Az aktív eutanázia engedélyezéséért harcoló Karsai Dániel nemrég kórházba került, az ellátása pedig szerinte rettentő sok kívánni valót hagyott maga után. Úgy véli, a magyar egészségügy minden vele kapcsolatba kerülő ember méltóságát alkotmányellenesen sérti.
Mindenképp a Meddőhányó utcai telephelyen szeretnék folytatni a jövőben, valószínűleg új csarnokot építenek majd. A tűzben sem ember, sem állat nem sérült meg, a sokak által keresett macska már évekkel ezelőtt elpusztult.
Kedden az utolsó nyílt napra várták a GFE Egészség- és Szociális Tudományi Karán az egyetemi felvételire készülőket. A gyulai campuson az elmúlt hónapok toborzási időszakában a játék éppúgy szerepet kapott, mint ahogy a tudomány és a gyakorlat. Az idei hallgatói toborzás színes, tartalmas és sok tekintetben újszerű is volt a Gál Ferenc Egyetem gyul
10 milliárd forint jutott csak a Hungaroringnek. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól most kivételesen elvontak pénzt, de nem panaszkodhat a belügyi vagy az igazságügyi tárca.
Egy nő egy olyan magánóvodát üzemeltetett, ahol az óvodatér kialakítása során olyan hűtő- és fűtőberendezéseket helyeztek el a padlón, amelyek nem voltak ellátva vétlen vagy szándékos érintés elleni burkolattal. Meg is történt a baj.
Duplán járnak jól azok, akik nyugdíj-előtakarékossági számlát nyitnak az államkincstárnál, ugyanis ezzel a nyugdíjalapjuk is növekedik majd, ráadásul személyijövedelemadó-visszatérítésre is jogosulttá válnak a befizetések után.
Az "Egészségügyi ellátórendszer szakmai, módszertani fejlesztése" című kiemelt projekt részeként a Nyíregyházi Jósa András Tagkórházban két korszerű panelműtő jött létre. Az újonnan átalakított műtők emelt szintű, komplett műtői felszerelést kaptak, amelyek magasabb szintű betegellátáshoz járulnak hozzá.
A pedofília az elmúlt évek jól bevált kampányszava, nem véletlenül igyekszik a Fidesz válogatás nélkül összepedofilozni az ellenfeleit. Így a bicskei igazgató bűntársának megkegyelmező köztársasági elnökre az apolitikus vagy kormánypárti magyarok is kiakadhatnának – csakhogy jó részük egyáltalán nem értesül a történet részleteiről.
A minisztériumban megkezdték annak feltérképezését, miként tudnának a közművelődési intézmények fiatalokat képviselő szervezeteket és programokat befogadni.
Az Amnesty International magyarországi igazgatójának testvérét többek között azzal gyanúsítják, hogy több száz millió forint értékben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke kifogásolja, hogy a nevelést-oktatást segítő kollégák teljesen kimaradtak a béremelésből. A diplomás átlagbér emelkedése miatt az idén további két alkalommal lehet szükség a pedagógusok fizetésének kiigazítására.
Már három ellenzéki párt is törvénymódosítást kezdeményez a böcskei pedofilügyben született elnöki kegyelem miatt. A Fidesz frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy a baloldal négy éve nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt.
Két huszonéves hevesi férfi ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.
Az áldozathozatal és az elfogadás, az átok, és annak feloldása a Szépség és a Szörnyeteg fő eleme a nyíregyházi előadásnak is, melyet Halasi Dániel rendezett. A színes, zenés, igencsak karakteres figurákkal és jellemekkel előrukkoló előadás bemutatója pénteken lesz a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán. A címszereplő Kiss Eszter Júlia és Gulácsi
Meghosszabbította az Agrárminisztérium az e-gazdálkodási naplók leadási határidejét, a januári időpontot február 15-re módosítva. Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke kiemelte, fontos, hogy február közepi dátumig a gazdák rögzítsék fel az e-naplóikat. Nem baj, hogyha esetleg hibásan történik a beadás, hiszen ezek
Vahagn Hacsaturján (Vahagn Khachaturyan) örmény köztársasági elnök az örmény köztársasági érdemrendet adományozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének az