessége elsötétül egy órára. Az akcióhoz Budapest mellet több hazai vidéki település is csatlakozik, és a nagyközönség is tehet egyéni vállalásokat.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, amelyben a szülők mulasztása miatt meghalt egy 2 éves gyermek.
Hamarosan elektronikusan jutnak el az iskolákhoz a hiányzó diákok orvosi igazolásai, a gyermekorvosok közül azonban sokan inkább azt szeretnék, ha a legegyszerűbb esetekben egyáltalán nem is kellene kiállítaniuk ilyen papírokat.
Megdöbbentő őszinteséggel vallott az életéről az ATV A nő háromszor című műsorban Hujber Ferenc. Szóba került a drog, a szerelem és a “legendás" interjú is, ami máig tévétörténeti kuriózum.
A víz olyan természeti kincs, amelyre fokozottan vigyáznunk, vele megfelelően gazdálkodnunk kell hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a március 22-i Víz Világnapja alkalmából. A hazai termőterületek harmada az aszály mellett ár- és belvíznek is kitett; a szélsőséges időjáráshoz hatékonyan kell alkalmazkodnia a mezőgazdasági vízgazd
Feleveníthetjük Jézus Krisztus szenvedéstörténetét március 24-én, virágvasárnap 15 órakor Veszprémben a Margit-romoktól indulva a Benedek-hegyig – számolt be a Veszprémi
Tarr Zoltán is aláírta azt a dokumentumot, amelyben rajta kívül még 23 református értelmiségi kéri a kegyelmi ügybe keveredett Balog Zoltán püspököt, hogy mondjon le a Dunamelléki püspöki tisztségéről. A lelkész most arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy nem csillapodik a helyzet, és rendkívül szomorúnak tartja, hogy a ebben az ünnepi idő
A felesleges vizet meg kell tartani, és nem szabad kivezetni az országból - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke Kaposváron pénteken, a víz világnapján.
Karácsony Gergely felsorolta az Állami Számvevőszék legfontosabb állításait Budapestről, majd jelezte Orbánnak, hogy ezt a "fogságot" pont ő szüntethetné meg.