Első helyen végeztek a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola röplabdás lányai a vármegyei Diákolimpia Iv. korcsoportjában. Ezzel egyenes út vezeti őket az országos döntőbe. Az eredmény nem számított meglepetésnek, hiszen a Virág utcai általános iskola régóta neveli és adja a sportág klasszisait.
Megütötte a vele tréfát űző sértettet, aki sérülései következtében később a kórházban életét vesztette. A Nyíregyházi Törvényszék 2024. március 21-én halált okozó testi sértés bűntette miatt kettő év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a bántalmazó férfit.
A volt önkormányzati minisztert, országgyűlési képviselőt, a Somogy megyei közgyűlés egykori elnökét életének 76. évében, súlyos betegség után érte a halál.
A miniszterelnök szerint új dimenzió nyílt az uniós politikában: nem az a döntő kérdés, ki a jobb- vagy baloldali, hanem az, hogy ki a béke- és ki a háborúpárti. Orbán Viktor miniszterelnök a kétnapos EU-csúcsról jelentkezett be és úgy fogalmazott, Brüsszel Soros György hálózatának foglya.
A miniszterelnöki a péntek reggeli rádióinterjúban elmondta, hogy szerinte az EP-választáson békepárti fordulat várható, de beszélt az olcsó ukrán gabonáról is.
Kovács László Mátyás, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanulója Brüsszelben vehette át az Európai Unió Juvenes Translatores (Ifjú Fordítók) versenyének díját.
Az Ágota Közösség mintegy ezer állami gondoskodásban élő gyermeknek és fiatalnak tartott karácsonyi ünnepséget 2023 decemberében Szegeden. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az ÁGOTA® Alapítvány hagyományos karácsonyi eseményén mindannyian személyre szóló ajándékot kaptak, majd egy vacsorára is vendégül láttá
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint ezer palack pezsgőalapanyagot foglaltak le Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyik településén, egy elhagyatott épületben.
A helytörténeti esték keretei között Holmár Zoltán tart előadást a régi magyar bankjegyek "ismeretlen" arcairól március 25-én a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
Szereted a ritka lemezeket és különleges zenei ritkaságokat? Akkor ne hagyd ki az idei Nyíregyházi Lemezbörzét, melyre március 23-án kerül sor a Váci Mihály Kulturális Központban!
Magyar Péter a jelek szerint azzal indította a reggelt, hogy meghallgatta Orbán Viktor interjúját, amit az a Kossuth rádiónak adott, ezúttal Brüsszelből bejelentkezve, ahol a kétnapos EU-csúcson vesz részt.
A 60 éves születésnapi eseménysor részeként 2024. március 23-án szombaton 9.00 órától jubileumi gálaműsorra várják a szülőket, leendő elsőseiket, nyugdíjba vonult kollégáikat. Fellépnek az iskola tanulói, akik verssel, zenével, tánccal szórakoztatják a mélyen tisztelt nagyérdemű közönséget.
A zöld átállás, a megújuló energiaforrások használata és az innovatív szemléletmód volt a témája a Humda Zöld ÉletreValók roadshow keretében megtartott szakmai workshopnak, melyet csütörtökön rendeztek a Continental Aréna konferenciatermében. A technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy fenntartható, környezetkímélő megoldásokkal óvjuk a bolygónkat
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt csomagolt paninit hívott vissza az Auchan – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
Hét nemzeti érték Hungarikum-díjat, a közmédia két műsora pedig Hungarikum Liget Média-díjat kapott a IV. Hungarikum Díjátadó Gálán, amelyet csütörtökön
Először a riasztó elijesztette, másodjára a zsákmányolt bankók egy részét elhagyta. Kidobta a ruháját és bajuszát is levágta azért, hogy ne bukjon le, de hiába. Az ellene indult büntetőeljárás iratai már az ügyészségen vannak. Egymillió forintot loptak el egy telephelyről 2024. október 23-án este Gyulán. A területet és az épületet gondosan őrzik, v
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi Cxc. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (2) bekezdése alapján a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
Szent Benedek ünnepe alkalmából tartott ünnepi szentmisét Veres András püspök a 800 éves Szent Márton-bazilikában Pannonhalmán. Ezután a Boldogasszony-kápolnában megnyílt
Orbán Viktor háborús spirálról beszélt ma reggeli rádiós interjújában, szerinte nagyon rossz ötlet NATO-katonákat küldeni Ukrajnába, pedig több nyugati vezetőben is felmerült már ez.
Nemzetközi segítséget kér a Magyar Szakszervezeti Szövetség az európai minimálbér-irányelv átültetésének betartatásához, miután a kormány egyelőre semmibe veszi a kötelezettségét.
Az adóhatóság jelezte: akinek még nincs KAÜ-azonosítója (például ügyfélkapuja), bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét.